Menjek albérletbe a gyerekemmel vagy tűrjek tovább?

Egy ffi eleve uralkodo tipus, tehat ezert nem jo vitazni, vagy ijeszgetni, mivel ezzel meg jobban eltavolitod onmagadtol, holott szereted!

Tehat taktikazni kell! Egy no okosabb, es az a szerepe, hogy osszetartsa a csaladjat, hiszen mar van egy gyermek is, akinek ket szulore van szuksege.

"van masik!" nagyon sok no igy gondolkozik, de azt elfelejti, hogy nem minden ffi akar nosulni, s nem mindenki tud igazan szeretni....

Erezz egyutt a paroddal es Te ismered, tehat talald meg a modjat annak, hogyan tudod megvaltoztatni, de mindig szeretettel kozelisd meg, nem pedig vitaval. Kepzeld el, hogy hazaerkezik faradtan, es a neje elkezdi a mindennapos vitatkozast, hogy mennyire nincs megelegedve stb...tehat ezek mind kritikak!

Megértem,hogy fontos neki a karrierje,de az,hogy napokig nem is érdeklődik utánatok,az már egy picit gyanús nekem.

Lehet,hogy felfújom a dolgot,de ha én szeretnék egy családot,már pedig azt hiszem,azért vállalt gyermeket is,akkor ők lesznek az elsők,bármi is történik,és ha csak éjfélkor érek haza,akkor éjfélkor még ha csak egy SMS-t is küldök,de érdeklődök irántuk.

Biztos,hogy szeretne ő családot,vagy csak belevágott felelőtlenül?

A nővérem is ugyan ebbe a cipőbe járt, csak ott az volt a különbség, hogy neki a párja nem ment el dolgozni és a nővéremnek kellett..., nem is ez a lényeg náluk már odáig fajult a dolog, hogy egyik napról a másikra közölte vele a férje, hogy költözzön el, mert megunta őket...!

Albérletbe mentek és most a nővérem egyik kapcsolatból szalad a másikba, nem tudom, hogy mi lett vele de teljesen megkergült...

Szerintem ülj le és beszéld meg még egyszer a pároddal, hogy ez neked így nem jó, napok óta feszült vagy stb...

Mondd el neki, hogy Te már az albérleten gondolkozol de, hogy szereted és együtt képzelted el a jövőtöket, ha szeret szerintem megérti és változtat rajta.

Ha pedig nem látsz váltózást, akkor szerintem hagyd ott, igazából nem akarok semmiféle tanácsot adni, mert ez nagyon nehéz dolog...:/

Remélem megoldódik a problémátok és ismét boldogok lesztek!

Úgy gondolom elég véleményt hallottál,ugyanakkor a döntést Neked kell meghoznod!

Hallgass a szívedre és mérlegelj.

Ülj le és gondold át az egészet.

Van-e vesztenivalód? Ha igen,mi? Ha vele maradsz,mi a negatív (hosszú távon)? Ha nem maradsz vele,mi a negatív (hosszú távon)? A gyerkőcnek mi a jó?

És még sorolhatnám a kérdéseket.

Ha könnyebb,írd össze azt ami egyből eszedbe jut.

Sajnos mi nem tudjuk megoldani helyetted és nem is látunk be annyira a kapcsolatodba,mint Te. És ez az egyik oldal szemszöge. Természetesen Téged fogunk pártolni... Ezért mondom,hogy mindezt Neked kell eldönteni és ha szükséges,cselekedni.

(Második voltam)

Igazából baromi egyszerű azt mondani, hogy "egyszer mondaná ezt a párom rögtön mennék", de ne felejtsük el, hogy itt egy kisgyerekről is szó van.

Úgy gondolom, hogy általában, ha másért nem is, a gyerekért megéri megpróbálni helyrehozni a kapcsolatot, de ez most teljesen más helyzet. Nem csak hogy a büszkeséged miatt kell menned, de a fiad miatt is. Neki sem jó azt látni (mert látja, érzi), hogy apu nem szereti, nem szakít rá időt, nem is érdekli egyáltalán. Tudod mennyire fájhat majd később, hogy mást apu visz oviba, meg focizni, de őt nem?

Ugyanúgy, mintha elhagynátok. Csak itt még van rá esély, hogy felnyílik a párod szeme és rájön, hogy üres az élete nélkületek, hiába a sok pénz, a sok munka.

