Miért van még mindig ez a felfogás gyermekelhelyezés terén? 2012-ben?

"Az anya mond le a karrierrőlcserébe a gyerekekért."

Az az anya magánügye. Ja, apuci meg dolgozza ki a belét, reggeltől éjszakáig, mert anyuci inkább babázik, ahelyett, hogy melózna. A pénz meg ugye kell. Ha a gyermek mindkettőt szereti és mindkettőhöz egyformán kötődik, akkor ez nem lehet kifogás. Egy szoptatott csecsemőnél még érthető az anyai felügyelet, de később már nem.

Nagyon jó dolognak tartom, hogy az apa is otthon maradhat a csemetével, ha akar. Bátyáméknál komoly konfliktus volt ebből, az asszonykának semmi kedve nem volt dolgozni menni, a bátyám viszont közölte, hogy szeretne egy évet ő is otthon lenni a kisfiával. Az asszonyka húzta a száját, mondván, ez neki "jár", nem merje tőle elvenni ezeket az éveket és egyébként is herótja van a melóhelyétől.

Mivel a bátyám ultimátum elé állította, nem volt mese, mennie kellett vissza dolgozni. Nagyon megérte, mert a kisfiúnak nagyon jó kapcsolata alakult ki az apjával.

"a bíróság a közhiedelemmel ellentétben a mai napig anya-párti"

a közhiedelem is pontosan ez...

Szerintem az esetek többségében és ha tényleg nem indokolja semmi nagyon akkor igenis jobb hogy az anyánál helyezik el a gyereket. Persze ha kötődik a gyerek az apukához is, akkor felesben kell megoldani, illetve a bíróságnak meghatározni a láthatást, szerintem az lenne a legigazságosabb. De csak azért mert a férfi jobban keres stb. nem biztos, hogy jobb helyen lesz a gyerek, illetve úgy érzem igazságtalan az anyával szemben ha ezen szempontok miatt ítélik az apának a gyereket. Ha egy anya iszik, kábítószerezik, tényleg állandóan veri a gyerekét és még a megbánás jelét sem mutatja, és a gyerek viselkedésében az anyával szemben fellelhető valamiféle kétely, akkor azt mondom vegyék el tőle, de még akkor is van némi joga a gyerekhez, mármint láthatási. De ha ezen kívül nem csinált az anyuka semmi olyat, amit esetlegesen más anyuka is csinál néha (kijön a sodrából, kicsit depis lesz stb) akkor úgy érzem a gyereknek a helye az anyánál van. Persze az apukának több láthatást adnék. Valamint én még ilyenkor kötelezném a szülőket egy tanfolyamra, melyen megtanulják az egymás iránt érzett sérelmeiket kezelni és amikor a kicsit viszi el az apuka, akkor a találkozáskor ne azzal menjen az idő, hogy hogyan esnek egymásnak, szólogatnak be egymásnak. Mert talán a legnagyobb veszteség ezzel éri a gyereket, nem is azzal, hogy anyával marad és apa ritkábban látja. Hiszen nem ez a lényeg, a körülményekhez képest még ez a legjobb. Hanem az, hogy a két szülő a gyerek átadásakor tényleg partner legyen, szülői partner, akinek csak az a legfontosabb, hogy a gyereknek jó legyen, és ne egymás ellen hangolják a gyereket, meg a saját fájdalmukat a másik fél iránt a gyerekbe táplálják bele, sokszor akár akaratlanul is. Szóval én mindenképpen fontosnak tartanék egy ilyen kötelező tanfolyamot, ahol megismerhetik önmagukat, elmondhatják a fájdalmukat egy szakembernek, aki tud nekik tanácsot adni a feldolgozásra és figyelemmel kísérheti a szülők gyermekért való együttműködésének történéseit. Valamint ha már a szülő is fel tudja dolgozni a fájdalmat, a változást akkor már több ideje lesz a gyerekre, a gyerek érdekeinek előtérbe helyezésére. Persze ez a tanfolyam, pszichológiai kötelező valami nem a szülők ellen lenne, hanem a szülőkért, és legfőképpen a gyerekért, de nem a szülők ellen, a szülők kontójára. tényleg csak segítségnek de kötelezően. Aztán a szakember ha látja, hogy együtt tudnak működni, akkor lehet lazítani, de később is legyen x év múlva egy új kötelező részvétel, ahol az elmúlt éveket ki lehet beszélni, ha netán felmerült valami időközben, meg lehet beszélni stb. A mai világban úgy érzem ez nagyon fontos lenne és sokat segítene a szülőknek felnőttként kezelni ezt a nagyon nehéz helyzetet.

Az meg hogy a férfi könnyebben alakít ki új párkapcsolatot saját gyerekével és pláne hogy az új nő könnyebben fogadja el az férje gyerekét, nem hiszek. Sőt. Egy nő más gyerekét szerintem nehezen fogadja el. Mindig az igazi anyukát látja benne. Persze biztos van kivétel, mint minden alól, de a többség ilyen. Most lehet furcsa, de nekem a Hófehérke, Hamupipőke és egyéb ilyen témáról szóló mesék jutnak eszembe. Az új anyuka szinte gyűlölte a férje, párja gyerekét, pláne ha neki is volt. A mesék sokszor valós dolgokat dolgoznak fel. Persze mint írtam kivételek mindig vannak!

Az anyós viccek is, hiába viccek, sok a valóság alapjuk. Tehát van azért benne valami.

Egyébként az apuka is tud nagyon jó apa lenni, ezt nem kétli senki, de csak azért mert ő jobb életkörülményeket, jobb anyagi helyzetet tud teremteni a gyerekének, nem biztos, hogy boldogabb is lesz az a gyerek. Nem biztos, hogy majd úgy meg tud becsülni majd mindent, mintha meg kellett volna tanulnia spórolni, gyűjteni egy vágyott dologra. Én sok jómódú fiatalon ezt nagyon látom. A legrosszabb, hogy le is nézik akik nem úgy élnek mint ők, akik nem tehetik, vehetik meg azt amik ők.

Ha a kicsi kötődik apukához is, akkor vegyen többet részt az életében, de ne vegye el az édesanyjától, aki szereti.