Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elhagyott, többek közt a szex miatt, igaza van?
Már tettem fel itt kérdést. Én vagyok a lány, aki szétment a párjával a nyári abortusz és az azt követő elviselhetetlen természetem miatt.
Én nem akartam a műtétet, nem tudtam neki megbocsátani, azóta büntettem verbálisan. Egy hete vége lett.
Az jutott eszembe, hogy akkor azt is mondta, már hónapok óta nem szexelünk, ezt se bírja már....Valóban, július óta nem csináltunk semmit. 6 hétig nem is lehetett az abortusz után, én rá se tudtam gondolni, hiszenépp a gyermekemet ölette meg velem, az , akit a legjobban szerettem. Aztán elkezdtem a fogamzásgátló tablettát, első hónapot meg akartam várni, mert akkor még nem véd annyira. De mivel óvszer mellett lettem terhes, annyira féltem, hogy megint az leszek, hogy óvszerrel sem mertem az első tabis hónapban. Aztán megjött, aztán mire el is kezdhettük volna újra a szexet, szakítottunk.
Én érzem úgy, hogy ez igazságtalan tőle, hogy ezt veti a szememre, hogy nem bírok szexelni egy ilyen trauma után és rettegek tőle még? Pláne vele...
Sajnalom ami veled tortent,de...!Egy not abortuszra kenyszeriteni nem lehet,csak ha a no is beleegyezik,mint ahogy te is!Nekem mar volt abortuszom es tudom milyen lelki-testi fajdalommal jar,de akkor sem hibaztattam a parom,mert nem tartott fegyvert a fejemhez hogy ezt kell csinalnom.Ha te nem akartad miert nem tartottad meg a babat?Sok nagyon fiatal,akinek semmi sincs megis megtartja a babat...!Az hogy most lelkiismeretfurdalasod van a baba miatt,ne mast hibaztass!Senki nem tartott fegyvert a fejedhez hogy menj abortuszra!Es igen tudni lehetett hogy elfog hagyni a parod mert ha a babat sem akarta,teged sem akart soha!Ha vkit szeretunk minden bajjal,-problemaval egyutt szeretjuk!!!
Probalj tullepni ezen a dolgon es a jovore koncentralni,az elet/ido minden sebet begyogyit!
Es a parod azert nem ertette meg hogy te nem akarsz sexet,mert ot teljesen hidegen hagyta a baba is es te is.Sajnalom!Nem te vagy az elso es nem is az utolso akivel ez tortenik!!!
"Nem az a banat,ami konnybe-jajjba ful
hanem amit viselunk,mosolyogva szotlanul!"
Nekem a párom szorongásos depresszió miatt nem tudott szexelni több mint fél évig (nő vagyok).. Eleinte nagyon hiányzott, később elviselhetőbb volt, de eszembe nem jutott volna számonkérni rajta, nemhogy elhagyni!!
Ez a pasi nem szeretett téged. Egy nőt akart,gyereket nem, de a kész tény elől el nem lehet futni. Az előző arrogáns férfipárti válaszok ellenpárja az lenne, hogy ha egy férfi nem akar gyereket, ne szexeljen, hiszen tudjuk, hogy semmilyen fog. gátlás nem 100%-os. Na, tetszik?
Ha megvan a baj, ketten kell vállalni érte a felelősséget, mert ketten hozták össze. A férfi cserbenhagyta a nőt, aki kész lett volna vállalni amit kell. A dolog ezután csúszott el. A probléma fő csíráját ott látom, hogy te kérdező, nem merted vállalni azt, hogy a párod otthagy. Feláldoztad a babád őérte, de mélyen megharagudtál rá, amiért meg kellett hoznod érte ezt az áldozatot. Később rájöttél, hogy felesleges áldozatot hoztál, és túl nagyot. Ha előre tudod, mi történik az abortuszon (nem csak elméletben, hanem gyakorlatban is, ahogy ez a film mutatja (neked nem ajánlom, hogy megnézd)), [link] akkor valószínűleg nem vállaltad volna fel.
Ha hinnél Istenben, azt tanácsolnám, fogadd el az általa kínált bűnbocsánatot. Akik ezt elfogadják, azt nincs joga többé senkinek sem vádolni, önmagának sem, mert a bűne Jézuson, az áldozati bárányon van, akit az Atya a bűnök bocsánatára küldött. Mély együttérzésem, kívánom hogy gyógyulj meg minél hamarabb.
A válasz megírásának időpontja: ma 00:31
nem vagyok az abortusz mellet, de ettől a hatásvadászattól hányingert lehet kapni.
az filmecske amit belinkeltél, miért készült? mi volt abortusz oka? és hányadik hétben történt?
mert egy 10 hetes embrió messze nem olyan fejlett és kb. 24-30 mm-es.
nem tartom helyesnek, ha hülyíted a népet.
A válasz megírásának időpontja: ma 08:54
még1x:
nem vagyok az abortusz mellett.
tudod azt, hogy az általad belinkelt filmen miért csinálták, amit csináltak? ismered a hátteret? esetleg betegség?
a hatásvadászatot tartom gyalázatosnak.
ez neked teljesen kifejlett?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!