Miért van az, hogy egyes párok hosszan kitartanak egymás mellett, míg másikak inkább megfutamodnak a küzdés elől?

Sok - inkább prózai - faktor együttes függvénye, és nemcsak az egymás iránt érzett szereteté.

A legtöbb ember nagyon nehezen szakít, legyen szó bármilyen kapcsolatról. Még teljesen elromlott, ellaposodott, esetleg erőszakos, kifejezetten negatív kapcsolatokból sem könnyen dobbantanak emberek, mert az új, idegen, egyedüli új élet mindenkinek rémisztő. Az évtizedeken át együtt maradt emberek sem feltétlenül valami eposzi hűség és kitartás és egyéb szép dolgok miatt vannak együtt, hanem sokszor az egyéb lehetőségek hiánya, kényelem, gyávaság stb. miatt nem léptek le.

Ha össze kéne foglalni, akkor az elérhető, kívánatos lehetőségek száma, a kapcsolaton belüli negatív faktorok kontra az egyedül maradás félelme és az új kapcsolat szerzéséhez szükséges energia mérlegének eredménye, hogy emberek inkább szakítanak vagy hajlandóak rendbehozni a dolgokat.

Nem feltétlenül megfutamodnak. Sőt, szinte sosem megfutamodásról van szó, hanem szimplán a kapcsolat már nem ér nekik annyit, hogy belefektessen annyi energiát, amennyi a megjavításához kell.

Ez kábé olyan, mint hogy van egy cipőd, amit szeretsz. Aztán évek folyamán szinte használhatatlanná amortizálódik. Ilyenkor már nem éri meg cipésszel rendbehozatni, jobban megérni venni egy újat. Ekkor sem arról van szó, hogy megfutamodunk, hanem egyszerűen nem éri meg az egyik opció, inkább másik opcióba öljük a pénzt. Az emberek bármit tesznek életük során általában annak megfelelően teszik, hogy az megéri-e nekik (érzelmileg, anyagilag stb.) a befektetett energiát. Ha nem éri meg nekik, akkor nem csinálják, ilyen egyszerű.