Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik a kötelességei egy volt férjnek anyagi értelemben a gyerekével szemben (tartásdíjon túl)?
Hosszú leszek, és bonyolult, de próbálok érthető lenni.
A párom elvált már jó régen. Sajnos a felesége egy pénzéhes bosszú hajtotta nőszemély, amit már az ő családja, a bíróság és a gyámhatóság is nagyon un. Tényleg sok éve elváltak, de még mindig pereskedik, éppen egy ingatlanért. Viszonylagos sikerrel is járt, de egyúttal magát is csúnyán megszívatta anyagi értelemben.
Az eredmény: ő is és a párom is padlón van anyagilag. Mivel a párom padlón van anyagilag, én is, ugyanis elég sok mindent kénytelen vagyok én fizetni. Pl. a gyerektartást is most, de ez nem lényeg annyira most.
Ugyanis a kedves ex feleséget semmi nem érdekli, csak, hogy szó-szerint kisemmizze a páromat, őt meg, hogy ezt mindenáron megakadályozza. Bár ez utóbbi végül is jogos. Mivel a közös lakást pl egy-az egyben otthagyta a nőnek, berendezve és csak a ruháit hozta el onnan. Egyebet nem akar adni neki.
A lényeg, hogy minden pénzük rámegy erre a baromságra, már kb egy éve. (Igen , sok évvel a válás után!!!! Ennyire idióta ez a nő.) Vagyis mind a két fél lyukas gatyában verheti a földhöz a seggét.
A kedves ex nej egyáltalán nem kommunikál a párommal, csak ha pénz kell neki. Most is. A gyerek táborba akar menni, kifizeti-e a párom a felét? Mire rávágta a párom, hogy nem, fizet eleget.
Ezt egyfelől jogosnak tartom, másfelől nem, mert nem hiszem, hogy a kislánynak kéne megszívnia, hogy az anyja nem egészen normális. (Ezt nemcsak elfogultságból mondom. Az anyja családja sem tartja velük a kapcsolatot, míg a párommal és az ő szüleivel IGEN!Ez azért nagyon durva. Ők is jogtalannak és elmeroggyantnak tartják, amit az a nő művel.)
A lényeg, hogy megnéztem és kb 50-60 ezer egy ilyen tábor. Én arra gondoltam, hogy kispórolom az összeg felét és ráveszem a páromat, hogy utalja át a volt feleségének "táborra" közleménnyel, így nem is kéne hozzászólnia sem, meg semmi, de a kislány is örülhetne, hogy elmehet.
Azért írom, hogy én spórolom ki, mert jelenleg én vagyok a pénztáros a családban, mert külön kasszán ezt a katyvaszt már nem lehetett kezelni. A kérdés, hogy szerintetek üssem ezt a vasat, vagy ne szóljak bele, játsszák le egymás közt?
Ez a sztori bonyolultabb része, amibe nem mennék bele, mert nem akarom, hogy felismerhető legyen a sztori. Tényleg speciális. De a párom anno aláírt valamit, amit nagyon nem kellett volna... most ezt szívja. De nem is ez a lényeg!
Hanem, hogy beleszóljak abba, hogy szegény lány elmehessen a táborba, vagy semmi közöm hozzá, és hagyjam, hogy ezek kinyírják egymást szegény kislány meg megszívja?
Akkor kicsit értem.:) Gondolom, hitelt vettek fel, vagy ilyesmi.
A bíróság határozatban megállapította a gyerektartást. EZen túl az exférjen nem követelhető semmi (kivéve, ha van másik eljárás és az megállapít valamit).
Ugyanakkor azt gondolom, hogy nagyon empatikusan állsz a dologhoz, ezért nem lenne kapcsolati trauma számotokra, ha ajándékként kikazdálkodnátok ezt a 25 ezer forintot a gyerek örömére. Ugyanakkor anyukában muszáj lenne tudatosítani, hogy a gyt-n felül ez tényleg csupán plusz, szülői segítség. És igen, játsszák le ők, de egyúttal hangsúlyozhatnád a párodnak, hogy mindez a te keresetedből megy.
Köszönöm, sajnos anyukában az égvilágon semmit nem lehet tudatosítani, mert mindent jogosnak érez, sőt még kevésnek is :(
Csak nem akarom, hogy a párom meg a lányának intsen be emiatt, és nem is érdemli meg szegény. Nagyon kedves, aranyos kislány. Jó tanuló is, nem lehet rá panasz semmi. Szerintem maximálisan megérdemli azt a hülye tábort, amit mind a két szülője kisujjból ki tudna csengetni, ha nem lenne ez a cirkusz, ami totál felesleges és ez időtájt olyan patt helyzetbe kerültek, hogy fogalmam nincs mi lesz a vége, és ki szívja meg jobban. (Mert mindenki megszívja, ez már most látszik).
Akkor, kérdező, egy az irány: a két vétlen ebben a történetben támogassa egymást. Jelen esetben Te a kislányt. Empatikus, tiszta szívű ember vagy, nem is tennél másképp, mégha tudod is, hogy ez az egész pont veletek szemben nem fair. Mindenesetre ne sérüljetek nagyobbat, mint amekkorát mindenképpen szükséges -sajnos- egy ilyen történetben.
Sok sikert és maradj ilyen!
Nem tudtok "ráhajtani" a kislányra? Az lenne a legjobb, szerintem ha veletek élne. Ahogy leírtad a dolgokat nem is tartom lehetetlennek, hogy nektek ítélje a bíróság.
Az az ötlet meg nekem is tetszik, hogy közvetlen a lánnyal beszélj. :-)
Jó fej vagy!
Akár a gyerek is megtudhatja, hogy a te ötleted volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!