El tudom-e hagyni a férjemet a szerelmemért?

Nos, köszönöm az előttem harmadikként válaszoló hölgy történetét, mert valóban hasonló az enyémhez. Bár hála istennek, durvaságról és egymás bántásáról nincs szó. Hajszálnyi módosítással, de az én életem sztorija is lehetne, amit leírt....addig a pontig, míg nem jött el a döntés: válni vagy nem válni. Én még itt toporgok. Nekem nem egy vállrándítás egy család sorsa felett dönteni, hogy szétmenjen vagy ne. Még ha nem is minden tökéletes (de hát van egyáltalán olyan?), de ebben a házasságban sok jó dolog is van. Ezért is tettem ki ezt a kérdést, hogy megtudjam, mások hogy élték át magát a "váltást".Mennyire sérültek a közvetlen családtagok. Nagyon szerelmes vagyok a szerelmembe, soha nem ereztem meg így, de mégsem akarok meggondolatlan lenni! Szerintem könnyebb akkor, ha már "kiszerettünk" a férjünkből, mert akkor nem fáj úgy, hogy ő mit érez. De én most még valahogy nem tudom elképzelni, hogy a férjem valaha egy közömbös ember legyen számomra. Viszont az igazi szerelmet nem érzem már iránta. Amit érzek, inkább csak szeretet, felelősség. Nem tartanám rendes dolognak cserbenhagyni őt, a családot és lelépni. Természetesen a gyerekekre is gondolok. 13 és 16 évesek a lányaim. Tudom, megviselné őket, ha elválnánk, mint minden gyermeket. Tudom, hogy azt látják mindenütt ők is a világban, az iskolában, hogy milyen sok az elvált szülők gyereke. És örülnek, hogy ők nem azok! És ameddig csak lehet, én sem akarom, hogy átéljék ezt az érzést. De azt is tudom, hogy megértenék, ha nem lenne más megoldás, csak a válás. Bár nekik az nem indok, hogy "mert van egy szerelmem". Azt is elmondom most, hogy ha a szerelmemet választanám, akkor az azt jelentené, hogy a világ túloldalára költöznék hozzá, és a gyerekeknek nem lenne meg az a lehetőségük, hogy 2 hetente láthassák azt a szülőt, akivel nem élnek együtt. Inkább csak évente 2-szer. Megtehetem ezt velük és az apjukkal? És magammal? Már nem jogilag értem, hanem szívben... A szerelmemben nagyon bízom és nagyon nagyon szeretem. igaz szerelemmel szeretem! Évek óta! Sok évvel ezelőtt volt testi kapcsolatunk is, aztán sok év szünet és kb 4 éve levelezünk, chateleünk. Igazán jól ismerjük egymást és nincs hitegetés, nincs egymás előtt megjátszás.. De most csak ennyi kapcsolatunk, viszont sokkal többet ad lelkileg, mint bármely eddigi kapcsolatom.Igen, vállalná a gyerekeket is velem együtt. De ehhez neki is el kell hagyni a családját, ahol szintén két (de már felnőtt) gyermek van. Összefoglalva a lényeg, hogy nagyon szeretjük egymást, és biztosak vagyunk benne, hogy cosdás életünk lenne egymás oldalán. De nem tudom eldönteni, hogy két ember boldogságához hozzá tartozhat-e két család felbomlása. Két olyan családé, ahol nincs veszekedés, általában jól megy minden. Igazi boldogságunk lenne vajon ilyen lépéssel?

Egyébként minden hozzászólást nagyon köszönök és várom a továbbiakat.