Van élet azután, hogy lemond egy anya a gyermeke felügyeletéről?

a MOSTANI helyzeted nem engedi meg. Ezért kell a helyzeten változtatni.

Előző válaszolóknak, tényleg szomorú, hogy ítélkezésnek tituláljátok azokat a váalszokat, amik lehetséges megoldásokat kínálnak, nem pedog mélyságesen együtt éreznek a kérdezővel és sajnálják őt belenyugodva abba, hogy a gyereknek az apjánál jobb. Igen, mint írtam, mi is apukámnál maradtunk egy ideig, mert az volt a jobb. Ez nem tragédia. De egy anyának kutya kötelessége mindent megtenni azért, hogy ez ne így legyen. Ezt az igyekezetet a kérdezőn nem láttuk. Ennyi. Azért nem kell milliomosnak lenni egy albérlet fenntartásához.

És mint írtam, voltam ilyen helyzetben, csak a másik oldalról, de gondolom a kedves válaszoló sem volt még ilyenben.

Most sincs munkád, kérdező? most miből éltek?

Én írtam azt, hogy magamra maradtam a kislányommal. Szerintem nem szégyen az, ha valaki beismeri, hogy az apjánál jobb helye lenne a gyerekének, viszont nem mindegy hogy miért.

Azért, mert nem tudja neki biztosítani a megélhetést, nem tud neki enni adni és nem tudja öltöztetni huzamosan, vagy azért, mert néhány hónapra megszorul és ugyan most rossz, de van esélye annak, hogy a helyzet normalizálódni fog.

Mint említettem, az első hetekben nekem is számtalanszor eszembe jutott, hogy az apjánál jobb helye lenne a kislányomnak, sőt... Bizonyos értelemben még mindig jobb lenne neki. Összebútorozott az új barátnőjével, két fizetésből élnek ketten. Mi másfelecskén élünk 1-ből.

Viszont én nem gondolom, hogy azért, mert ott magasabb életszínvonalat tudnak neki biztosítani, jobb helye lenne náluk, mivel én is megtudok adni neki minden szükségeset. Bármikor elviheti az apja, bármit megadhat neki, én nem szabályozom le, amíg azt látom, hogy jó apja a gyerekünknek, de amíg nem muszáj, nem adnám neki át véglegesen a gyerekünket.

Anyagilag feléltem minden tartalékunkat abban a pár hónapban és az is sokat segített, hogy a szüleim semmit nem fogadtak el azért cserében, hogy otthon éltünk. Se rezsibe való beszállást, a bevásárlást is csak néha. Így mondhatni könnyen átvészeltük ezt a nehéz időszakot, amíg nem mehettem vissza dolgozni. A főnököm is nagyon rendes volt, tehát anno nagyon mellettem állt a sors. Utólag visszagondolva tényleg azt gondolom, hogy könnyebb út lett volna átadni a gyermekemet az apjának, mint ez, de mint írtam, hatalmas önbizalom bomba az, hogy képes voltam ebből kimászni úgy, hogy a lányom mellettem maradt!

Mérlegelni kell tiszta fejjel, hogy képes vagy-e megoldani a dolgokat, avagy kizárt. A lakhatásod megoldott, hogyha anyukádhoz költözöl, így akkora probléma nincs. Én nem adnám fel, amíg a gyerekemnek van mit enni és mindent megkap, amire alapjában véve szüksége van! Mint mondtam, ha kudarcba fullad a próbálkozásod, még akkor is mondhatod azt, hogy jobb lesz a gyereknek az apjánál.

Ha jól értem még benne sem vagy a helyzetben, csak benne leszel, ha szétmentek a jelenlegi pároddal. Szerintem korai már most azon agyalni, hogy inkább menjen végleg az apjához, ha van egy akkora lehetőséged, hogy odaköltözhetsz anyukádhoz! Nehéz, de összejöhet!

Vajon ebbe az érzésbe belegondolnak a nők akkor is, amikor az apukák vesztik el a gyereküket? Nekik ugyanilyen rossz!!!

És hidd el van élet utána is, rendszeresen találkozni fogsz a gyerekeddel, esélyed lesz új egzisztenciát kiépíteni, új párt találni, stb. Túl lehet élni, ha a férfiak is túlélik, akkor egy nő is túl tudja.

közös felügyelet? az fel sem merült mint opció? így most gondolom gyerektartást is kell fizetned apának hivatalosan, ami ugye kevés pénzből nem könnyű.

a helyedben nem adnám fel ilyen könnyen, utánajárnék az összes lehetőségnek. fájó lehet ezt olvasni, de nekem úgy tűnik, mintha eldobnád magadtól a kisfiadat az első nehézségnél.

ne csak a jelenre gondolj, hanem arra is, hogy a jövőben hogyan fogod értékelni ezt a lépésedet.