Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most mit tegyek? Van erre jó megoldás? Többi lenn.
Férjem 5 évvel ezelőtt azt javasolta, hogy az addig közös tulajdonban levő házunkat házasság alatti vagyonmegosztás címén teljes egészében írassuk a nevemre. Azzal az okkal javasolta, hogy mivel veszélyes munkát végez, jobb, ha az én nevemen van minden, mert ha őt éri valami, nem kell a gyerekek mellett hagyatéki ügyekkel foglalkozni. Meggyőzött. Illetékmentesen meg is oldotta az ügyvéd, nem érdekes hogyan, de törvényes volt. Rá 4 évre a férjem bejelentette, hogy el akar válni, mert "elhidegült tőlem". Bármennyire kapálóztam, elváltunk. Mostanában zárult le a per, vita, veszekedés nélkül. És itt jön a java!
Hétvégén beállított egy 5 éves kislánnyal, hogy az Ő gyereke, de csak 1 éve tartják a kapcsolatot. Elmondta, hogy nem akart róla tudomást venni, a házat is azért íratta rám, hogy az a gyerek ne örököljön utána. Csakhogy megváltozott a helyzet, és most kéri vissza a fél házat. Hát lehidaltam. A gond ott van, hogy ha ezt válás előtt mondja, ugyanúgy vissza tudtuk volna csinálni, mint ahogyan átirattuk. De most már adó és illetékköteles. Még ez sem lenne baj, ha nem velem akarná kifizettetni ezeket az összegeket. Én azt gondolom, tényleg megilleti a fél ház. De ez az egész nem az én saram, nem értem, miért nekem kellene adóznom utána. Most perrel fenyeget. Mit csináljak?
Neki "szerzési" illetéket kell fizetnie. Nekem pedig a törvény szerint adóznom kell, mivel a befolyt összeg után (ami itt ugye valójában nincs is) adóznom kellene, mivel nem fordítom ingatlanvásárlásra. Ez több százezer forintot jelentene. És szerintem hiába mondja azt a törvény, hogy nekem kell fizetnem, ebben a helyzetben mégis igazságtalannak tartom. Ő tagadta le, hogy született még egy gyereke, Ő akarta "menteni a vagyonát", Ő gondolta meg magát.
Szerintetek van alapja a pereskedésre? Mert ha írásban magára vállalná, hogy kifizeti az adót, természetesen engedném az átírást. Csakhogy Ő ezt nem akarja...
Hát abba biztosan nem megyek bele, hogy adósságot vegyek a nyakamba a kedvéért. Csak nem akarok szemét lenni, és olyat megtartani, aminek a fele Őt illetné.
Az ajándékozási szerződés jó ötletnek tűnik. Az illeték marad, de azt neki kell fizetnie, nekem pedig nincs ott az adó. Csak azt nem tudom, hogy bárkinek lehet-e ajándékozni, vagy csak családtagnak.
Az engem is kikészített, hogy 5 évesen vallotta be ezt a gyereket. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de a saját gyerekeimnek elég macerás jól elmagyarázni a helyzetet.
Ha jol tudom halalozasnal akik mindenkeppen orokolnek: feleseg, gyerekek oket meg vegrendelettel sem zarhatod ki.
Tehat tegyuk fel h nem hazasodik ujra a ferjed es tobb gyereke sem lesz. Akkor annak a fel haznak a fele tehat egy negyede majd a te gyerekede a masik negyede a most 5 eves kislanye lesz (gondolom a nevere vette)
Tenyleg a nevere vette, alairt egy apasagit? mert ha nem akkor nem is a kislanynak kell... bar neked ez nem fontos mert te ugyis tole kaptad.
Szerintem nem ajandekozhatsz "ingyen" de azert nezz utanna nem vagyok ugyved.
Viszaterve a fele-fele ugyre, majd a te fiad/lanyod-ra fog ez viszaszalni az oroklesnel(marmint a problemak, osztozkodas). A legtisztabb az lenne h tenyleg eladod a hazat es minden koltseg kifizetese utana feleznetek a penzt. De hat ezt meg en sem tennem meg egy ilyen pasiert.
Nem hiszem h perelhet teged az atiratas minden koltsege az o terhe kene h legyen es a helyeben orulnek h milyen rendes,becsuletes vagy h nem akarod megtartani az egeszet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!