Van koztetek olyan, aki fontolgatta a valast, mert ellehetetlenult otthon a helyzet a hazastarsaval, de megis egyutt maradtak a gyerek miatt, anyagi dolgok miatt, stb?

Mi elváltunk, de előtte mindent megpróbáltunk, hogy helyrehozzuk a házasságunkat. Még párkapcsolati terápián is voltunk, szóval a lelkiismeretünk abból a szempontból tiszta, hogy a végsőkig megpróbáltunk mindent, de nem ment. Békességben váltunk el.

Nem bánom az "elveszett" éveket, azok ugyanis rengeteg dolgot adtak számunkra.

Érdekes, amikor valaki azt mondja: "elváltam, de sokkal előbb kellett volna". Azért nem vált el előbb, mert még nem volt ott az ideje a válásnak vagy lelkileg, vagy szándékban, esetleg anyagilag. Szóval mindennek ideje van.

Volt egy kolleganőm, aki a férjével a gyerekek miatt maradt együtt, majd mikor már felnőttek, kirepültek elválltak. A gyerekek nagy csodálkozására, mert ők semmit nem vettek észre.Ő, tudom, semmit nem bánt meg, mert a gyerekek voltak neki a legfontosabbak.

Nyilván úgy érdemes együtt maradni, ha a gyerek nem sérül, kvázi nem hallgatja a veszekedéseket, vitatkozásokat.

Én így nőttem fel, ezt senkinek nem kivánom. S a saját gyerekem sem nőhet fel így.

A szüleimre visszatérve, ők együtt maradtak, már régebb óta, amit így utólag nem bánok, szerintem ők sem, így öreg korukra, de szenvedtem tőlük eleget.

Az én életem meg előttem áll még, de ez a kérdés engem is érdekel.

Bocsi, hogy leírtam.