Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosnak tartjátok az asszonytartást válás után?
Nehéz kérdés! Alapból azt mondom, hogy nem! Főleg úgy nem, ahogy Németországban megy. Nagybátyám elvett egy szerb nőt, aki egy év után lelépett mellőle, de így is kötelezték az asszonytartásra. Mire fel azt nem tudom?!
Ha az a szitu, hogy a nő a férj kérésére maradt otthon gyereket nevelni, háztartást vezetni, tehát biztosítani a nyugodt hátteret a férjnek, aki közben felépítette a karrierjét, úgy már elgondolkoztató. Mert, ha mondjuk a nő tízen éveket otthon töltött, és nem tudta felépíteni a saját megélhetését, úgy azért valljuk be elég nehezen fog munkát találni.
Nagyon ritka esetben lenne csak jogos, tehát általában nem.
Amúgy van olyan h férfitartás vagy itt is megy a nagy "nemi egyenlőség"?
Magyar országon csak akkor jár asszonytartás ha a súlyos beteg dolgozni képtelen párodtól válssz (férfi is kaphat),
és ő a bevételei nagyon alacsonyak pl: rákkal leszázalékolták és havi 40 ezer rokkant nyugdíjat kap.
Én férjtartást tartanék jogosnak. Elvégre miután nincs feleség a férjnek sokkal több lesz a kiadása, hiszen a prostituáltak nem olcsók.
Komolyra fordítva a szót már miért járna bármelyik félnek is bármi válás után? Nem azért váltak el, mert nem kell már a másik? Ha pedig nem kell, akkor ne kelljen az sem, amit az nyújtani tud. Legyen az anyagi, természetbeli, vagy egyéb szolgáltatás. Egy ilyen dolog csak együtt, csomagban működik, anyagiak, természetbeli szolgáltatások, szeretet, stb. Külön-külön nem értelmezhető, hogy ez kell belőled, az meg nem.
A válás pont arról szól, hogy függetlenedünk a másiktól.
HIvatalosan házastársi tartásnak hívják, nem asszonytartásnak. :-)
3 év alatti gyermek esetében, ha rászorul a gyermeket nevelő fél, akkor a realitás mértékéig, mivel a pici mellett nem tud dolgozni, lenne szükség rá, főként a 3. évben, mikor már csak GYES-t kap, ami mint tudjuk, az éhen haláshoz elgendő.
Egyébként míg a gyermekéről a különélő szülő a saját megélhetése rovására is köteles gondoskodni, addig a volt házastársáról csak akkor, ha az nem megy a saját megélhetése rovására, illetőleg ha a másik fél nem méltánytalan erre. Ha pedig ez így van, mivel a közös gyermekre szánja az időt, és a pénzt,akkor szerintem nem jogtalan. Egyébként nem egy estetről hallottam, ahol a volt házastárs a gyermekét nevelő felet a gyermektartás mértéken felül is támogatja, tekintettel a közös gyermekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!