A Szüleim elváltak már 6 éves koromban most 15 vagyok! Mindig is felmerült bennem a kérdés, hogy összejöhetnek e még valaha? Minden egyes szülinapomkor ezt kivántam!?

Ez nem önzés, hanem a gyermek természetes vágya, csak a kérdező esetén ennek nincs realitása.

A gyerek egy húszéves beruházás, legalább addig együtt kellene maradni a szülőknek, de nem vagyok naiv. Nagyon sokan alapból alkalmatlanok bárkivel is házasságot kötni, vagy hosszú távú kapcsolatot fenntartani, mégis belevágnak. Aztán persze a válás elkerülhetetlen.

A szerelem érzése pillanatok alatt elpárolog, ha az egyik megalázza, vagy kihasználja a másikat, vagy ha önzőn viselkedik. Tud két ember teljesen idegen lenni egymás számára, ha a lelkük mélyéig megbántották egymást. Az érzések nem jelentenek garanciát semmire.

Sokan azt hiszik, hogy ha vki iránt nagy a szerelem, az mindent legyőz. Pedig a tartós kapcsolathoz még egy csomó minden kell ezenfelül: elsősorban mély tisztelet és megbecsülés a másik iránt, függetlenül a pillanatnyi viselkedésétől, feltétel nélküli őszinteség, a másik szükségleteinek az enyéim elé való helyezése, készség arra, hogy mindent megosszak a társammal, a gondolataimat, pénzemet, időmet, stb, a másik kell a legfontosabb személy legyen, nem pl. a haverok vagy anyuka. Most ennyi jut eszembe. Ha ezek közül egy is hibádzik, komoly bajok lesznek a kapcsolatban. BIZTOSAN, és függetlenül attól, mekkora volt a szeretet vagy szerelem érzése.

Nem tudom, meg tudtam-e világítani valamennyire, hogyan létezik ilyen.

15 évesen mindenki másképp gondolkodik a szerelemről.Az ember ilyenkor el se tudja képzelni,hogy akihez férjhez ment,és gyermeket szült azt ne szeresse...De idővel rájössz,hogy nem minden szerelem tart örökké...Én is férjhez mentem,és született egy fiam is...De sok év után ma már el se tudom képzelni,hogy én valaha a fiam apjával éltem együtt...Pedig mi szülők jó barátságban vagyunk,de ahogy mondják "nincs az a pénz",hogy újra együtt éljek a volt férjemmel...

De vannak olyan emberek akik elsőre megtalálják a párjukat,és sok-sok éven keresztül boldogok....ritka de van aki ilyen szerencsés....Talán egyszer ha 30-40 éves leszel te is másképp fogod látni a dolgokat...

Az első válaszoló jól írta le a lényeget.Abban viszont nincs igaza,hogy a szeretet is elmúlik.A szerelem igen,de a szeretet nem.Egy kapcsolat megromlásában nem csak a férj,hanem a feleség is hibás,bár a fiatalasszonyok nagyrésze ezt nem látja be.Örülnek,hogy férjhez mennek,gyereket szülnek,de csak a saját igényeikkel törödnek, a gyerek a legfontosabb ,a férj már nem sokat számít.A törődés nem csak abból áll,hogy főzök,mosok.Ha a az apa hazamegy,és senki nem kérdezi meg,hogy milyen napod volt?Csak azt hallja,hogy ÉN mennyit dolgozok itthon, a gyerekkel mennyi gondom van,anyád megint beleszól az életünkbe,és az elrontott gyerek éjjel-nappal ordít,te pedig nem dédelgetsz, akkor a férj előbb-utóbb rájön,hogy az ő igényei senkit nem érdekelnek,vele a feleség nem törődik,és ezért megy a barátokhoz,menekül a számítógéphez stb.Az anya pedig beadja a válópert,mert tudja,hogy a gyereket úgyis neki ítélik.Nem a gyerek érdeke a fontos,hanem a saját igényei.A válást pedig a gyerek szenvedi meg,ahogy Te is.

