Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi történik a mai férfiakkal, családapákkal?
Ma egyik órán erről beszélgettünk, és kiderült, hogy az osztályom legalább 60%-ának elváltak a szülei. Amikor mélyebben belementünk a témába, a legtöbben azt mondták, hogy az apjuk hagyta el a családot, vagy ahol megegyezéses válás volt, ott is szinte mindenki az apját tette felelőssé. Nem mutogatás volt ez, azok a férfiak tényleg mind munkakerülők, alkoholisták, erőszakosak, vagy egész egyszerűen csak teljesen érdektelenek voltak. Megcsalták a feleségeket, bántották a gyerekeket, ha máshogy nem is, szóban sértegették, zsarnokságot építettek ki. A legtöbb osztálytársam az anyjával él, ő tartja el őket kemény munkával, és az osztálytársaim úgy gondolják, hogy megérdemli a tiszteletet és a bizalmat, szeretetreméltó, nő, stb, annak ellenére, hogy vannak hülyeségei.
A testvéreimmel minket is elhagyott az apánk, de eddig azt hittem, ez inkább egyedülálló dolog. Úgy értem, tudtam, hogy sok a válás, de nem gondoltam volna, hogy szinte mindenkinél hasonló a helyzet, mint nálunk. Miért?
igazából eddigi megfigyelésem szerint mindig az a szülő a "domináns" amelyiknél a gyerekek maradnak, a másik félre egy idő után az anyukák, vagy ritka esetben az apukák úgyis ráuszítják a gyereket, és el lesz mondva mindenféle szemét szar alaknak...
amúgy sajnos sok a vallás tényleg, de szerintem ez az élhetetlen országunknak, és az iszonyatos kevés fizetésnek köszönhető...
Rossz mintát tanultak az édesapjuktól ezek a férfiak.
Apám csak "lelki terroros" volt és hímsoviniszta, de így is nagy kárt okozott öcsémben és bennem is.
Az ő apja, nagyapám viszont alkoholista volt fiatalabb korában, rettegésben tartotta édesapámat, a nővére az meg is "kattant". Csak akkoriban ilyenekről nem lehetett beszélni, mert a nő lett megbélyegezve a rossz házasság miatt. Tehát lényegében, ha mondhatom ezt, apám még fejlődött is...mert ő nem lett alkesz, verekedős, pénzelverő, csak "lelkiterroros".
Nos ez a verzió van előadva a gyerekeknek, akik az anyánál élnek.
A valóság pedig akár teljesen más is lehet.
Nálunk például az exnejem sárkányosodott el, a végén pedig már csak a pénzért kellettem. Aztán amikor már nem tudtam annyit keresni, mint ami az igénye lett volna, beújított egy másik pasit és elvitte a gyerekeket is tőlem. Persze a gyerekeim fejét azzal tömi, hogy én voltam a gonosz, durva apa, aki sajnálta tőlük a pénzt.
Szóval sajnos az anyagiak sokszor fontosabbá válnak a másik tiszteleténél és a szeretetnél, és ez sok kapcsolat megrontója. A másik pedig a média agymosása, ahol egyrészt azt nyomják beléd, hogy csak akkor leszel boldog, ha minden szart összevásárolsz, másrészt mindenütt bombanők és macsó férfiak vannak csak, így aztán előbb utóbb mindenki azt gondolja, hogy csak neki jutott ilyen csúnya/kövér/lusta, stb.
Azt hiszem a válaszom lepontozása a legnagyobb bizonyíték arra, hogy a nők mennyire nem bírják a kritikát és csak azt fogadják el, amit hallani akarnak, ami nekik tetszik.
És bizony ez is közrejátszik abban, hogy ilyen sok a válás. Talán nem ártana nők részéről is egy kicsivel több kompromisszumkészség és önkritika.
Én nő vagyok és felpontoztalak.
Viszont amit érdekesnek találok, a harmadik válaszoló lepontozása, jól leírta a rossz a minta eltanulását, átadását.
Bár gondolom őt meg a férfiak pontozták le. ;)
"Talán nem ártana nők részéről is egy kicsivel több kompromisszumkészség és önkritika."
Jaj, hagyjuk már. Én folyamatosan azt tapasztalom ismerősi körömben: férfi elvárásai jóval nagyobbak, mint a nőké.
-a nő dolgozzon, de mellette várja meleg étellel, takarítson, legyen mindig üde, boldog vidám
-ha hízik a nő, rögtön jönnek a megjegyzések férfiak és nők részéről is, persze, amikor a pár férfi tagja hízik, vagy hagyja el magát, az csak "emberesedik"
-párok a környezetemben szinte alig járnak el valahová szórakozni, hétvégi programjaik nincsenek, max. a férfi megy el sörözni a haverokkal, ha nő teszi ugyanezt szépen megszólják
És még sorolhatnám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!