Hogyan húzzam meg a határokat?

7 éves volt a kisfiam mikor különváltunk az apjától. (ellehetetlenítésem és hosszú terrorizálásom után nehéz, félelmekkel teli lépés:1 éjszaka alatt rokonokhoz költözés, pénz, munka nélkül) Folyamatos zaklatások, agresszió apa részéről. Kihasználta, hogy a gyerek összeköt minket, ezért gyermekelhelyezési pert indítottam. Apuka választás elé állított: vagy lemondok az anyagiakról és nálam maradhat a gyerek, vagy harcolni fog azért, hogy elvegyék őt tőlem. (jómódban éltünk, és az apa a tisztességtelenségtől sem riad vissza) Gyerek velem maradt, munka, pénz és lakáskeresés, új élet felépítése kettőnk számára. Zaklatások, lelki terror (néha testi ha senki sem látta) számtalan eszközzel folytatódott még 5 éven át. Az összes létező szervezet segítségét kértem, érdemben senki nem tett semmit. Mások jelenlétében apuka "jófiú", a pénz is nagy úr..gondolom nem tőlem hallotok először ilyesmiről. Akkor lett nyugalom, mikor a fiam összeveszett az apjával (nem akarta azt a sportot űzni amit az apja ráerőszakolt), így ő eltűnt az életünkből. A fiam akkor 12 éves volt, és 1 éven keresztül még a telefon sem csörrent meg, nem kereste a gyereket semmilyen formában. Ekkortájt ismerkedtem meg a párommal, komoly, stabil kapcsolat lett a mienk. Majd az 1 év elteltével apuka előkerült. (nem volt nője, gondolom eszébe jutott, hogy van egy fia) A gyerek örült neki de tartott is tőle. Néhány találkozás után már csak örült. Én meg azt gondoltam, talán ennyi idő elteltével lehiggadt az apa és normalizálódhat legalább a fiammal a kapcsolata. (mégis csak az apja) Nyaralások, élmények, a gyerek anyagi elhalmozása..2 hét után a fiam úgy jött haza, mintha agymosáson lett volna. Közömbösen nézett rám (addig bensőséges volt a kapcsolatunk) és azt mondta, apánál ki szeretné próbálni, milyen az élet. Az apját 'ismerve' úgy gondoltam, hagyok egy kis időt, lássa meg a különbséget a 2 élet közt. 1 hónapra elmehetett. Apa nem hozta haza a gyereket, sőt, gyermekelhelyezési pert indított, ezzel egy időben a gyermekjóléti szolgálatnál bejelentette, hogy ő akarja mostantól nevelni a gyereket, és a M.Á.K.-nál, hogy én felveszem a családi pótlékot.(vissza nem hozathattam, mert sürgős ideiglenes elhelyezést kért, mondván h a gyerek jól érzi ott magát, maradni akar-ez igaz,olyan mintha teljesen átmosták volna az agyát- ő pedig nem tudja intézni enélkül a 'hivatalos ügyeket'-és habár 1 szó sem esett arról, hogy nálam ne lenne jó helyen a fiam-megadták neki) Több tárgyaláson túl vagyunk, pszichológiai vizsgálat, iskolai vélemények, stb. A gyerek decemberben tölti a 14-et, 9.hónapja van az apjánál és eszébe sincs haza jönni- anyagilag mindent megkap, sőt még annál is többet. (i-phone, laptop, külföldi út, snowboard, ruhatár csere) Aki nem ismer engem, jogosan teheti fel a kérdést, milyen anya lehetek ha elmegy tőlem a gyerekem? Ezt a kérdést számtalanszor feltettem én is. Nem tudom. Ami biztos: soha nem neveltem az apja ellen, nem mondtam rá csúnyákat, minden munkát elvállaltam, hogy megteremtsek egy normális életet, ha kellett takarítottam, titkárnősködtem, eladóként dolgoztam..bármit ami abba az időbe belefért amíg a fiam suliba van+sportol. A délutánjaim és hétvégéim csak a gyereké voltak, külön órára járt, tanultam vele, rengeteget beszélgettünk, próbáltam átadni neki mindent, amit én értéknek gondolok.Tudom, hogy még gyerek de úgy érzem kicsit ő is elárult. Az utolsó csepp a pohárba tegnap történt: feladtam. Aláírtam 9 hónap után, hogy maradjon nála a gyerek. Hosszú 'nyugalom' után nem számítottam rá: az apa megfenyegette a páromat is, velem is ocsmányul beszélt...és a gyerekemnek szeme sem rebbent. (így is hosszú lett az írásom, de röviden annyi: fiam és az immár 2 éve párom kapcsolata konfliktusmentes, sőt míg együtt éltünk jónak volt mondható-ez is oka volt annak, h Őt választottam. Mára haverira szűkült) Eddig azt gondoltam, hogy majd az Isten megbünteti az apát mindazért, amit tett. De életemben először érzem azt, hogy nem várhatok rá..mit tegyek, hogy érezze, nem tehet meg mindent büntetlenül?