Én azt mondom, hogy ha van rá pénz, menjetek, és ha a férjed megkeres, akkor se békülj újra, hanem inkább randizgassatok, de legfőképpen beszéljétek meg a dolgokat rendesen. És ne költözz vissza az anyóshoz, hanem mondd meg a párodnak, hogy vagy ő költözik, aztán utána vesztek egy másik házat, ha lesz rá keret, vagy pedig külön maradtok.

Állj a sarkadra, akármilyen szerelmes is vagy most, megérdemled hogy igazi életed legyen és ne csak vegetálj. Anyukám éveket várt, míg végre elköltöztünk (igaz, az én apám nem karrierista hanem alkoholista és ő szeret minket, csak hát a bort mégjobban) és én is, meg a húgom is hálásak vagyunk neki érte, akármennyire is szerettük apánkat, mind tudjuk, hogy így sokkal nyugodtabb minden. Bárhogy is lesz, remélem megoldódnak a dolgok:) 17L

Ahogy olvasom a soraidat, teljesen megegyezik az én korábbi életemmel. Kis különbség hogy az én VOLT férjem munka után egyből sietett a barátaihoz a kocsmába. Végülis a lényeg ugyanaz, tök egyedül voltam az akkor kicsi lánykámmal. Mi is anyósékkal laktunk egy telken(igaz külön lakrészben de a lényegen vajmi keveset változtat) Veszekedések alkalmából én is megkaptam anyóstól hogy ne veszekedjek, sok mindent el kell tűrni amit a férfi akar.

Pénzem szinte soha nem volt, mert az exférjemtől megkaptam hogy az ő fizetéséhez nincs közünk, kérjek anyutól ha kell valamire... megjegyzem: a lányunknak kellett volna pelenkára és kajára, mert ruhákat se tucatjával vettem neki, csak amire tényleg szükség volt.

Sokszor fenyegetőztem azzal hogy elhagyom mert nem vagyok így boldog, és a válasz erre: menjek csak mit gondolok kinek hiányoznék...

Én meg feltettem magamnak a tükörben a nagy kérdéseket: Meddig tűröm még hogy lábtörlőnek használ??? Ki változtathat az életemen rajtam kívül??? Kitől várom a megoldást??? Majd 50-60 évesen akarok siránkozni azon hogy mennyire elcsesztem az egész életemet ezzel a fazonnal, amikor de jó is lett volna ha másként alakul???? Mit nyújt nekem ez a kapcsolat azon kívül hogy van egy gyerekünk???

Na, lényeg a lényeg begurultam és egyik napról a másikra elköltöztem a gyerkőccel a szüleimhez. 3 hónap (!) múlva érdeklődött először hogy mi van velünk!!! Addig élte világát!

Igen, én is féltem sokáig elhagyni= tárfüggő is voltam (mert más előtte nagyon sokat gondolkodtam rajta csak lépni nem mertem), de egy idő után már akkora lett az iránta táplált dühöm, kétségbeesésem, elkeseredésem, kiábrándulásom belőle és tudtam hogy ez az egy esélyem van arra hogy boldog legyek még ebben az életben.

Az alatt a 3 hónap alatt míg nem keresett eldöntöttem válok, nem érdekelte addig míg az ügyvédemtől meg nem kapta hivatalosan a levelet. Ekkor 180 fokot fordult és nem hagyott békén, könyörgött, sírt hogy menjek vissza csak én vagyok a fontos (megjegyzem én és nem azt mondta mi a gyerekkel), követett bárhova mentem, folyton hívott. Szóval egy idő után már rémálom volt. Hajthatatlan voltam, amit egyszer eldöntök abból nem engedek, nem engedtem hogy zsaroljon, úgyis biztos voltam benne hogy semmi nem változna meg pár hónap múlva ugyanúgy viselkedne. Később bedurvult de időben leállt.

Aztán elváltunk. Eltelt 7 év.

Azóta semmit nem tudunk róla, csak hogy van családja, de dettó ugyanúgy viselkedik velük mint anno velünk... A lányunkat soha nem látogatja, soha nem érdeklődik felőle, már kiskamasz a leányzó és mára már nem is érdekli az apja.

És én? Válásom után fél évvel rám talált az igazi nagybetűs BOLDOGSÁG egy ízig-vérig férfi oldalán, akivel a mai napig óriási szerelemben és egyetértésben élünk. Sajátjaként szereti a lányomat, a tenyerén hordoz minket.

A legjobb döntést hoztam amit csak lehetett hogy elváltam, mert valóban várt rám az igazi boldogság!

És csak drukkolhatok neked hogy merd meglépni ezt a nehéz döntést, mert ahogy most élsz az mindennek hangzik csak nem boldognak...