Mennyire viselt meg a szüleid válása?

Nekem 2-4 éves koromig váltak a szüleim, sosem lett belőle hátrányom, sosem bántam, sosem éreztem magam rosszul miatta. Lehet, hogy fura, de sosem hiányzott, hogy együtt éljek apukámmal, ez a mai napig így van. Ne érts félre, nagyon rendes, jófej, szeretem, de napi 1-2 óránál (hétvégén talán 3) több nekem nem kell belőle. Jobb ez így, anyának is, nekem is - amíg egy tatarozás idején apukám nálunk lakott, majd megbolondultunk tőle, az életritmusa eltér a mienktől, ő hajnali 4 és 5 között kel, 9-kor fekszik, mi 12-kor kelünk (ha nincs suli) és 12-1-kor fekszünk. És még sorolhatnám, hogy miért jobb nekem, hogy külön vannak, még így is összekapnak néha, hogy csak pár órát vagy annyit se töltenek együtt naponta.

Mondjuk abban, hogy ilyen pozitívan állok a válásukhoz, nyilván nagy szerepe van, hogy kultúremberek módjára sikerült elintézniük, sosem volt a visszataszító elperelem-tőled-a-gyereket, kiforgatlak-mindenedből, egyikük sem vált szenvedélybeteggé, akkor találkozom apukámmal, amikor csak akarok, egy társasházban is lakunk, csak külön emeleten, meg mindenben segít nekünk, háztartási és anyagi oldalon is, mióta anya elvesztette a munkáját és úgy döntött, hogy nem is megy vissza dolgozni.

Szóval én így szerintem sokkal boldogabb vagyok, mintha két emberhez kellene alkalmazkodnom, és a szüleim is. Nincsenek mostoháim és mostohatestvéreim, soha nem is voltak. Saját tapasztalatom alapján az a véleményem, hogy az a kérdés, hogy a szülők válás közben és után is tudnak-e egymással rendesen, maguk és a gyerek érdekében akár barátian viselkedni akár. Mert a környezetemben viszont ismerek olyat, akinek a szülei tizenéves korában váltak, és testileg-lelkileg belebetegedett, hihetetlen mocskolódás volt (persze a válóok is ahhoz méltó).

15/L