Miért megy tönkre ennyi házasság a közös baba megszületése után?

Egy baba megszületése mindent megváltoztat. Amikor tervezik és várják, még nem tudják mi az, hogy GYEREK. Akiről gondoskodni kell, törődni vele, vigyázni rá, óvni, szeretni, próbálni megismerni a szükségleteit, miért sír, mi baja.... Sok-sok új dolog és aggodalom. Már nem egymás szükségletit nézik a szülők, hanem a kicsi jövevényét. Folyamatos idegesség főleg az első időben, amikor még szokniuk kell egymást mind hármójuknak. Már nem csinálhatod azt amit szeretnél, csak akkor amikor tudod, vagy le kell mondanod róla. Nem mehetsz oda ahova szeretnél, csak ha épp időd van rá. Nem alszol addig, amíg akarsz és annyit amennyit szeretnél, mert már van egy kisember, akiért Te és Ti feleltek, akinek Ti vagytok és aki Tőletek kapott életet és Ti vagytok az élete!

Lefoglalja minden percét az anyának, főleg, ha szopik. Sok apa nem tud mit kezdeni egy kisbabával, vagy nem is akar, mert úgyis ott van anya, majd ő!! Sok lemondás és sok újdonság és hatalmas felelősség! Ez mind egy gyerekkel jár! Az élet átalakul, az addigi házasság már más lesz, család lesztek! Sok apuka nem bírja a sok lemondást, a sok felelősséget és inkább menekül, vissza a régi laza életébe, a haverok-buli életbe, mert ott nincsenek gondok. Ha haza megy csak az elfásult feleség várja, aki azzal nyugtatja magát és a férjét is, hogy nemsokára könnyebb lesz, jobb lesz, ha már nagyobb lesz a kicsi. Anyuka szeretne intim pillanatokat, de a baba néha megzavarja, aztán a folytatás már nem olyan. De a baba ezzel jár. Attól még szeretkezni és egymást szeretni KELL, hogy van gyerek. Csak sok apuka ezt már nem győzi kivárni, inkább hanyagolja a szeretteit. Majd sorra jönnek a viták és az elégedetlenségek.

Sokaknak sikerül áthidalni és megbeszélni, de van aki hiába kapálózik, ha az egyik fél nem akarja, a másik kevés helyre hozni a házasságot. Lehet évek múlva megbánják, de akkor már késő.

A babának nyugalom szükséges, nem állandó feszültség és veszekedés. Én egy foggal-körömmel harcoló anyuka vagyok, imádom a kicsikémet és soha nem tudnám őt hanyagolni, nekem Ő az első, de sajnos apukának nem. Próbáltam sok mindent megtenni, hogy megmentsük magunkat, de kevés voltam hozzá egyedül. Apuka nem érezte ugyanezt az odaadást. Nem vagyunk tökéletesek, nekem is rengeteg hibám van, de képes voltam 100-szor is megalázkodni előtte, ő előttem egyszer sem!! Tökéletesnek véli magát, hibák nélkül. És a saját érdekei fontosabbak, mint a babáé. Sajnos.

Mi is így gondoltuk, hogy egy gyerek összehoz minket még jobban! Csodás, igaz iszonyú fájdalmas, de apukás szülés volt!! Nagyon szerettük egymást, imádtuk egymást és mégis idejutottunk! Én sem értem miért, sokszor gondolkodom ezen, hogy hol is rontottuk el?! Mert nagyon elrontottuk. Lehet már csak a gyerek tart össze minket. Én még várok, hátha apuka ráébred arra, hogy mi vagyunk a fontosabbak, de örökké nem várhatok én sem és minden nappal jobban hűlnek ki az érzések....

Egy keresztelőn mondott ilyet egy pap, és nem beszélt hülyeséget: Ahhoz, hogy megszülethessen valami új, a réginek meg kell halnia, ahhoz, hogy összeházasodhattatok és ketten egyek legyetek, meg kellett halnotok az egyedüllétnek, aztán jött az első gyermek, és meg kellett halnia kettőtök közösségének, hogy hármótok közössége megszülethessen, és most, hogy megszületett a második gyermek, meg kellett halnia hármótok családjának, hogy 4-en szülessetek újjá családként.

