Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Milyen ember az ilyen férfi? Elhagynátok szó nélkül?
Folyamatosan megaláz, mások előtt lustának nevez és mindig beszólogat, soha egy kedves szava, csak szexre kellek, de szerinte még arra se vagyok jó. Minden nap a fejemhez vágja, hogy ",Minek tartalak? Semmire se vagy jó." Teljesen leépítette az önbizalmamat, holott nevelek egy tündéri gyermeket, háztartást vezetek, délután dolgozok estig. Ő nincs a gyerkőccel, nem mosogat, nem mos, nem takarít, holott most egész nyáron itthon van. Alszik egész nap szinte, vagy mászkál ide-oda, esténként a haverokkal, csajokkal beszélget hajnalokig. Velem nem beszélget semmit, és ha én próbálok beszélni vele bármiről, látom, hogy nem érdekli, amit mondok. A kicsinek is beszólogat, mikor mesélne valamit, hogy engem ez nem érdekel, szarok rá. Ha otthon van nem engedi mesét nézni, ő tévézik csak, nem játszik semmit vele, csak nyúzza. Állítólag szeret, de én már nem, teljesen kiábrándultam, főleg ahogy a gyereket is elutasítja, vagy ellenem hangoltatja (csapj oda anyád nagy seggére, minek neked anya, mire jó? bolond anyád van neked....) Ez normális??? Már idegileg nem bírom. Folyamatosan megfelelni akarok, de sose vagyok elég.
Elhagynátok szó nélkül? Egyszer már be akartam ezt a házasságot fejezni, de megsajnáltam, mert könyörgött, hogy minden jobb lesz. Nem tudom most hogy lenne, ha bejelenteném, hogy számomra vége?És a kicsi? Szereti az apját, 4 éves. Hogy viselné?
válasza:El!!! Szó nélkül!
Ennél már csak jobb lehet!
válasza:Nézd, én nem dönthetek helyetted de talán amit írok kicsit hatással lesz rád.
Én hasonló helyzetben voltam mint te, annyi különbséggel hogy a lányom akkor 3 éves volt. De a megalázás, a nemtörődés ugyanez volt nálunk is. Úgy éreztem magam mint egy rongy akibe beletörölheti a lábát. Nálunk folyamatosan elköltötte a pénzt is a kocsmában stb.
Bevallom őszintén nyuszi voltam. Igen az voltam mert nem mertem lépni, féltem a jövőtől mi lesz velem a férjem nélkül (bár akkor már hányingerem volt attól is ha csak egy ujjal hozzámért), mi lesz a lányunkkal apa nélkül, hogy birkózok meg mindennel???
De aztán már a nagyon sokadik egyedül töltött este után fejben eldöntöttem mindent. Akkor már túl voltunk sok-sok veszekedésen, kibékülésen stb. Már untam az egészet. Lényeg a lényeg egyik nap újra összevesztünk és mondtam neki, változtasson vagy inkább váljunk külön. Erre a fejemhez vágta, menjek ahova akarok, mit gondolok kinek fogok hiányozni...
Még aznap elköltöztem a lányommal a szüleimhez. Nem akartam hogy a lányom így nőljön fel, ezt a pédát látva hogy így meg kell alázni az anyukáját...
3 hónapig nem is érdeklődött utánunk hogy vajon van-e fedél a fejünk föltött, vagy hol vagyunk, megvagyunk-e.
Hallottam innen-onnan hogy éli boldogan világát, szórakozik, kocsmázik, haverozik. Aztán a lányom átesett egy szájfertőzéses betegségen ami miatt nagyon lefogyott, hetekig ápoltam féltő gondoskodással, annyira fáj a pici szája(tele volt hólyagokkal)hogy szívószállal tudott egy-két korty turmixolt ételt enni(inni) de azt is sírással. Már én is vele sírtam annyira sajnáltam. Ekkor telt be a pohár, hogy ennyire nem kiváncsi ránk, ennyire nem érdekli milyen beteg a lányunk stb. Csak a bulizás...
Eldöntöttem elválok bármi áron is, de papíron is megszabadulok tőle.
Ekkor kezdődött az exférjem ámokfutása, amikor hivatalosan kézhez kapta az értesítést az ügyvédemtől.
180 fokos fordulatot vett, állandóan hívogatott (zaklatott) mindenhova követett, mindenáron ki akart békülni velem, sírt,könyörgött, térden mászva csúszott utánam, a kocsimat festékkel befestette hogy "szeretlek" és telerakta 50 szál rózsával. Hajthatatlan voltam, akkor azzal fenyegetőzött hogy felakasztja magát. Mondtam neki hajrá, akkor sem hat meg, nem engedem hogy zsaroljon.
És így van, nem engedtem neki.
Én akkorra már úgy megkeményítettem magam vele szemben hogy bármit csinálhatott már teljesen hidegen hagyott.
Egy valamit tudtam: a lányomnak és nekem nincs szükségünk ilyen emberre.
Nem 50-60 évesen akarok rádöbbenni arra hogy teljesen elcsesztem az életem, boldogtalan voltam, mikor lehetett volna másként is. Minden csakis egyvalakin múlik:énrajtam. Az, hogy boldog lesz az életem vagy szar,kínkeserves, az csakis énrajtam múlik.
És én a boldogságot választottam.
Amit meg is találtam a válásom után 1 évvel, és ez a hatalmas szerelem azóta is tart.
Boldog vagyok mert rátaláltam arra a FÉRFIRA aki úgy imád ahogy vagyok és a lányomat is sajátjaként szereti. Értünk él, értünk dolgozik. Mi vagyunk a mindenei. 7 év után is ugyanolyan szerelmesek vagyunk egymásba mint amikor megismerkedtünk!
És az exférjem?! A lánya nem érdekli, ugyanolyan alkoholista mint volt, és van családja akikkel szintén nem foglalkozik, ugyanaz játszódik mint velem egykoron.
De én mertem lépni, kitörni ebből és valóban boldog vagyok!
Én megadtam magamnak a lehetőséget a boldogságra, add meg magadnak te is, és merj lépni. És egy jótanács: soha de soha ne nézz vissza, ha már elindultál az úton, mert bárhogy is könyörög, nem fog megváltozni semmi sem.... csak akkor ha kilépsz ebből.
válasza: válasza:2011-08-13 18:07-es válaszadó tökéletesen kifejtette. Nem lehet mit hozzátenni!
Le kell lépned. Remélem azóta már megtetted!
Ha nem, akkor kitartást és sok sikert.
válasza:most látom,hogy egy év telt el ! ird meg hogy most mi az ábra ?kiváncsi lennék,hogyan döntöttél ?
üdv neked !
válasza:Az ilyet a helyedben simán otthagynám :DD
jelentsd fel én azt mondom,ha zaklat ezután :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!