Hogyan lehet elviselni, hogy véget ér a közös élet? Hogy elhagyod az otthonodat, amiben évekig éltetek? Más is ilyen nehezen viseli?

Szerintem minden változás fáj, akár rossz akár jó, szóval még a jó is. Azért mert bizonytalanná válik a megszokott ritmus. Ezért van az emberek többségében eleinte egy rossz érzés az új munkahelyen, hogy fognak befogadni, milyenek a kollégák, jaj, lehet hogy mégis a másik helyen kellett volna maradnom, akár milyen rossz is volt... Szóval emiatt ne aggódj, természetes.

Azon kívül hogy külön költözöl még nem jelenti azt hogy mindennek vége. Esetleg ezt beszéld meg a férjeddel, hogy úgy érzed megfulladsz otthon, muszáj kicsit egyedül lenned, de szeretnéd megmenteni a kapcsolatot. Nyilván ő is érzi, hogy a meghittség elmúlt közöttetek (és ez nemcsak a szex!!!) és erről ő ugyanúgy tehet mint te. Nem lehet csak az egyik felet hibáztatni, csak azért mert ő hajlandó volt ezt a problémát felismerni, és ha már a másik nem is csinált semmit, döntött. Egyébként tapasztalatom szerint a nők szoktak lépni ilyen esetekben, mert a férfiak szívesen ülnek a langyos vízben, és lusták változtatni.

Szóval ha úgy érzed, adhatsz neki tanácsot, hogy mit szeretnél. Hogy attól hogy külön költöztök, még szeretnél vele elmenni sétálni, vagy jöjjön át sokszor és nézzetek együtt filmet... Ez lassan kialakulhat, és így te is azt érezheted, hogy nem muszájból vagy vele, hanem mert tényleg jó vele lenni. Ha érzi a hiányodat, talán ő is összeszedi magát, és romantikusabb lesz :)

Én drukkolok! :)

Én is hasonló okok miatt hagytam el a férjemet.Az én férjem is jó ember,és jó apa,és ahogy nálad is én hagytam el az otthon a fiammal.Azt az otthon amit mi építettünk fel,ahol én is cipeltem sokszor a talicskát,emeltem a téglát.

De nekem nem fájt az érzés..Én örültem az újnak,örültem hogy valami más történik velem..Kalandnak fogtam fel..Pár hónapig inkább az volt a furcsa,hogy megértessem a férjemmel nem kell újra udvarolnia,és ha jön nekem ne hozzon ajándékot..Csak a fiával foglalkozzon.A férjem egy idő után rájött,hogy közös életünk már nem lesz,ezért egy nap szép csendben,barátként elváltunk.Azóta eltelt 10 év..Mindketten újra házasodtunk,de még ma is kedves barátság fűz a volt férjemhez.A fiát még ma is támogatja(pedig már 19 éves) és néha-néha szívesen látott vendégek nálunk...Nem is olyan régen mondta,hogy végül is jól döntöttünk hogy elváltunk,mert ha minden maradt volna a régibben,akkor ma nem ismernénk a párunkat akivel boldogok vagyunk,és talán mi már gyűlölnénk egymást..

Nekem is fájt nagyon, hiába nem szerettem már őt, de tényleg nem. De szerintem rosszabb úgy élni, hogy rossz a kapcsolat, nem szeret az ember haza menni, idegesíti a másik, főleg ha veszekedés is van. Hosszú távon a gyereknek is jobb szerintem, hogy nem látja a 2 szeretett szülő civakodását.

Nálunk például én egész más lettem, miután külön laktunk, sokkal jobb kedvem volt, kedvesebb voltam úgy általában.

Szerintem egy rossz kapcsolat kihatással van erre is és nem mindegy, hogy akár a gyerek issza a levét néha.

Én pont ugyanezt éltem át két hete. Akkor költöztem el a közös lakásból úgy, hogy előtte már terveztem ezt, csak nem ilyen hirtelen akartam. A házasságunk már inkább egymás mellett élés volt, nem foglalkoztunk egymással, csak a hétköznapi dolgok kötöttek össze. Szeretet volt, szex már egyáltalán nem, odafigyelés, törődés se nagyon. A mi házasságunk a "nem jó" kategória volt, nem pedig rossz. Fájt eljönni, mindig a jó dolgok jutottak eszembe, meg az, hogy elvesztettem az otthonom. De 32 évesen nem akartam úgy élni egy férfival, mintha testvérek lennénk. Próbáltam vele beszélni a problémákról, nem vette tudomásul, hogy vannak, és nem is változtatott. Kívánom neki, hogy legyen boldog valakivel, és sajnálom, hogy így történt. Az első néhány nap volt piszok nehéz, aztán szép lassan enyhül a fájdalom, elkezdesz tervezgetni.

És meglehet, hogy rájöttök, mégis együtt szeretnétek lenni. De akkor is legyetek külön egy fix időszakot (pl. egy hónapot), és meglátjátok, hogyan éreztek a végére. Ha meg lehet oldani, akkor oldjátok, ne úgy költözzetek szét, hogy talán még lehetett volna tenni érte.

sztem nem kell mindenáron megpróbálni a kapcsolat helyrehozását.

nekünk 2 éve apámtól kellett elköltözni anyával és két öcsémmel albérletbe,3 hónapot töltöttünk ott mivel közben szüleim kapcsolata úgymond kezdett rendbe jönni,mint kiderült később ez csak látszat volt.nehezen szántuk el magunkat a költözésre de már nem volt más megoldás mivel felmerült problémaként az alkoholizmus és a megcsalás ,nap mint nap mentek a veszekedések,ordibálások.volt h aludni se tudunk,szóval kijelenthetem h a gyereknek sokszor az ezerszer rosszabb ha együtt maradnak a szülők a megromlott kapcsolat ellenére.

szóval 3 hónap után visszaköltöztünk,mivel apám a csillagokat is lehozta volna h újra együtt legyen a család.öcséimmel mi nem akartunk visszaköltözni semmiképp mivel nem hittünk abban h megváltozott volna ,főleg ilyen rövid idő alatt.anya végül úgy döntött h újra össze akarja hozni a családot faterral.

visszaköltöztünk,1 hónapig rendben volt minden,majd vissza tértek a problémák,az alkohol is és a megcsalás is.

1 év alatt odáig fajult a helyzet h újra költöznünk kelett viszont most már nem albérletbe.anya 42 évesen úgy érezte h már nem lesz senkije se,meg h elege van a férfiakból.majd kb 2 hónapja el kezdett alakulni egy kapcsolata egy férfival akivel ez alatt a 2 hónap alatt többet élt mint faterral 10 év alatt.szóval mindenképp megéri lépni ha nem működik egy kapcsolat.

18/L