Azt hiszem, hogy akik ezeket a "kis halálokat" meg tudják élni, és el tudják fogadni, olykor "meggyászolni", képesek örülni az új létközösség megszületésének, akik erre nem képesek, azok vagy nem készek még rá, vagy nem képesek rá azzal, akivel azt hitték addig, hogy képesek lesznek rá, de mással menni fog. Ugyanez a pap mondta, hogy amikor ő megszületett, a nővére (aki akkor kislány volt még) sokáig bedurcizott, mert neki nem ment könnyen, hogy már nem csak ő az egyetlen gyerek, de aztán sikerült elfogadnia, hogy jött a kistesó, és utána már nem volt semmi gond, sőt. Neki ez volt a "gyásza", hogy befogadhassa a kistesót lelkiekben maga mellé a családba.

Egyébként meg ne a gyerek legyen a családösszehozó vagy családösszetartó. Az már nagy baj, ha a gyerekre ruháznak egy ilyen szerepet, nálunk ez történt a szüleimmel, hát, jobb lett volna, ha elválnak, és nem kell állandó balhéban felnőnünk.

pl mert nem a pasi lesz az első helyen mint azelőtt, a dögös nőből lehányt, elhízott, csúnya fáradt stb anyuka lesz. vagy mert szülés után a nők két évig nem szexelnek...

átáll a szervezetük a gyerekre. ugyebár a nő arra van hogy gyereket szüljön a pasi meg arra hogy minél többször elszórja magvait. nos a nő miután szül egy gyereket, egy ideig rendbenvan, elmúlik a szexuális vágya, és biológiag ez két évig helyre se jön rendesen. pl szülés után két évvel nagyon megszépülnek a nők, nyilván köze van ennek ahoz is, hogy újra várják a magvakat.

persze ezek a dolgok nem tudatosak

Nagyon egyszerű. Azért, mert sok férfi nem veszi ki a részét a házimunkából és a gyerek körüli teendőkből, -persze, hogy dolgozik, de nyilvánvalóan az anya se szórakozásból van otthon, igazán vegye ki a részét a pasi is! Különben is a gyereknek is jobb, ha az apjához is ugyanúgy kötődik, mint az anyjához. A gyerek pszichológiailag képes az egyforma kötődésre, csak sok apa ezt nem használja ki . :(

Szegény anya meg így nem csoda, hogy befásul, és aztán ezt még a szemére is hányják.

Az evolúciós pszichológia, ami alapján az utolsó válaszadó szólt, csak egy irányzat a sok közül, és szerintem elég kétes igazságértéke van.

Na sok nő éppen emiatt nem vállal gyereket!

Ma már nem kötelező szülni, mint régen, amikor is elvárás volt, hogy nyomja a babákat kifelé, potyogtasson, ma már sok olyan házasság létezik, ahol nincs gyerek és jól működik, sok év után is.....a páromnak (férfi) már volt 2 előző házassága és ugyanez volt a probléma, ahogy megszületett a baba, tönkrement, az első gyerek 4 hónapos volt, amikor elhagyta a feleségét, a második asszonynál a gyerek alig 2 éves, ezt a nőt is otthagyta és hangoztatta, a gyerek volt az oka, akiket nem is látogat......tudom, ha én is szülnék, akkor vége lenne a kapcsolatunknak, hiszen ő az a férfi, aki igényli a kényeztetést, az odafigyelést, ha ezt nem kapja meg, odébbáll.

Vagyis a tanulság: akinek ilyen párja, férje van, oda nem szabad gyereket szülni!!!!!!!

Szinte biztos, hogy a pasi lelép, elköltözik, új nője lesz.....lelkileg ezek a férfiak még gyerekek és tudat alatt féltékenyek a babára, az ilyen férfiak alkalmatlanok arra, hogy apák legyenek. Nagyon jó férjek, amíg nincs gyerek (ezt tanúsíthatom), a szex is tökéletes, anyagi gondok sincsennek, de ebben a helyzetben a gyerek öngyilkosság lenne.......

Jó tanács: amelyik nő babázni akar, sajnos másik férjet kell keresnie, nincs más megoldás. Főleg ha a párja már túl van 2-3 ilyen kapcsolaton, ahol a baba rontott el mindent, nem alkalmas az apaszerepre. Anyám kolleganőjének a lánya is így járt, 3 hónapos babával hagyta ott a fickó, és ennek a hapsinak is volt egy ex-élettársa, ott is a baba születése után lépett le....és ezt még ki tudja, hányszor megismétli majd, mire 50 éves lesz, lesz egy tucat gyereke és egy csomó, egyedülálló gyerekes ex-feleség és ex-élettárs.....