Válásnál a legtöbb esetben az anyának ítéli a bíróság a gyereket? Mi alapján döntenek?

Butaság, hogy a bíróságot nem érdeklik az anyagiak!

A bíróság a gyerek érdekeit veszi figyelembe.

Az a fél kapja meg a gyereket aki el tudja tartani, aki normális körülményeket tud neki biztosítani

bíróság döntésének alapjai

Törvényi alapelv, hogy a gyermekelhelyezés során is mindig a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni. Ezen túlmenően a bíróságnak - a döntését megelőzően - a lehetséges össze körülményt gondosan meg kell vizsgálnia (például a szülők az egyéniségük, életmódjuk, erkölcsi tulajdonságaik alapján alkalmasak-e a gyermeknevelésre, a gyermekhez való ragaszkodásuk őszinte-e, a gyermek milyen érzéseket táplál a szülők iránt, hozzájuk mennyire kötődik, az egyes szülők által biztosítható iskoláztatási lehetőségek milyenek, a szülők anyagi és lakáshelyzete hogyan alakul, stb.). Erről a Legfelsőbb Bíróságnak a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról szóló 17. számú Irányelve (LB 17. sz. irányelv III. fej.) ad iránymutatást. A gyermek például nem helyezhető el annál a szülőnél, aki egészségi állapota miatt az önálló nevelésére nem képes, és a gyermeket valójában a nagyszülők gondoznák (lásd Bírósági Határozatok -BH- 2001/124. szám). A döntésben segítséget jelenthet a bíróság számára a környezettanulmány, a bölcsőde (óvoda, iskola) véleménye, esetenként pedig akár a pszichológiai szakvélemény is.

Amennyiben a gyermekelhelyezés kérdésében a felek nem tudtak egymással egyezségre jutni, a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el – amennyiben a gyermek érdekeinek védelmében más személynél történő elhelyezés nem válik szükségessé –, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított [Csjt. 72/A. § (1) bek.]. Ennek megítélése rendkívül komplex vizsgálatot igényel, melynél a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. Irányelve nyújt támpontot. Vizsgálandó többek között, hogy melyik fél tehető felelősség a családi egység megbomlásáért, melyik szülő tekinthető – személyiségénél, körülményeinél fogva – alkalmasabbnak a gyermeknevelésre, a gyermek és szülő, valamint az együttes elhelyezés lehetősége szempontjából a testvérek közötti érzelmi kötődés mértéke, a megszokott környezethez való ragaszkodás stb., melyeket a döntésnél együttesen kell értékelni. Elsődleges szempont az elhelyezésről hozandó döntésnél a gyermek érdeke, melyet a kérdés megegyezéses rendezésénél is szem előtt kell tartani.

Ahogy az ítéletből is látható, a tényállás teljeskörű tisztázása érdekében általában nem lehet eltekinteni a gyermeket oktató pedagógusok véleményének, illetőleg valamennyi érintett tekintetében igazságügyi pszichológus szakértői véleményének, környezettanulmánynak beszerzésétől. A bíróság az eljárás során – elháríthatatlan akadály esetét kivéve – mindkét szülőt, illetőleg indokolt esetben, valamint kérésére az érintett gyermeket is meghallgatja. Ha a gyermek 14. életévét betöltötte, az elhelyezésére vonatkozó döntés csak egyetértésével hozható.

A törvény nem egyzik meg a gyakorlattal.Ha az anya adóssságokat csinál,és ezt az apa okmányokkal is igazolja,akkor a bíróság csak annyitmond,hogy ez nem bizonyíték arra,hogy az anya felelőtlenül gazdálkodik.A Pszhiológiai szakvélemény is csak porhintés.Az anya az apa ellen hangolja a gyereket,de a szakértő 15 perc után megállapítja,hogy senki nem befolyásolta a gyereket stb.

Tapasztalatom,hogy ez több esetben is így van.Nem én vagyok elvált,de az ismerőseim között elég sokan vannak elváltak.És mindig az anya érdekét veszik figyelembe, a gyerekét nem.

Sziasztok,

én speciel, egy válófélben lévő apa vagyok.

Előző házasságomból van két gyermekem, akik kéthetente vannak nálunk(nálam).

Van egy közös 2 éves kislányunk, és a feleségem előző házasságából egy 14 éves fia.

Teljesen más a viszonyom a kicsivel, mint a nagyobbakkal. Idősebb is lettem, érettebb is.

Feleségemnek házasságunk előtt is voltak drogproblémái. Mikor a kicsi abbahagyta a szopást, lassan két éve, elkezdett füvezni. Nem alkalomszerűen, hanem napi rendszerességgel, több szálat (3-6) szívott naponta.

Ráadásul az élő fába bele tud kötni. Csak azért nem volt több veszekedés köztünk, mert nyeltem. De amikor már nem tudtam, csattantam, és mivel ő halkan, sunyiban szólogatott be nekem, mindig én voltam, akit hallani lehetett, ő meg játszotta a mártírt.

Vita nem volt, minden megoldás az volt nála, hogy „elválok!”.

Most rá hagytam.

Imádom a lányomat, akit elvitt magával, vidékre, és azóta (október eleje) egyszer láthattam vidéken úgy, hogy nem lehettem vele kettesben, és múlt héten, mikor a teljes családjával feljött pár napra Pestre. Ekkor sem lehettem vele kettesben. Három nap után, elment élni az életét, a gyereket a nagyszülők visszavitték vidékre. Azt sem mondták, hogy siessek haza a munkából, mert elmennek. Elköszönni sem tudtam.

Mivel a békítő még nem volt meg, jogom lenne, pont annyi, mint neki a gyereket elhozni.

Írtam neki, hogy most pénteken, hétvégére elhoznám a picit. Ezt először a H1N1 vírus terjedésével tagadta meg, majd másnap kijelentette, hogy csak az ő jelenlétében lehetek a gyerekkel, amíg a bíróság máshogy nem dönt. Ráadásul aznapra már a gyerek is be volt tanítva arra, hogy ő anyával akar maradni.

De a kérdésre válaszolva:

Imádom a lányomat, mindent elkövetek, hogy velem lehessen. Sosem neveltem egyedül gyereket, tudom nehéz lesz! De akkor is felelős vagyok érte, és meg kell neki adnom mindent! És érzem is az erőt magamban erre, tudom képes vagyok rá! Ráadásul azt gondolom, csak akkor lesz kiegyensúlyozott a kapcsolata a picinek apával-anyával, ha nálam lehet, ugyanis én nem kívánom tiltani tőle. Ő már most ezt teszi!

A gyereknek nemcsak az anyára van szüksége, hanem az apjára is!

Azt elfelejtettem, hogy a nagy gyerekét, akit nála helyeztek el, 5-12 éves koráig a nagyszülők nevelték helyette...

Most várom a tárgyalást, és próbálom azt hinni, nemcsak jog, hanem igazság is van!