Ismeretségi körömben sorra válnak el fiatal (2-3 éves) házasok. Akár kicsi gyerekkel is. Miért van ez?

1. Meggondolatlanul házasodnak.

2. Manapság már divat lett az első komolyabb problémánál elválni. Mindenki csak saját magával foglalkozik. Nem úgy gondolnak magukra a házaspárok, mint egy összetartozó egységre, akiknek közösen kell megoldani a problémákat, hanem mint két különálló, sokszor ellenérdekelt félre (a szülők is sokszor ezt az érzést erősítik bennük).

Ne inogj meg. Attól, hogy más elrontja, nem biztos, hogy te is el fogod. Amúgy tényleg elég szánalmas jelenség.

A mai világban mindenkit arra nevelnek, hogy legyen önálló. Ezt sugalja minden. Filmek, újságok, színdarabok, stb. Az emberek többsége a kompromisszum helyett inkább az önállóságot választja.

Ez tényleg könnyebb út, de a végén egyedül fog maradni.

Régebben a neveltetés és az anyagi szükség ezt rossz szóval élve "rákényszerítette" a házastársakra. Ma már nem ciki elváltnak lenni. Ráadásul sokan a környezetemben csak papiron válnak el, mert úgy jobb anyagilag. Aztán persze jön a kitekintgetés, majd a megcsalás és nem értik, hogy mi romlott el.

Én nem adom fel, és a párommal mindketten azon vagyunk, hogy a problémákat közösen oldjuk meg. Néha sokkal egyszerűbb lenne szakítani, de ezt meg sem szabad fontolni. Akkor ugyanis már elveszne valami a kapcsolatból.

Persze egy rossz kapcsolatból ki kell lépni. Az önkínzás is egyfajta jellemhiba. A szeretetre való törekvés kell, hogy az első legyen.

Elöször is, sokan éretlenek a párkapcsolatra, ha itt olvasgatsz egy kicsit, akkor látod, hogy állandóan ellenörzik a másikat, kémkednek utána, nem biznak benne.

Másodszor azt hiszik, hogy csak addig tart egy kapcsolat, amig tombol a szerelem köztük és naponta többször is van szex - pedig egy tartós kapcsolatban nem ez a leýneg, hanem a megbecsülés, tisztelet, szeretet és a feltétlen bizalom.

Harmadszor, ha probléma van, akkor nem próbálják megbeszélni egymással, hanem itt kérdezgenek, hogy egy kivülálló mit mond erre, meg gyanusitgatják egymást alap nélkül.

Negyedszer, nem hagynak semmi magánszférát, állandó lelki sztriptizben kell élniük és ezt gyakorlatilag nem birja senki tartósan.

Ötödször, mindenki csak saját magára gondol, nem hajlandó a legkisebb dologról sem lemondani a másik kedvéért, nem akar egyik sem alkalmazkodni (ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindig az EGYIK fél alkalmazkodik, hanem mindketten EGYMÁSHOZ)

Ne inogj, hanem gondold át a kapcsolatodat és igyekezz mínél reálisabban megélni. A jó és tartós kapcsolat nem "csak úgy lesz", hanem sok eröfeszités eredménye, mindkét félnek akarni kell, hogy müködjön és ezért valamit tenni is.

Én a következő okokat tudom felsorolni:

1. Régen a legrosszabb házasságból sem váltak el, ma ez már elfogadottá vált. Van amikor tényleg nincs jobb megoldás a válásnál, és régen inkább az volt a fő probléma, hogy az ilyen házasságok folytatódtak, és kifelé a normális család képét mutatták, hogy nehogy szó érje a ház elejét, bent meg komoly bajok voltak.

2. Az individualizmus végletekig erőltetése. Ismerek olyan nőt, aki ha csak említik hogy ő xy felesége, akkor már felháborodik, hogy ő bizony nem xy kelléke, és ne tekintsenek úgy rá.

3. Sok házaspár a gyerekek miatt nem válik el. Ma már többnyire a gyerek a sokadik szempont, a 2-es pont miatt, a 30-as, 40-es szülők ömegvalósítani akarják magukat, miközben nem veszik észre, hogy a gyerekeik nevelése talán fontosabb lenne. Természetesen ha az 1-es pont fennáll, akkor jobb a gyerekeknek is a válás, az esetek többségében viszont ez nincs így.

4. A tolerancia hiánya. A társadalom egyre intoleránsabbá válik, ezzel a házaspárok is egyre kevésbé tudják egymás hibáit eltűrni.

