Tönkre fog menni a házasságom?

Fiatalok vagyunk mindketten, huszonéves egyetemisták. 4 éve jártunk, amikor terhes lettem. Nagyon jó volt a kapcsolatunk, szerelmesek voltunk és már elég sok ideje voltunk együtt, így összeházasodtunk. Az én szüleimtől kaptunk egy lakást, és támogatást minden hónapban, hogy be tudjuk fejezni az egyetemet.

A problémák már a terhesség alatt kezdtek előjönni, ő nem volt az a hassimogatós, ultrahangtól elgyengülő kispapatípus. Gondoltam, majd ha megszületik a baba, de sajnos nem. Most utólag úgy gondolom, hogy ő nem akarta megtartani, de nem merte nekem megmondani, az is lehet, hogy még magának sem vallotta be.

Most 2 és fél hónapos a baba, nem igazán köti le, persze cukinak találja, de egy szülő azért többet érez a kisbabája iránt. Nem foglalkozik vele,igaz gyakran megkérem hogy büfiztesse, fürdesse altassa stb. de magától nem veszi fel puszilgatni, játszani vele, ölelgetni, nem is beszél hozzá miközben pl. öltözteti. Az sem zavarja, ha egész nap nem látja, este mikor hazamegyünk mondja hogy inkább én fürösszem, ő most tanul. Sőt, amikor nyűgös éjszaka, vagy büfizésnél tej megy a pólójára, még mintha idegesítené is...

A bajom az, hogy nem látom rajta az igyekezetet, beleférne a baba az idejébe, de ő éli a gondtalan egyetemista életét, mint azelőtt, bulizik, heverészik mikor épp nem kell tanulnia. Ja és ki van borulva hogy fáradt, mert a baba éjszakánként felkelti.

A másik az, hogy nemcsak a baba, hanem munka is férne az idejébe, látom, hogy van még ideje az egyetem mellett, de eszében sincs munkát keresni. Kétszer beszéltem már vele ezekről a dolgokról, egyszer finomabban, másodszor már egészen konkrétan, hogy lemarad a fia babakoráról, és hogy nem helyes, hogy egészséges fiatalokként hagyjuk, hogy a középkorú szüleink gebedjenek meg a munkában, amikor mi vállaltuk a babát.

Megrázta a második beszélgetés, elismerte, hogy igazam van és megígérte hogy jobban fog igyekezni. De nem történt semmi. Én hidegen viselkedem már hetek óta vele, nem használom a régi beceneveinket, nem puszilgatom, szex sincs igazán, mert amíg ez a helyzet, addig nem tudok úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. Ő viszont úgy viselkedik, mintha minden rendben lenne, sőt olyan, mintha nem is venné észre, hogy neheztelek rá. Nem tudom, mit tegyek, ezért húzom ezt már hetek óta. Úgy érzem, az érzelmeim sem a régiek iránta, mert hetek óta nincs előrelépés, a feszültség viszont megvan (benne nem tudom, de bennem biztosan). Soha nem állt még fent köztünk probléma ilyen sokáig, mindig megbeszéltük és megoldottuk. Sajnos ha valaki nem akar dolgozni, azt nem lehet elküldeni, és az apai érzelmeket sem lehet parancsszóra előállítani...

Mit csináljak? Legszívesebben visszaköltöznék a szüleimhez. A mi kettőnk kapcsolatával nem lenne baj, hozzám látom, hogy ugyanúgy viszonyul mint előtte, gyengéden, szeretettel, de nem tudok így élni vele, hogy a babánk iránt nem érzi ezt. Meg a munka dolog miatt is aggódom, hogy fogja így eltartani a családját? Én több gyereket szeretnék, de így nem fog menni, nem akarok nélkülözni sem. Tanácsot szeretnék.