Hálátlan vagyok?

Hasonló családban nőttem fel. Elhatároztam már gyerekként, hogy így biztos nem fogok élni. Tanultam az ő hibáikból. Tedd te is azt. Törekedj egy harmonikus, szép családi életre és minden rendben lesz. Idővel talán majd meg is tudsz nekik bocsájtani.

"Anyám csak azért nem költözik el, mert nem tudna megélni" Nem lehet, hogy kevesebbet kellene apád vérét szívnia? Mármint az idegeit rongálnia. Te pedig panaszkodsz rájuk, közben a fedelet a fejed fölé ők fizetik, tehát apád keresi meg a rávalót. Majd akkor hordjál róla össze dolgokat, ha húszévesen meg tudsz élni nélküle!

Talán anyukádnak munkát kellett volna keresnie, hogy ebből az életből ki tudjon lépni és nem a háztartásra fogni. Egyébként pedig sajnos sok szülő ezt fel sem fogja, hogy mit tudnak okozni veszekedéssel a gyerekük lelkében.

U.I.: Ilyen szülőkre egyébként teljesen jogosan nem tudsz felnézni.

Ahogy olvastam az elejét az írásodnak, komolyan azon gondolkodtam, hogy én írtam, csak nem emlékszem rá :) Én 22 vagyok, tavaly költöztem el otthonról, megcsináltam egy szakmát aztán elhúztam a csíkot, mert ezt nem lehet idegekkel bírni. Én is mindent megkaptam tőlük, kinyalva ugyan nem volt a s*ggem, de nem is igényeltem sosem. Viszont én faterommal nem vagyok jó kapcsolatban, sokat veszekedtünk, mert kibírhatatlan sokszor, de igazából kicsi koromtól fogva nem törődött sem velem sem a testvéreimmel. Nekem is rengeteget veszekedtek a szüleim, főleg 14-től 19 éves koromig mindennapos volt az ordibálás. Az volt a durva, amikor már a szomszédban is azért kiabált egymással a házaspár, mert nem bírták idegekkel anyuék veszekedését... Aztán hirtelen csend lett, már nem veszekedtek. Anyum mindent ráhagyott, szóba sem álltak kb. egymással. Anyum akkor úgy érvelt, azért nem válik el, mert a gyerekeinek fel kell nőniük, és szeretné, ha mindenünk meglenne, egy szakma legalább, nővéremnek még diplomáznia is sikerült, viszont öcsém csak érettségiig jutott, mindannyian elmenekültünk otthonról, nővérem hamarosan költözik. Évekig én is úgy éreztem, hogy ezzel lelki sebeket okoznak nekem, én is sokat sírtam emiatt, de idővel rájöttem, hogy az, hogy mi történt kettejük között, nem rám tartozik, és ugyan már legalább 8 éve rosszban vannak, már különösebben nem izgat, beletörődtem. Elfogadtam, hogy el fognak válni, de ugye nekem annyira ez nem fáj, mert fateromat amúgy sem kedvelem túlzottan. Beszélek vele néha, de csak ha az élet úgy adja. Nem tudok rá felnézni azok után, amiket művelt. Viszont ami kicsit idegesít, hogy anyum még mindig nem hajlandó elválni (fateromnak meg eszébe sem jut), mert anyum azt mondja, hogy ő megdolgozott azért, hogy fateromnak jó állása legyen és jól keressen, és ő is csinálhatott volna karriert, de helyette gyereket vállalt, de a gyerekeket közösen vállalták, így ő arról nem tehet, hogy nincs olyan jó állása hogy abból meg is tudjon élni mondjuk egy albérletben. Abban hibásnak tartom, hogy beletörődött és nem próbál előrelépni, csak panaszkodik, állást sem keresett, pedig nyelvtudása van és szerintem sokkal többre vihetné. De sajnos nincsen jó szakmája, amivel el tudna helyezkedni. Remélem, hogy hamarosan azért el tudnak válni, és végre anyum szabad lehet és élheti az életét, abszolút meg tudom érteni a Te anyukádat is, hogy miért nem tud kiszállni ebből a kapcsolatból, és szerintem ez nagyon szomorú. Mindig a gyerekek érdekeit tartotta szem előtt anyukám, amikor mind a hárman mondtuk, hogy váljon el, nem fogjuk hibáztatni, akkor sem volt hajlandó, mert tudta, hogy előbb utóbb mégis hibáztatnánk, és ezt nem akarta vállalni. Szerintem éppen azért kellene hálás szívvel és tisztelettel felnézned rájuk, mert ugyan együtt élni már nem tudnak rendesen és folyton ölik egymást, mégis mindig a gyerekük érdekeit tartották szem előtt, mindig az volt a legfontosabb, hogy neked mindened meglegyen, és talán ez az oka, hogy még mindig együtt vannak. Persze lehet, hogy jobb lett volna, ha elválnak és mondjuk utána nagyon nehezen tudtok megélni, de nem lennének ilyen lelki sebeid, de ezt már sosem fogod megtudni, mert így döntöttek. Szerintem mielőbb találj egy állást és költözz el, akkor jobb, egészségesebb lesz a kapcsolatod velük, nálam ez így történt. Nem fogod látni az állandó veszekedéseiket, hanem csak a jó oldalukat. Kitartást kívánok neked!