Mi a véleményetek errôl?

Egyetértek veled, gusztustalan ez az egész. Láttam már ily módon családot széthullani, az anya lépett félre, és azóta is tiltja a gyerekeket az apjuktól, pedig kevés olyan férfi van a világon, mint ő. Azóta is csak a gyomrom forog, ha meglátom azt a nőt, undorító.

Nem tudom miért jó az valakinek,ha a gyereken keresztül áll bosszút. Elvileg a szülőnek a gyerek az első, de van, akinek a kicsinyes bosszúhadjárata fontosabb. Tapsolja meg magát az ilyen..

Részben igazad van.

Én is tudok sorolni a saját ismeretségi körömből nőket, akiknek szaporodni sem kellett volna.

De ott a másik oldal is. Pl.Nagyon jó, ha egy apa válás után gyakrabban akarja látni a gyerekét, de az anya szempontjai is érthetőek, ha pl. hétfőtől péntekig dolgozik, és neki is csak a hétvége maradna hogy a gyerekkel társasozzon, kiránduljon, stb.

A másik az, hogy sok apa -tisztelet a kivételnek - a házasság alatt is elhanyagolja a gyerekeket, nem járnak szülői értekezletre, nem tudják kik a barátai, mi a kedvenc étele. Válás után az ilyen apa ne nagyon verje a mellét, hogy milyen szegény is ő, hogy milyen keveset lehet a gyerekével - holott amíg vele élt, addig se foglalkozott vele.

Még egy: a válás a nőnek sem mindig egy főnyeremény: ott marad a 24 órás gyerekfelügyelettel, egyedül oldhatja meg hogy menjen a gyerekért, egyedül kell cipőt, ünneplőt vennie, wcpapír gurigákat gyűjteni technikaórára, emellett teljesítsen a munkahelyén úgy, hogy esetleg éjjel vödröt tartott a hányásnak. Pasizni esélytelen, hiszen este rohanhat a gyerekért és át kell néznie a háziját.

Én azért megnézném, hogy ha az összes gyerekéért síró-rívó elvált apának azt mondanák, hogy oké, holnaptól a tiéd a gyerek, te neveled, tiéd a mindennapos felelősség, anyuci meg jön kéthetente hogy vidámparkba vigye a gyereket, akkor megnézném hogy ténylegesen hányan örülnének és vállalnák a csemetéiket. Biztos vannak akik igen, de a nagyobb részük nem.

Az az igazság hogy nem olyanon kéne kiakadni, mint például a ház, vagy az hogy mennyit fogod majd látni a gyerekeidet - ha már vége a válásnak -, és kinek miért ítélik a gyerekeket. A gyerekeiddel/eddel kéne most, a legtöbbet foglalkoznod, nem ezekkel a dolgokkal, én már csak tudom.

Amikor a szüleim elváltak anno, teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj, ráadásul mindezt úgy jelentették be, amikor éppen egészségügyi problémáim voltak. Nem volt elég a fizikai fájdalom, amit nap mint nap éreztem, a lelkemet is megviselte cefetül ez az egész. Van amikor a gyerek, még ha nem is tehet róla, saját magát hibáztatja a szülei miatt, ami egyáltalán nem jó. Nekem még akkor is veszekedtek a szüleim, amikor már elváltak és volt amikor már nem bírta tovább a húgom ezt az egészet, és én meg ahogy jó nővérhez illik beleavatkoztam. Lehettem talán tizenvalahány éves, úgy mint a felnőttek üvöltöztem a szüleimmel akik nem látták a fától az erőt, de aztán hamar észhez tértek, és azóta meg jól kijönnek. Egyébként amikor még semmi nem volt, soha nem üvöltöztek egymással, kedvesek voltak és szerettek minket - még most is, ha nem jobban - és egymást is. Hidd el a gyerekeket is megviseli - ha nem jobban mint téged. Nem volt olyan nap amikor a húgom ne sírt volna, de én megpróbáltam erős maradni már csak miatta is. Nagyon megvisel ez a válás ám mindenkit, de úgy átélni rosszabb ha figyeled, és fogalmad sics miért van/volt ez, mint hogy tudod, hogy miért is történt mindez.

nálunk felesben maradt a ház, anyámnak ítéltek, apám közben elköltözött egy lakásba. a papírokra az volt írva, hogy 2 hetente találkozhatunk apámmal, de mivel jóban voltak a szüleim, abban egyeztek meg, hogy bármikor találkozhatunk apámmal, amikor csak nekünk- vagy neki idénye van rá. de nem sokáig laktunk a 'régi' házunkba ugyanis édesanyám, érthető módon,nem bírt ott maradni, mert minden 'azokra az időkre' emlékeztette őt, így elköltöztünk, apám közben megvette anyámtól a ház másik részét és így csak övé lett a ház.

Szóval ha valamikor, most nagyon szüksége van a gyerekednek a szülői támogatásra, az még jó eset amikor több van mert tudnak egymásra támaszkodni, és megbeszélni mi bánta őket - igaz, ezt bárkinek megmondhatják, de szerintem, egy kívülálló, aligha tudja felfogni, min megy át most keresztül.

Néha ülj/etek le beszélgetni vele/velük, és kérdezgessétek őt/őket egy kicsit, hogy hogy viselik, meg minden, és akkor érzik hogy igenis érdekel benneteket hogy mi van vele/velük. ja és a legfontosabb hogy soha, de soha sem veszekedhettek előtte/tük. Na akkor végleg elszakad a cérna.

"Ezért írtam a kérdésben, hogy itt is ott is ugyanannyit van a gyerek akkor van hétköznap, hétvége,barátmegismerés, szülôi, vcpapír gyüjtés, hányósvödör stb."

Abból jó, hogy a két szülő egyformán kiveszi a részét a gyereknevelésből, de a gyerek szempontjából szerintem nem. Akkor se, ha mind két helyen berendezett szobája van: gondold el, te szeretnél a jól megszokott kis lakásod, kuckód helyett két hétig itt, két hétig más kerületben lakni éveken keresztül? Két hétig villamossal jár a gyerek suliba, két hétig meg busszal és kelhet fél órával korábban...