Válás után hogyan tovább egy ilyen kicsi gyerekkel?

Még a kérdésekre: Budapesten élünk a 7. kerületben (2 szobás lakás), a családom 180 km-re tőlem. Ha végképp nem megy, akkor erre a pár hétre hazaköltözünk a picivel anyuékhoz.

Azért nehéz feldolgozni, hogy ennyit tanultam, direkt azért, hogy SOHA ne kerüljek ilyen helyzetbe, most még is baromira ki vagyok szolgáltatva másoknak.

Tv és internet egy csomagban van és még hűségidő van rá, így többe kerülne szerződést bontani, mint amennyit megspórolnék rajta, ez a lehetőség így sajnos nem áll fenn.

A fasorit néztem igen, nagyon tetszett a környék és a bölcsőde is, de azt mondták így közel esélytelen, szeptembertől sem valószínű, hogy lesz üres helyük, folyamatosan jegyeznek elő gyerekeket.

A másik, amit néztem a IX. kerületben van, a Haller utca környékén. Régen, amikor felköltöztem Budapestre, ott laktam, azt a környéket is nagyon szerettem. Sajnos ők is azt mondták, hogy szeptembertől esetleg, de akkorra sem tudnak biztosat mondani. Ez egy kicsit mondjuk már messze van, de még belemennék.

Számomra fontos lenne azért, hogy Budapesthez képest szép környezetben legyen (bár a Halleri közel nem mondható nyugis és csöndes helynek). Persze szeretném megoldani a problémát, de bárhova nem adnám be, így fontos a "helyszíni szemle" döntés előtt.

Egy barátnőm van a környéken, ő Szentendrén él és egyébként bölcsődében dolgozik. Kár, hogy ez nekem nagyon kiesik a környékről. Jelenleg ő is otthon van a babájával, így relative ritkán tudunk találkozni, de ha nagy a gond rá is tudok számítani, vigyázni is tud pár órát a lánykára, ha olyan dolgom lenne. Azt is felajánlotta, hogy tart ő nekem "napközit", amíg otthon van a kisfiával még, addig reggel mehet hozzá a lányom is és majd meló után mehetek érte, de ez hatalmas kitérő lenne és mégsem várhatom el tőle még baráti szívességből sem.

Amióta kiírtam a kérdést, egyre biztosabb vagyok benne, hogy hazaköltözünk, amíg vissza nem mehetek dolgozni. Lehet anyagilag kihúznánk itt is valahogy, de lelkileg nehezen bírom az egyedüllétet. A szüleim szívesen látnak, örülnének nekünk és restellem, megint számító vagyok, de a kislányunknak azt hiszem falu ide vagy oda, világi élete lenne addig, amíg a nagyszülők között van. :) Nagy udvar, hatalmas játszótér, két kutya, rengeteg hely, ahol rendezkedhet és kényeztetés ezerrel.

Nagyon köszönöm a válaszokat! Megnézem az említett bölcsiket is mindenképpen és körbenézek magánbölcsi ügyben is, bár azért annyira nincs elszállva a fizetésem, hogy bármit megengedhessünk magunknak. 80 ezer forint már nem férne bele havonta sajnos, egy kicsit sokallom is, akkor inkább kihordom barátnőmhöz és adok Neki egy kis pénzt havonta.

Közben anyukámmal is beszélgettem azt mondta, hogy semmi szabit nem vett még ki eddig, ha munkába állok és végképp nem tudom megoldani máshogy, akkor 1-2 hétre ő is feltud jönni "bébiszitternek". Komolyan nem tudom mi lenne velem, ha nem állnának ennyien mellettem.

Na, ezeknek az infóknak nagyon örülök. Valóban nem is a környékre próbálnám kiélezni a dolgot, hanem hogy ne egy füstös büdös környezetben legyen a hely, két 6 sávos főút kereszteződésénél. Az lenne a fontos, hogy minél "zöldebb" legyen, és igenis lehetőséghez képest sokat legyenek JÓ levegőn. Persze az sem mindegy mennyire adnak a higiéniára, mennyire értenek a dolgukhoz, de ez talán elsőre ki sem fog derülni.

A kapcsolatunkat azt hiszem már akkor elgyászoltam, amikor rájöttem, hogy már csak én szeretném ezt az egészet. Akkor állítottam választás elé a páromat, amikor már elfogadtam és tudtam, hogyan fog dönteni. Nyilván nem vagyok tökéletes, attól még nem gondolom, hogy ezt érdemeltem volna. Mindig olyan tökéletes volt minden, sosem mondta egy szóval sem, hogy valami nem tetszik neki, boldogan vártuk a kisbabánkat, rohant, amikor beindult a szülés, pelenkázott, fürdetett, közben velem is nagyon figyelmes volt. Eszembe sem jutott... Mindenesetre azt hiszem a gyászon és magán az ő személyén túl vagyok, de azt nehéz elfogadni, hogy magamra maradtam. Nem vár itthon senki, nincs kihez szólni, nincs aki megöleljen, nincs kit hazavárni, nincs kire támaszkodni, nincs a kislányom mellett állandóan egy apa és mindezek mellett itt maradtam hatalmas kakiban, amiből meg kell próbálnom kihozni a legjobbat. Hiszek abban, hogy a boldogság egyszer rám is rámtalál, de ez most így nehéz.