A válásom folyamatban van. Viszont a férjem nem akarja. Ugy gondolja hogy amíg a felesége vagyok addig neki vannak jogai. Ez a szerintem erőszak már több napja történt. íGY IS TUDOK LÉPNI?

1. Lehet hogy még nem tudott hova menni

2. Ő már legalább beadta a válókeresetet

3. Ha megerőszakolnak valakit az azért elég nagy megrázkódtatás. Jól meg kell fontolni, hogy az ember újra és újra fel akarja-e idézni a részleteket egy rakás rendőr, meg egy tárgyalóterem kellős közepén szemben az elkövetővel.

4. Ne haragudj, de szerinted most mit csinált a kérdező ha nem segítséget, tanácsot kért hogy hová fordulhat és hogy ez bűncselekmény-e így? Hiszen a házasságon belül másfajta erőszakot szinte nem is büntet a törvény, közbe sem avatkoznak. Ezt hallani nap mint nap a tévében is. Te meg leoltod, jóformán hogy mekkora barom, rajta úgysem lehet segíteni mert nem is akarja igazán. Nem mindenki ügyvéd hogy tisztában legyen a saját és mások jogaival, a törvénnyel, és nem mindenki ellen követnek el kétszer egy héten erőszakot hogy már rutinosan tudja mi a teendő.

Az igaz hogy mentálisan nem teljesen épek ezek a nők, de nem szorulnak gyámságra hogy helyettük döntsünk felnőtt értelmes (érett) nőkről beszélünk. Ha valami más okból lennének mentálisan zavarodottak akkor is elvárják tőlük az emberek hogy teljesítsenek dolgozzanak, neveljék a gyereket stb.

Ha egy nő nem képes saját magát tisztelni legalább annyira h ne hagyja annyiban a dolgokat amikor fizikálisan és/vagy mentálisan szenved akkor az szégyen.

És nem az hogy megverik, megerőszakolják, megalázzák hanem az hogy felnőtt létére nem tud felnőttként viselkedni, hogy van 1-2 gyereke és felelősséggel tartozik irántuk.

Lehet mindenféle idealista nézetet vallani, de ez van ebben a rendszerben, szokásban kell élnünk ehhez alkalmazkodva kell megoldást találnunk a problémákra.

És az nagyon nem megoldás hogy némán tűrünk. Én is voltam már olyan helyzetben hogy megaláztak és megvertek,de nem hagytam magam csak 1x tehették meg velem. Minden szükséges lépést megtettem és sikerült megszabadulnom tőlük és megint megtenném. Csak az első lépést volt baromi nehéz meghoznom erre tisztán emlékszem.

Nem kell helyettük döntenünk, ők döntenek. De nem kell pálcát törni felettük ezért. Te sem vagy tökéletes. Te egyáltalán nem sajnálod ezeket az embereket, ítélkezel felettük. Nem mindenki nő fel úgy hogy kialakuljon benne a saját maga iránt tisztelet és megbecsülés. Idióták, mert tűrnek? Ám legyen. Nem csak ez a terület problémás. Te is és én is eltűrünk minden sz.rt amit lenyomnak a torkunkon. Roskatag aljas szemetek uralkodnak rajtunk, akik még a szemünket is kilopják, és mi szó nélkül tűrjük. Hosszú évtizedek óta. Na akkor mekkora jani a maradék 9 millió akit nem ver a kutya sem? Csak éppen ráhúzzák egy rakás emberre hogy élen meg 80-100ezer forintból ilyen árak mellett. Lehet hogy te nem ennyit keresel, meg én sem, de ha mi kussolunk, ők meg elkezdenek küzdeni, és történik valami azzal neked is jobb lesz, meg nekem is jobb lesz. Persze erre is azt mondjuk, hogy nem az én bajom mert én spec 200ezret keresek. Mindenki oldja meg a maga problémáját. Ha nem tetszik el lehet menni, mosom kezeimet. Én egy közösség részeként élem az életemet, te meg pusztán egyéni érdekek alapján szemléled a világot. Te olyan vagy én meg amolyan. Nincs értelme erről vitatkoznunk, mert úgysem fogja egyikünk sem meggyőzni a másikat:) Jó éjt!

Kérdező, remélem kérsz és kapsz is segítséget. Kitartás!

Érthető álláspontok. Persze. A fenét. Ha valaki engedi, hogy üssék, verjék, erőszakosan viselkedjenek velük, akkor megérdemli. Üssük a fizikailag vagy mentálisan gyengébbet.

Tök mindegy, hogy valaki mentálisan ép vagy sem, az erőszak erőszak. Tudod nem kívánom, hogy olyan kilátástalan helyzetbe kerülj, hogy inkább választod ezt, mint mást.

Alapvetően tényleg csak rajtuk (persze segítséggel) múlik a dolog, de azért ez a hangnem amit itt páran képviselnek ez iránt, szerintem nem túl nagy empátiára és emberségre vall. De tiszteletben tartom a véleményüket és remélem ők soha nem kerülnek ilyen helyzetbe.

Én se véletlenül lettem ilyen kamasz koromban én is sokkal empatikusabb voltam, de megtanultam hogy azzal nem érek el semmit mert olyan emberek vettek körül akik eltapostak. És éreztem hogy nekem kell változnom ahhoz h tényleg változzon a helyzetem. Ha még mindig a segítségre várnék és siránkoznék milyen sz@r az életem ki tudja most hol lennék.

Ez van ilyen világban élünk aki ehhez nem tud alkalmazkodni annak nagyon sz@r élete lesz.