Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Most mit tegyek? Van erre jó...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mit tegyek? Van erre jó megoldás? Többi lenn.

Figyelt kérdés

Férjem 5 évvel ezelőtt azt javasolta, hogy az addig közös tulajdonban levő házunkat házasság alatti vagyonmegosztás címén teljes egészében írassuk a nevemre. Azzal az okkal javasolta, hogy mivel veszélyes munkát végez, jobb, ha az én nevemen van minden, mert ha őt éri valami, nem kell a gyerekek mellett hagyatéki ügyekkel foglalkozni. Meggyőzött. Illetékmentesen meg is oldotta az ügyvéd, nem érdekes hogyan, de törvényes volt. Rá 4 évre a férjem bejelentette, hogy el akar válni, mert "elhidegült tőlem". Bármennyire kapálóztam, elváltunk. Mostanában zárult le a per, vita, veszekedés nélkül. És itt jön a java!

Hétvégén beállított egy 5 éves kislánnyal, hogy az Ő gyereke, de csak 1 éve tartják a kapcsolatot. Elmondta, hogy nem akart róla tudomást venni, a házat is azért íratta rám, hogy az a gyerek ne örököljön utána. Csakhogy megváltozott a helyzet, és most kéri vissza a fél házat. Hát lehidaltam. A gond ott van, hogy ha ezt válás előtt mondja, ugyanúgy vissza tudtuk volna csinálni, mint ahogyan átirattuk. De most már adó és illetékköteles. Még ez sem lenne baj, ha nem velem akarná kifizettetni ezeket az összegeket. Én azt gondolom, tényleg megilleti a fél ház. De ez az egész nem az én saram, nem értem, miért nekem kellene adóznom utána. Most perrel fenyeget. Mit csináljak?


2011. okt. 3. 11:17
1 2 3
 11/25 A kérdező kommentje:

A dolgok jelen állása szerint a gyerekeimet nem érheti semmilyen hátrány örökléskor. Hiszen az én nevemen van a ház, így sem a volt férjem, sem az Ő gyereke nem tarthat rá igényt. Lehet, hogy hülye vagyok, és nem kellene úgy éreznem, hogy kisemmiztem azt a kislányt. Ezzel együtt nem értem, hogy miért nem válás előtt, vagy a válóper alatt jött elő ez a kérdés. Nyilván a gyerek miatt akart elválni tőlem, akkor már nyugodtan elmondhatta volna, hogy mi a helyzet, akár akkor is kérhette volna vissza a tulajdonjog felét.

A házat eladni nincs értelme. Egy 3 szobás vidéki házért lehetetlen annyi pénzt kapni, hogy a feléből olyan házat vegyek, amiben jól elférünk 3 gyerekkel. De ezt Ő sem akarja, neki most nincs szüksége a házra, csak a gyereke jövőjét akarja bebiztosítani. Bár ha jól meggondolom, még ez is butaság. Ha visszakapja a felét, az a kislány akkor a felének a negyedét örökölné, ami jelenleg kb. 1 millió forint. Szinte többe lenne ez az egész hercehurca.

Eléggé patthelyzet, ugye?

2011. okt. 3. 13:20
 12/25 anonim ***** válasza:
Hát szerintem az. Valahogy nem tiszta a dolog. Szerintem ne menj bele, próbáld meg kifizetni neki a ház felének a negyedét.
2011. okt. 3. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 Andizsuzsi ***** válasza:
Én meg nem fizetnék neki semmit. Miért? Mert amikor ő ragaszkodott hozzá, hogy a te nevedre kerüljön a ház, az a kislány már valószínűleg megvolt, vagy legalábbis "útban" volt, következésképpen tudott róla. Ha ennek ellenére neked adta az egész házat, hát így járt. Ne akarjál te rendes lenni vele, ő sem volt az .
2011. okt. 3. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/25 anonim ***** válasza:

Még az is kitelhet tőle hogy azért akarja vissza a saját nevére a házat hogy kipateroljon belőle benneteket!!!

Én a helyedben elküldeném a fenébe!!

Hiába pereskedik a te neveden van a ház 100%-ig!!

Hiába dumál bármit a bíróságot nem érdekli hogy miért íratta át, rosszat álmodott vagy mi volt az oka..

Te vagy a tulajdonos és kész!

Ahogy mondtad is a kislányt 1/4 rész illetné meg.

2011. okt. 3. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
Utolsó! A kislányt csak a felének a negyede illetné meg, azaz a ház 1/8-ad része. Én biztos nem mennék bele. Megcsalt, megalázott, most egye meg, amit főzött. Kezdjen gyűjtögetni, aztán lesz mit a kislányra hagyjon.
2011. okt. 3. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 anonim ***** válasza:

A válasz írója 85%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 15:42


Igaz az 1/8 része a lényeg az hogy menjen a fenébe!

2011. okt. 3. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:
Egyetértünk.
2011. okt. 3. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 A kérdező kommentje:
Köszönök minden tanácsot. Ahogy olvastalak benneteket, tényleg rizikós lenne újra a nevére íratni a felét. Bár nélkülem akkor sem dönthetne semmiről, hiszen akkor is enyém maradna a fele. De tényleg menjen a fenébe. Először a saját gyerekeim biztonságára kell gondolnom, aztán a kislányra. Csak annyira sajnálom Őt. 4 évig tudomást sem vett róla az apja. Lehet, hogy az lenne a korrekt megoldás, ha szép lassan összeraknám azt az 1/8-ot, és letétbe helyezném a kislánynak. Szerintetek így korrekt lenne?
2011. okt. 3. 17:18
 19/25 anonim ***** válasza:

szerintem tartsd meg fájdalomdíjnak a házat a megcsalásért cserébe. miért a te dolgod lenne gondoskodni a férjed fattyú gyerekéről? írjon a férjed olyan végrendeletet, hogy többet hagy a lányra, mint a te 3 gyerekedre, akkor egyformán örökölnek utánad, ő megteheti.

most gondolj bele, ennyi erővel mindent visszakérhetne, amit a házasságotok során valaha is neked ajándékozott, mert azt is a te gyerekeid fogják örökölni, nem a kislány.

2011. okt. 3. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:

Szerintem meg az a nevetséges, aki szerint ez az anyagi bosszú jó megoldás.

A kérdező a kezdetektől fogva jól látta a helyzetet, a férjé a fele, de én sem lennék hajlandó fizetni. Szerintem ajándékozással ez lehetséges illetékmentesen., de megtartani, csak mert elkövette ezt a hibát az ő tulajdonát a kérdezőre lenne kicsinyes és megalázó.

Értelmes nő nem viselkedik így.

2011. okt. 3. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!