Most tényleg nincs rendes párkapcsolat, boldogságban, szeretetben?

Tényleg egyre többen mennek szét, de ez nem törvényszerű. Házasságban élek én is 10 éve. Voltak problémáink, nyilván, mint minden kapcsolatban. De újabban az a divat, hogy nem megoldják ezeket, hanem könnyebbnek tűnik a másikat okolni és sokszor duzzogva továbbállni.

Másrészt szintén divat lett 1-2 év ismeretség után, és/vagy az egymással élést ki nem próbálva házasodni. A kapkodásnak, felelőtlen döntéshozatalnak sokszor rossz vége van.

A közös problémamegoldás, a komunikáció megléte mellett nem volna annyi különválás.

Mit mondjak, annak jobban örülök, ha a rossz kapcsolatban élő párok szétmennek, mintha együtt maradnak csak megszokásból vagy félelemből. Minden változik, a párkapcsolatok is, ma már teljesen másként működik egy férfi-nő társulás, mint mondjuk 100 évvel ezelőtt. Megkockáztatom, hogy a mai helyzet jobb, mert a párok ma már nem kényszerítik magukra a boldogtalanságot csak azért, mert szégyen lenne az elválás. Persze, sokan hibáznak a kapcsolatukban, de nincs is olyan aki mindig a helyes döntéseket hozná meg.

Kinek mi a rendes párkapcsolat? Mit vár a kapcsolattól? Mennyit képes beleadni a kapcsolatba? Ezek olyan alapkérdések, amik meghatározzák a kapcsolat hosszát.

A fő probléma az, hogy a kezdeti lángolás olyan, mint a prospektus: csupa jót mutat magából, és a rosszat minden eszközzel elfedi.

A másik ezt a rosszat a saját kárán tapasztalja meg, miközben talán össze sem jön olyan emberrel, akiről már a legelején megtudja az igazat. Hogyan lehetne jó az olyan kapcsolat, ami már eleve hazugságra és elhallgatásra épül?

Saját példám igazolja mindezt: olyan kapcsolatokkal tele volt a padlás, ahol mindketten csak a legjobbat mutattuk a másiknak, és elfedtük a rosszat. Amikor persze kiderültek a turpisságok, a kapcsolat is megromlott és megszűnt. Végül hosszú évek céltalan kapcsolatai után olyan nővel találkoztam, akivel már az elejétől őszinték voltunk egymáshoz, és az elején el tudtuk dönteni, hogy vállaljuk -e a másik hibáit, vagy inkább elsétálunk. Vállaltuk, és ez lett a harmónia alapja, amiben sosem volt helye a füllentésnek vagy elhallgatásnak. Ennyi önmagában nem elég, de alapnak tökéletes.

Egyetértek az előttem szólóval.

De nem szabad úgy hozzáállni a dolgokhoz, hogy "egyszer úgy is vége lesz". Meg kell próbálni a lehető legtöbbet kihozni egy kapcsolatból. Egyszer minden véget ér, az életünk is...akkor ne is éljünk, mert egyszer úgy is meghalunk? Nem...élvezni kell, amíg lehet! :)

Dehogy nincs, csak ahol nincsenek balhék, azokról a kapcsolatokról ugye nem sok szó esik.

A mi baráti társaságunkban is hallani ezt-azt egyesek kapcsolatáról, de pl. az enyémről semmit.

Nagyon jól megvagyunk, ezért nem is beszélünk magunkról semmit. De ugyanez igaz barátnőmre is. Ők is évek óta együtt vannak a párjával, szépen, csendesen, és irigylésre méltó a kapcsolatuk.