Váljak el? Hogy lehet meghozni egy ilyen döntést bűntudat nélkül, mikor kisbaba is van? Nyomasztó és nehéz. A férjemmel teljesen elhidegültünk, rengeteg a probléma, CSAK az van és súlyosak, de egyszerűen képtelen vagyok kilépni.

Az, hogy egy fiatal nő ilyen körülmények között éljen, szenvedjen, az nem járható út.

De ez kettőtök közös megegyezése kell legyen. Ülj le a pároddal, s beszéld meg vele a problémákat. Neki jó-e így, nem gondolja-e, hogy változnia, és változtatnia kellene. És mi az, amiben neked kellene változtatnod, mert neki sem jó az, ami van.

A gyengédség, a szeretet, a beszélgetés szükséges az egészséges élethez. Ha ez hiányzik, akkor jönnek a testi betegségek is, te pedig felelős vagy a gyermekedért. De ne szenvedj a házasság égisze alatt. Van visszaút, hisz valamikor csak szeretted az uradat.De ehhez közös akarat kell.

Mekkora a baba?Hány éve vagytok előtt?

Nos,konkrét problémát nem írtál,ill.nem fejtetted ki bőven.DE egy ilyen döntést bűntudat/habozás/rossz érzés nélkül nem lehet meghozni,szerintem vagy nagyon rossz házasságról beszélünk,ha ez így van.Kötődsz a férjedhez,lelked mélyén még lehet szereted is.Ahogy látom,nálatok most el vannak hatalmasodva a problémák,így te a dolgoknak csak is a rossz oldalát látod.Viszont,amit tudnod kell,mielőtt meghozod ezt az igen fontos,és egy életre szóló döntést:ne várj egy olyan kapcsolatot,ahol minden tökély lesz.Mindenhol vannak hullámvölgyek.Ezt meg kell oldani.Egy erős kapcsolatban,ahol van/volt szerelem,és ahol már gyerek is van néha nem élni kell,hanem túlélni.Beszéljétek meg,legyél toleráns.Egy hétvégére akár ki is ruccanhattok,akár babamentesen.Vagy miután letették aludni,fürödjetek ketten,egy pohár pezsgő mellett/nem tudom szoptatsz-e még/,csinálhatsz neki egy finom vacsit.A válás nem sétagalopp,és néha egyszerűbbnek tűnik,mint megoldani a dolgokat,de hidd el nem egyszerűbb.

üdv:20 hetes kismama

Van egy ilyen ismerős fiatal pár a környezetemben, ahol apuka nem képes leszakadni anyuciról. Mit mondjak 3 éve pokol a fiatalasszony élete. Nem dönthet semmiben, míg apuka ki nem kéri anyukája tanácsát, hogy ő mit gondol, napi szinten a nyakukon lóg, mindenbe főleg a gyerek körüli dolgokba beleszól. Apuka heti 3-4 alkalommal egy héten odavan "kikapcsolódni", a felesége látja el a gyereket, az ő nyakán van minden, az hogy ő elmehessen valahová, kizárt dolog, mert apuka szarik a gyerekre, nem is tud vele mit kezdeni....na gondolhatod. Most ott tartanak, hogy a fiatalasszony költözni akar, a férje nem, de szerintem max. 2 év, és elválnak....és tudod mit? Igaza lesz a feleségnek. Ja és ott is szex kb. 4-5 havonta van, ami ugye szintén nem tesz jót a kapcsolatuknak...

Az én tanácsom az, hogy inkább egyedül gyerekkel, minthogy egy olyan kapcsolatban, ahol szarba se néznek.

Én is azt mondom, hogy üljetek le és beszélgessetek el ezekről a dolgokról. Mondd el mire vágysz, mit szeretnél adj ötletek, viszont kérdezd meg és hallgasd meg, hogy ő mit szeretne és talán találtok közös nevezőt.

Ha szexet szeretnél, akkor légy kreatív, keltsd fel a szexuális érdeklődését, pl várd szexi fehérneműben egy munkanap után, légy egy kicsit pajzán (ha ez nem indítja be, akkor semmi). Esetleg idézzétek fel milyen volt amikor megismerkedtetek, amikor még ott volt a tűz. Hátha kicsit érdekesebbé tudjátok tenni a jelen helyzetet.

