Lehetséges olyan társat találni, akivel együtt lehet megöregedni?

Szerintem ennek semmi köze a temperamentumhoz. A párom és én is szörnyen heves természetű, makacs emberek vagyunk, mégsem fordult elő az elmúlt 25 évben, hogy kiabáltunk volna egymással.

Az előfordult, hogy kimentem üvölteni egy nagyot a teraszra, vagy elmentem futni és vele előfordult, hogy a falat rugta dühében. De soha nem veszekedtünk. Sokat vitatkoztunk. De a saját véleményünket soha nem akartuk a másikra erőltetni. És estére mindíg nevettünk az egészen.

Szerintem egy jó kapcsolat, ahol mindkét fél tudja mit akar, ezt meg is tudja fogalmazni és azt is pontosan tudja, hogy a másik mit akar és mennyit lehet elvárni tőle. Ahol tiszteletben tartják egymás véleményét, egymás személyes szabadságát.

Ahol jó a szex.

És természetesen szeretik tisztelik egymást.

Ezen már én is sokat gondolkoztam. Az én szüleim 30 év után is imádják egymást,és nem csak úgy mondom:) Én tőllük sokmindent megtanultam. A legfontosabb,hogy valakit nem csak megszerezni kell hanem megtartani is. Sajnos sokan beleesnek abba a hibába,hogy elhanyagolják magukat,aztán meg csodálkoznak,hogy a másik nem vonzódik már annyira hozzájuk. Aztán ott van,hogy bírtokolni akarják a másikat. Mindenkinek szüksége van külön élményekre,amit aztán elmesélhetnek otthon a párjuknak. Nagyon sok baráti párnál látom,hogy mondjuk a fiúk elmennek gokardozni(kb. havonta)ebből pár barátnő/feleség akkora hisztit csinál,hogy csak na,aztán rossz otthon a hangulat. Én mosolyogva engedem el a férjem és kihasználom az időt,hogy csak magammal foglalkozhatok:) Ő utána boldogan jön haza,míg a többieket várja a hiszti. És ,ami fontos,hogy siet haza,a többieknek meg nincs kedvü hazamenni. Azt is észrevettem,hogy ha nagyobb társaság gyűlik össze, vannak olyanok,akik egy fél másodpecre se hagyják egyedül a párjukat. Aztán meg csodálkoznak,hogy mikor közös program van,hogy őket miért nem akarják hozni. Ezek persze bármelyik nemre lehetnek érvényesek én csak saját tapasztalatot mondtam.

A lényeg,hogy meg kell hagyni a másik személyes terét, mindkét félnek tudni kell engedni, mindig éreztetni a másikkal,hogy fontos. Nem kell féltékenykedni,és nem kell okot adni a féltékenykedésre. Most hirtelen ezek jutottak eszembe:)

Milyen válasz érdekel?

Amelyet a Tudomány állít? vagy amit a hétköznapi ember?(de ez ritka)

15:24-től

mit állít a tudomány?

kíváncsi vagyok

igen, biztos ez is benne van, régen még ha rossz kapcsolatban is, de együtt maradtak a házastársak. Nem merült föl ilyen lehetőség, hogy válás

Ugyanez van a saját szüleimmel, amit te leírtál, csak tőlük a barátok fordultak el. Ilyenkor kérdezem magamban, hogy akkor milyen barátok voltak?

Én úgy hiszem, hogy lehet. A szüleim is a napokban fogják ünnepelni a 25. házassági évfordulójukat és anyósomék is már jó pár évtizede "nyúzzák" egymást. Mi még a párommal "kispályások" vagyunk hozzájuk képest! :)

Szerintem attól függ, hogy két ember együtt tud-e maradni, hogy van-e elég akaratuk megoldani a problémákat, tisztelik, becsülik-e egymást annyira, hogy néha még a kellemetlen dolgokat is megbeszéljék, őszinték-e egymáshoz, és persze van egy "titkos" összetevő. Hogy megvan-e a párunkban az a plusz, ami megfog minket, amit megfogalmazni nem lehet vagy csak én nem tudom. Ez az a megmagyarázhatatlan dolog, amit mi észreveszünk a párunkban, de más, aki nem szereti úgy, mint mi, az nem látja. Arra a kis varázsra gondolok, amitől Ő sokkal több, mint más.

Én optimista vagyok és azt mondom, mindenkinek adott a lehetőség, tessék keresgélni! Mindenkinek szívből kívánom, hogy megtalálja a álmai férfiját/asszonyát! :)