5. A férfi és a női szerepek felbomlása. Ennek köze van az önmegvalósításhoz és az individualizmushoz is, de az is lényeges, hogy a nők erőltetetten is önállóak akarnak lenni, és karrierben is egyre becsvágyóbbak, sok férj meg nem tudja kezelni ezt a helyzetet.

Végül amondó vagyok, hogy mások válása inkább erősítse meg a házasságodat, nem kell félni, mindenki a maga sorsának a kovácsa.

a sok általánosság után akkor én elmondom, miért váltam el. Ez még a volt feleségem sem tudja, mert nem beszélek vele, csak a fiaimról...

Megismertem, gondoltam jó lesz egy darabig. Aztán elvettem 1 év után, mert terhes lett. Még a tablettát sem bírta, vagy akarta normálisan enni. (ma már úgy látom inkább nem akarta) gondoltam nem hülye, nem csúnya, jó lesz ez... A nagy SZERELEM sose volt ez.

született egy remek fiú és én úgy voltam vele, hogy nem vagyok szerelmes, de nem is olyan rossz ez. Aztán az idő múlott, én meg mégkevésbé éreztem magam jól. közben lett még egy fiú, ha lehet még remekebb, mint az első, bár akkor még/már nem nagyon akartam őt...

aztán már gombóccal a torkomban jártam haza, többnyire, hogy a fiaimmal együtt lehessek, mert az jó volt.

Ő meg kémkedett (lesegette a telefonom), lelkileg terrorizált, illetve a viták alkalmával a véleményem az beszólás volt. Így szépen lassan befordultam magamba és nem mondtam el a gondjaimat, csak veszekedés ne legyen. Azt nem szeretem.

Éreztem, hogy ez nem jó így, de hát gondoltam anyámék sem éltek túl jó és őszinte viszonyt ennek a házasságnak ilyennek kell lennie...

Voltunk különben pszichológusnál, miért ilyen rossz... a vége, ha nem lenne gyerek, már régen nem lennénk együtt.

Aztán egyszer csak 7 évvel a házasságkötés után úgy éreztem, én ezzel tovább nem akarok kínlódni, nem megy, nem érzem jól magam. sajnálom a fiaimat, de talán így többre mennek, mintha 40 évesen elvisz a gyomor, vagy tüdőrák, vagy agyvérzés.

azóta a döntésem helyessége beigazolódott, ezzel a nővel soha többet önkéntesen semmit. Manapság azt játsza, hogy nem láthatom a fiaimat, csak amikor láthatás van, mert tudja, hogy nekem ezzel tud fájdalmat okozni, hogy bűnhődjek, mert otthagytam őt....

Pedig a fiúk is, én is szívesen látnánk egymást.

Szóval az én meglátásom: ŐSZINTESÉG, BIZALOM és NYÍLTSÁG.

a pároddal legyél őszinte, bízzál benne (ezeket várd el tőle is) és nyíltan merjetek a problémákról beszélni. Ne inogj meg, az általánosnak a te példádnak kellene lennie, örül és ápold a kapcsolatot!

Különben hosszútávon sérül valaki, ami oda vezet, hogy majd azt mondják könnyebb elválni, mint megbeszélni a problémákat.

Egyszerűen és röviden:

Régebben nem válhattak el, így szinte csak a nő tűrte a szemétkedéseket. Tehát a ro*hadék hapsi mint egy állat (mert esze nem sok volt, a társadalom nem tanította meg őket hogy kell férfiként viselkedni)uralkodott az "asszonyállaton" (aki ezerszer különb ember, pedig csak állat a pasi szerint- biztos irigyek voltak:D). És a nők vígadtak ha a pasi megdöglött.

Ma: ugyanez, a pasik még mindig csak pasik, azaz a társadalom még mindig nem nevel ki igazi értékes férfiakat. Aki igazi férfi mégis, és emberi értékekkel rendelkezik, az általában kiegyensúlyozott, boldog házasságban él. A nő is boldog, és esze ágában sincs a férjét elhagyni.

A mégis a férj válik előfordul, de ritkán azért, mert a nő tönkreteszi,pasizik, csicskáztatja, megveri, és még a kocsmába is jár....

A nők azok, akik beadják a válópert 80%-ban...vajon miért is? Talán mert nem tűrik a hűtlenkedést, a lustaságot, a nemtörődömséget, az iszákosságot, az agresszivitást, az elhanyagoltságot...stb, amit a pasiknak az apukájuk és azoknak az ükapjuk sem sajátított el, az emberséget és a toleranciát.