Elváltak! A házasságkötés pillanatában tényleg úgy éreztétek, hogy egy életet le tudnátok élni vele?

Szerintem a nagy többség azt érzi hogy életre szóló lesz a házasság, különben nem házasodna.

Nagyon kevés a végletesen racionális ember aki számol azzal a lehetőséggel is hogy nem biztos hogy sokáig fog tartani.

Senki sem gondolkodik el azon huszonéves korában hogy lehet hogy 180 fokos fordulatot vesz a gondolkodása 10-20 év múlva. Vagy senki sem agyal azon hogy 20 év múlva mennyit változik a társa személyisége negatív irányban. Ezek megjósolhatatlan dolgok.

Van hogy egyik féllel sincs semmi gond csak elfejlődtek egymás mellett az évek, évtizedek alatt. Nincs már közös cél, nincs már közös értékrend, nincs egyetértés, mert mindkét félnek annyit változott a személyisége a házasságkötéskori személyiségéhez képest. Senki nem jós, ezekre nem lehet felkészülni.

Egyébként vannak racionálisabb emberek akik mindent próbálnak előre kiszámítani, csak ugye ezt nem lehet. Mert a saját gondolataidra, cselekedeteidre, érzéseidre van ráhatásod, de a másik fél ilyen irányú dolgaira, reakciójára nem igazán.

Eleinte mindenki azt hiszi hogy örökké fog tartani, aztán jön a szomorú valóság (sokszor csak 10-20-30 év múlva).

5 évig voltunk együtt, ebből 4 év együttélés, mielőtt megházasodtunk. Igen, akkor úgy gondoltuk, hogy örökké együtt tudunk maradni. 13 évig voltunk házasok, van két gyerekünk. Tehát 18 évig voltunk együtt összesen.

Voltak hullámvölgyek, de mindig dolgoztunk azon, hogy visszahozzuk. Hittünk benne, hogy meg tudjuk oldani a problémákat.

Ennek ellenére az utolsó 1-1,5 év után azt éreztem, hogy itt a vége, màr csak egyedül küzdök. Aztán kiderült, hogy nagyon jól éreztem, neki ez idő alatt lett egy szeretője a munkahelyen. Ő azt hitte, hogy otthon semmi sem változott, nekem nem tűnt fel, hogy máshol jár. Az egy dolog, hogy nem bukott le, de ez idő alatt ment tönkre a házasságunk, részemről teljesen kiábrándultam, elhidegültem. Hosszú lenne mindent leírni.

Mikor lebuktatta a szeretője, szinte megkönnyebültem, hogy valid okom van beadni a válást, nem fog érte senki elítélni. Ő azt hitte, hogy ezen is túl tudunk lendülni és helyrehozzuk. De én már nem akartam.

Ezzel együtt sem fogom az együtt töltött 18 évet szembeköpni, nem mondom azt, hogy kár volt megismerni is. Nagyon szép idők is voltak, a szeretet egész új mélységeit ismertem meg, fejlődtem, tapasztaltam, és sokkal többször volt jó, mint rossz. Nem tudok hibaként vagy tévedésként tekinteni a házasságunkra. Ráadásul neki köszönhetően lett két csodálatos gyerekem. Őket semmiért nem csinálnám vissza.

De... De akkor is azt érzem, hogy a válással jól döntöttem, hiba lett volna együtt maradni. Az első pár hónapban a poklot is megjártam, de erősebb lettem, és határozottan jobb most, mint a házasságunk utolsó évében. Tehát a válásra sem tudok kudarcként tekinteni. Van, amikor el kell engedni a dolgokat, és meg kell gyászolni, hogy tovább tudjunk haladni.

Az élet nem ilyen fekete-fehér, hogy egy házasság vagy jó és örökké tart, vagy válnak, és akkor kudarc az egész.

"Senki sem gondolkodik el azon huszonéves korában hogy lehet hogy 180 fokos fordulatot vesz a gondolkodása 10-20 év múlva. Vagy senki sem agyal azon hogy 20 év múlva mennyit változik a társa személyisége negatív irányban. Ezek megjósolhatatlan dolgok."

Szerintem egyre több fiatal elgondolkodik rajta, egyrészt ahogy tolódik kifelé a házasodás életkora, másrészt ahogy látják, hogy például a saját családtagjaik mekkora változásokon mennek keresztül 20 év leforgása alatt.

#6:

Igen, aki jobban belegondol - mint ahogy írtad a mostani fiatalok- azok sokszor arra a következtetésre jutnak hogy inkább nem házasodnak.

De mégiscsak elég sokan házasodnak huszonéves korban, úgyhogy azok nem elemezgetik a végletekig hogy mi lesz, meg hogy hogy járt az anyjuk az apjukkal (vagy fordítva).

De itt most arról volt szó akik már a válás után vannak!

Tehát amikor házasodtak akkor még nem úgy gondolták mint utólag.

"De mégiscsak elég sokan házasodnak huszonéves korban, úgyhogy azok nem elemezgetik végletekig hogy mi lesz, meg hogy hogy járt az anyjuk az apjukkal (vagy fordítva)."

Igen, de átlagban sokkal jobban átgondolt házasságkötések ezek, mint anno a szülők idejében, jobban megválogatott partnerrel, együttélés előzi meg, stb.

És persze sokkal inkább számolnak a válás opciójával, kevesebben gondolják úgy, hogy holtomiglan-holtodiglan tűzön-vízen keresztül ki kell tartani a másik mellett akkor is, ha például idősebb korára egy utolsó lecsúszott alkoholista lett belőle.

"...átlagban sokkal jobban átgondolt házasságkötések ezek"

Ja, de csak bizonyos szempontból. Elég csak megnézni a válási statisztikát. Jól át van gondolva, aztán sokszor mi a vége?

Mi lenne ha nem lenne "jobban átgondolva"? :)

Olyan szempontból igaz hogy sokaknak már bele van kalkulálva hogy válás után is lesz miből megélni vagy van hová visszamenni (szülőkhöz, albérletbe).