Nem tudjuk,hogy a szüleid miért váltak el.De Te tanulj a példájukból,és ha neked is lesz párod,gyerked,tegyél meg mindent a házasságodért.

Tanulj olyanoktól,akik jó házasságban élnek,mert ha kevesen is,de vannak ilyenek.

szia

Nekem a párom elvált, nagy szerelem volt részéről, a csajnak inkább felületes volt a dolog, részéről inkább érdek dolgok voltak a dologban anno, persze ezt csak utólag látjuk így. Ennek ellenére jól is elsűlhetett volna a házasság, szerették egymást valóban, de x idő után megunták ők maguk a napi veszekedést, hogy a feleség többször csalt, és megkeseredtek egymás mellett, már nem tudták úgy tisztelni egymást, már apróságokon összevesztek, főleg mert párom sokáig valóban rózsaszín ködben volt, sok mindent megtett, eltűrt, de egyszer ez elfogyott nála, no és onnan nem volt visszaút, már ő is szerette volna hogy ne csak az történjen amit a másik szeretne...

Két gyerek bánta mindezt!

Persze a szeretet soha nem múlik el, ha tényleg volt valami, de megváltozott, párom úgy nyilatkozik, hogy olyan testvérinek nevezné, de persze nem teljesen ugyanaz, de mivel tudja soha nem működne jól,kiábrándultak... soha nem kezdené vele újra.

De részedről ez természetes, párom gyerekei is még mikor kisebbek voltak mondtak ilyen hogy apa, anya legyen együtt újra, nekem nagyon fájt ez és féltem is, hogy gyerekek miatt esetleg meg is teszek, de közben már 11-12 évesek lettek és most már megértették, hogy anya-apa már nem jönnek kijól, és úgy csak rosszabb lenne mindenkinek, és most már mi is megkedveltük egymást...

Szóval részedről ez egy természetes vágy, azonban vagy már annyi idős, hogy ez meg is kell értsd!

Igen, régen én is azt hittem, hogy egy igazi nagy szerelem soha nem ér véget, de sajnos idővel ez változhat ha felek nem figyelnek oda és nem akarják eléggé egymást, és ezt főleg akkor értettem meg, mikor én magam láttam kb annyi idősen hogy szépen lassam a szüleim hogy idegenednek el egymástól évek után...

Üdv

Igazából azért válaszolok, mert éppen ugyanígy vagyok az éveimmel: éppen holnap töltöm a 15-öt, és 6-7 voltam, amikor a szüleim elváltak. Ők mindig jó barátok voltak, csak az együttélés nem ment nekik. Nem tudták megbeszélni a problémáikat, ezért minden sérelem bennük maradt, egyre halmozódott, végül eljutottak egy olyan pontra, ahonnan nem volt tovább. Elváltak, de azóta is jó barátságban vannak, és azt hiszem, ez így is van jól. Jobb így felnőni, mint olyan családban, ahol a szülők folyton marják egymást. Én, ha jól emlékszem, az első néhány évben nagyon szerettem volna, ha a szüleim újra egy párt alkotnak, de egy idő után rájöttem, hogy fölösleges lenne, hiszen az egyikőjüknek sem lenne jó, hát még nekem! Minden kisgyerekben van egy "apanya" fogalom, ami annyit tesz, hogy anyu és apu egyek. Emiatt nehéz feldolgozniuk a válást: mi az, hogy az eddigi szülőkép most kettéválik? Éppen ezért, javaslom, törődj bele abba, hogy a szüleid már nincsenek együtt, és az ő boldogságuk érdekében légy nyitott mindkettejük esetleges új kapcsolataira: ) (Apum már egy éve nagyon tartós és kiegyensúlyozott párkapcsolatban él - azt csak plusz infóként teszem hozzá, hogy gimnáziumi osztálytársával, onnan, ahol anyával is együtt jártak:D) Remélem, adtam egy kis támpontot.

(Az persze megint más, ha a szülők háborúban válnak el... Ilyen tapasztalatom - szerencsére - nincsen.)