Az, hogy anyós megnézte hogy pancsol az unoka, abban nincs semmi rossz, max akkor ha esetleg el kezed okoskodni, akkor viszont rá kell szólni, hogy ez a te gyereked és nem az övé. Gondolom te ezt egy intim dolognak találod, és azért zavar (ezt az oldalt is megértem).

Férjed milyen kapcsolatban van a gyerekkel? Fürdesse meg ő is néha, vagy etesse érezze, hogy neki is feladata van ebben és ne csak rád maradjon a szülőség feladata. Talán, ha több élménye van a kicsivel az is segíthet.

Szóval üljetek le, beszéljétek meg, aztán írd le a fejleményeket.

Nálunk nincs anyós a képben, de hasonló cipőben járunk. Mi 2 év házasság után beadtuk a válást. ennek kb 2 hete. 18 hónapos babánk van. Nálunk az volt a baj, h nem lehetett őt kiszedni a komfort zónájából. Szereti a fiát, de nem fürdette, nem etette, nem vitte le sétálni sosem. a házimunkában annyit sem segített, hogy legalább maga után elpakoljon, a szemetet megkértem vigye le, amikor megy munkába,oda tettem az ajtóba, arrébb tette. Kb. 2x hozott kenyeret, a bevásárlás is rám szakadt. Belátom, h sokat dolgozik, el is ismerem ezért, de ezzel nem lehet egy családot fenntartani érzelmileg. A hétvégék masszív ivászatból álltak a részéről, ezért a picivel mindig mennünk kellett, mert nem bírtam nézni, h ezt teszi magával, ráadásul már délelőtt kidőlt, estig horkolt, és mivel pici lakásban vagyunk, a békesség kedvéére, h nehogy felkeljen, mindig mentünk szüleimhez, ide-oda. Aztán fejemhez vágta, h mindig elviszem a gyereket, h ő ne tudjon vele foglalkozni. A picur 3 hónapos volt, amikor először el akart válni, mert nem tud pihenni tőlünk stb. Nagyon megviselt, aztán semmi sem történt. Azóta havi szinten téma volt, ő hozta fel mindig. Állandó bizonytalanságban éltem. Ezért is éreztem úgy, hogy nincs más választás, nem bírtam volna ki, ha még egyszer benyögi. Számtalanszor próbáltam megbeszélni vele a problémákat, de rövid úton lerázott mindig. sokszor hívtam, h jöjjön velünk ide vagy oda, ha 10ből 1szer el is jött, az első kisboltnál meg kellett állnunk, nehogy szomjas maradjon. Szóval egy idő után már nem is hívtam, mert rosszul esett. Most hogy beadtuk, többet beszél velem mint valaha, néha békülni akar, néha nagyon nem. Én a szívem mélyén aggódok érte, mert mégis a gyerekem apja, és nem hiába mentem hozzá anno...

A gyereknek sem jó, ha a szülei feszültségben élnek, mert később visszaüt. Apró jeleket én is észleltem, és nem akartam, h később ebben a bizonytalanságban kelljen élnie, hogy most apu tényleg elköltözik vagy megint csak üres fenyegetőzés. És szereti az apját, de amikor kénytelen végig nézni, h kiabál velem, attól nagyon összezavarodik, bújik belém még másnap is, rá sem néz az apjára. És persze én nevelem ellene ilyenkor... Lehet, h más kevesebbtől is elvált volna, más pedig ennyitől még nem. Az én tűréshatárom eddig terjedt. És csak zárójelben: válás után hajlandó lennék tiszta lappal újra kezdeni, ha legalább megpróbálna más lenni. De eddig jelét sem mutatta.

Azért írtam le ezt ilyen hosszan, hogy mérlegelni tudj, h tartasz-e már itt vagy még nagyon nem, mert akkor küzdj, amíg úgy látod, hogy érdemes. De beszélgetés nélkül nem megy, minél többet, minél őszintébben. Remélem, rendbe jöttök! Anyósod veletek él? vagy csak gyakori vendég? Ha előbbi, akkor elég nehéz lehet. Vele nem lehet beszélni kulturáltan, h vegyen vissza kicsit? Első unokáknál hajlamosak a nagymamák túlbuzogni, úgy hogy észre sem veszik, és részükről ez jó szándék, akkor is ha téged megőrjít. Sok erőt neked!