Gyerek kérdés, érdekes helyzet?

Férjemnek már van egy lassan felnőtt gyereke. A válást főleg amiatt sínylette meg a férjem, mert erős bűntudatot érzett a gyerek miatt. Pedig már a végén ő kérte, hogy váljanak el a szülei, mert egyszerűen nem bírtak egy légtérben megmaradni egymással.

Szerencsére a sok balhézás közepette a láthatásban korrekt megegyezés született, korlátlanul találkozhatnak, mostanában már csak a gyerek kedvén/szabadidején múlik (a barátja néha előnyt kap az apjával szemben :))

Nekem lassan aktuális lenne a gyerekvállalás, de a férjem ódzkodik. Amikor kérdeztem, hogy pontosan mi tartja vissza, akkor mondta, hogy az már akkora felelősség, annyira végleges...

Ebben igaza is van, de annyi a dolog háttere, hogy a korai házasság miatt kimaradt neki a csajozás, a válás és a megismerkedésünk között bontogatta kicsit csak a szárnyait. Másrészről inkább az elméleti szabadság érdekelné csak, amikor még korai szakaszban egy hasonló dolog miatt elfutott a méreg és mondtam, hogy oké, menj, éld ki magad, akkor visszakozott.

Másrészt természetesen szeretnék teljes családot, de kristálygömb hiányában nem megjósolható, hogy 10-20 év múlva hogy fogunk állni egymással.

Mondtam, hogy ha kettőnk között bármi miatt megromlana a kapcsolat, akkor gyerek ide vagy oda, miért kellene úgy már a "látszat miatt" együtt maradni?

Akkor férj és apa lenne, de nekem a férjem és a leendő gyereknek az apja. Ha a férj funkcióból kiesne, attól még lehetne jó apa és nekem is elsősorban ez lenne az elvárásom, nem odaszögezni szeretném a gyerekkel.

Ha gond lenne, akkor megbeszéljük. Ha nem tudjuk megbeszélni, mert annyira nem megy, akkor meg tartom mindkettőnket annyira kultúrembernek, hogy nem állítgatnánk kést egymás hátába.

Az apaságot tényleg komolyan veszi, ezt a lányánál is látom. Ugrik minden szóra, nagyon figyel az iskolájára, magánéletére, a lánya egyik fő bizalmasa. De hátra is tud lépni, amikor ő épp nem fér bele a kamaszos életvitelbe.

Mondta, hogy az is benne lehet, hogy a gyerek nem volt tervezett, így mondatni kényszerházasságot kötött és valahol hátul az agyában emiatt is villog a vészjelző.

A "laza, szabad" életét is félti (értsd: több szabadidő, kevesebb kötelezettség). Bár erre is mondtam, hogy oké, terhesség végén és a szülés utáni első néhány hónapban nagyon számítanék rá - már csak azért is, mert ő tapasztaltabb, pl ő tud pelenkázni, én soha nem csináltam. De később már nem gondolom, hogy egy gyerek akadály lenne abban, hogy kikapcsoldójunk. Ha ő akar elmenni szórakozni, akkor itthon tudok maradni, nem kell 24 órában velem/velünk lenni. Ha meg én mennék, ő is itthon tud maradni pár órát. Ha ketten mennénk, akkor meg 4 nagyszülő várná ugrásra készen, hogy unokázhassanak, vagy csak nézegessék a kiságyban. Szerintem semmi baja nem lenne egy fél-egy éves gyereknek, ha este le van fektetve és 2-3 órán át, amíg mi moziban vagyunk, a nagyszülők kényeztetnék.

A saját szempontjából megértem az érveit, az őszinteségét pedig nagyon értékelem.

Másik oldalról ott vannak a saját igényeim, nekem nincs gyerekem, de szeretnék néhány éven belül.

Valahogy ebben kellene kompromisszumra jutni úgy, hogy egyikünk se kényszerítse bele a másikat olyan helyzetbe, amit ő nem akar.

Volt esetleg hasonló története valakinek? Mi lett a megoldás?