Hogy tudtátok feldolgozni, hogy a gyereke (i) tek nem egész családban fognak felnőni? Vagy ne így álljak hozzá?

ne szomorkodj, még találhatsz valakit, aki gyerekkel is elfogad és méltó párod lesz!

sőt, ha kisebb a gyerek, könnyebben kialakul a nevelőapával egy szoros, jó apa-gyerek kapcsolat, ami tini korban már nem nagyon valószínű.

Ha kicsi a gyerek, akkor pedig egy újabb kistestvérrel is jobban el tud játszani, mintha 20 évesen születne neki féltestvére.

én nem hezitálnék, ha már nem tudnék a férjemre úgy tekinteni ahogy eddig (én se bírnám elviselni ha megcsalna) akkor válnék.

a gyereknek is jobb ha inkább egyedül, de nyugalomban nevelik, mint állandóan érezni a nyomott szomorúságot, a lenyelt, titkokat. tudom, mert én meg ilyen családban nőttem fel, ahol nem váltak el, de állandó puskaporos hangulat volt.

Sok választásod nincs, mert a másik lehetőség hogy lenyeled a békát és boldogtalanul, mártírkodva szenvedsz a férjed mellett, de az se jó a gyereknek, ha ilyen légkörben nő fel.

Én úgy fogtam fel, hogy igaz, hogy velem egy r...ohadékként viselkedett (nem szimpla megcsalás volt nálunk, hanem csúnya jelenetek, emiatt tudok megbocsátani), de a gyerekeknek attól még az apja. Nincs korlátozva láthatás, nem nevelem ellene, azt persze tudják, hogy nem szeretem és baromi dühös vagyok rá. Én nem is szoktam vele jópofizni, a minimálisra korlátozom a kommunikációt, de a gyerekeivel úgy és akkor tartja a kapcsolatot, ahogy akarja.