Ez elegendő ok lenne nektek egy váláshoz?

Férjemmel 8 éve vagyunk együtt, 5 éve házasok. Van 2 gyerekünk. A legkisebbel vagyok gyeden.

Legutóbbi időben szóvá tettem neki, hogy ne hagyjuk kihűlni a kapcsolatot, menjünk el azért havi egyszer 1 órára beülni vhova. Elmondtam neki, hogy egyre jobban hiányzik a közösen eltöltött idő, magányosnak érzem magam.

Azt mondta, hogy nem értem meg, hogy nincs idő ezekre, mert a házzal kell foglalkozni, takarítás stb. Mondtam, hogy szerintem néha ezeket félre tudnánk tenni, hogy ne fásuljunk bele a szürke mindennapokba.

Egyébként most hogy itthon vaagyok, mindent megcsinálok itthon, de azt mindig a fejemhez vágja, hogy home office alatt ő szokta beindítani a mosógépet, majd a szárítógépet. Szokott a konyhában is bepakolni a mosogatógépbe.

Alapvetően nem várom el, mert én ezeket megcsinálom, ha a gyerek engedi, valamikor nem tudom, akkor én vagyok a gyerekekkel, ő bepakol. Mást nem csinál, tehát ha nappaliban a vajas kenyér a földön van, mert leejti a gyerek, azt ő nem veszi fel.

Úgy gondolja, hogy ezzel nekem szívességet tesz. Bár lehet azért van, mert meg szoktam köszönni ha segít.

Az alap probléma az lenne, hogy nem tudok vele kommunikálni semmiről. Érzelmileg rideg és elérhetetlen, ha bármilyen problémát felhozok, hátat fordít, nem néz rám, úgy tesz mintha ott sem lennénk. Szerinte csak bennem van a hiba.

Sokszor próbálok higgadt lenni, teljesen nyugodt, észérvekkel beszélni, de az sem jó, elnézést kérve azok miatt is,ha én rosszat okoztam neki. Ezzel ellentétben ő csak a hibáimat sorolja. Próbálom azt mondani neki, hogy ez nem vezet sehova, de engem teljesen kikészít ez az egész. Lelkileg már nem tudom meddig bírom ezt.

Tegnap pl.mondta, hogy majd nézünk filmet, beszélgetünk, erre megivott 2 whiskeyt és bealudt.

Bementem a szobába,rám nézett többször is, magára húzta a takarót, majd aludt tovább.

Szóvá tettem neki, hogy azért jól esett volna, hacsak annyit mond, hogy ne haragudj, de fáradt vaagyok, legközelebb filmezünk, amikor nem leszek fáradt. Erre elkezdte mondani, hogy én is voltam màr hogy bealudtam a gyerek melleett és nem voltam vele együtt, de én akkor bocsánatot kértem tőle.

Az a baj, hogy nem bírom elviselni, hogy folyamatosan engem hibáztat, amit ő tesz, azért is én vagyok a hibás.

Soha nem kér bocsánatot.

Reggel felkelt és mintha mi sem történt odabújik hozzám. Nem értem, hogy miért olyan nehéz neki bármit is mondani.

Magányos vagyok és kezdek belefáradni ebbe. Említettem, hogy menjünk párterapiára, de kinevetett.

Fiatal vagyok, nem akarom szarnak érezni magam.

30/N. Férjem 32/N