Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Visszamenőleg 18 év felett igényelhető még a gyerektartás jövedelem felméréssel?
Szóval ott kezdődik a dolog, hogy lehet visszamenőleg, de csak akkor, ha korábban jelezve volt a dolog és időközönként történt valami az ügyben. De ha édesanyád le se tojta a dolgot, akkor nem lehet, csak hat hónapra.
Azonkívül 18 felett már nem jár gyerektartás. Rokontartás viszont kérhető az első legmagasabb iskolai végzettség megszerzéséig folyamatos iskolábajárás esetén. Ezt viszont neked kell kérvényezni, nem az édesanyádnak, úgyhogy ezt tedd meg, ezt kérheted visszamenőleg 6 hónapra is, és te fogod kapni a pénzt. Viszont ez nem olyan erős kötelezvény, mint a gyerektartás, mert bár 20% ennél is az átlag, de ez már nem mehet az apa megélhetésének a rovására.
Ahogy már többen írták előttem, ez nem úgy működik, hogy Anyukád annyiban hagyta eddig a dolgot és most te gondolsz egyet, és megpróbálod behajtani (amúgy 6 hónapra visszamenőleg lehetne ilyen esetben). Ez elsősorban Anyukádnak 'jár', azért hogy ez az összeget rád tudja költeni, nem pedig neked, annak ellenére, hogy a tartás intézménye miattad van, ha érted, mit akarok ezzel mondani.
Alapesetben ez 18éves korig jár, illetve addig, amíg a középiskolát be nem fejezed. Ha külön nincs belefoglalva a válási határozatba, akkor nem terjed ki - főszabály szerint - a további tanulás idejére. Azt nem tudom, hogy most mit tanulsz, de a bírói gyakorlat általában gyerektartást felsőoktatás ideje alatt is csak akkor ítél meg, ha a 'gyereknek' a tanulás annyi idejét legfoglalja, hogy nem tud mellette dolgozni, pl. mert orvosi egyetemre jár.
Egy jogász
6-os
Várjunk egy pillanatot.Neked azért sikerült a 3 millás behajtás,mert a nem fizető apukától volt mit behajtani.Ez mondjuk olyan ritka eset mint a fehér holló,de bizonyára van.Nekem az exem 700.000 Ft-al tartozik PAPIRON.Tudod mikor fogom én azt látni?Soha a büdös életbe.Ha csak nem lesz olyan hülye,hogy ingatlan kerül a nevére,vagy valami értékesebb dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!