Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hány éves voltál mikor elváltak a szüleid?
23 voltam.
Hála a jó istennek, hogy elváltak, mert nem lehetett elviselni az otthoni állapotot. (Napi többszöri asztalcsapkodásig, artikulálatlan üvöltésig fajuló vita volt az utolsó évben.)
Apu költözött el, mert ő előtte nem sokkal örökölt egy házat, anyu meg mi maradtunk a közös ingatlanban, amiben azóta is élünk, mert senki nem vette meg, és egyik szülő sem akarja kifizetni a másikat.
10 éves voltam, tesóm 14.
Mi költöztünk el anyukámmal külföldre, annak ellenére, hogy én apukámmal akartam maradni, de ez nem érdekelte őket. Amikor 4 évvel később Apukám végre fellebbezett és már betöltve a 14 évet, engem is meghallgatott a bírósád, akkor jöhettem vissza hozzá. Tesóm anyukámmal maradt.
Apukám elég hamar összeszedett egy borzasztó rosszindulatú nőt, akivel tizen-kevés évig volt, majd utána pár évente váltogatta a nőit. Most a jelenlegi felesége a legnormálisabb, vele kb 7 éve van együtt, de már 71 éves, szóval remélem, ő lesz az utolsó.
Anyukám - mint utóbb összeraktam - a fiatalkori szerelme segítségével rendezkedett be külföldön és az ő szeretője lett (a pasi nős). Az a kapcsolat kitart azóta is, ennek már 34 éve. Én alapvetően bírtam a pasit.
A válást megelőző években borzalmas volt, nálunk is rendszeres esti, éjszakába nyúló veszekedések, szikrázó feszültség a levegőben. Apukám sokat csajozott, ez valamilyen szinten téma is volt otthon.
Miután elköltöztünk, kéthetente hétvégén volt apukás láthatás, akkor utaztunk mindig pénteken ide, vasárnap vissza, tiszta feszkó volt mindig a hangulat. amikor visszajöttem Magyarországra, akkor már annyira nem volt kedvem anyukámhoz kiutazgatni, szóval önhatalmúlag ritkítottam a találkozásokat, amit ő nagyon zokon vett...
7# szörnyű.. akkora gyerek 6eve nem latta szegény az anyját?
Milyen anya az ilyen vagy miért/hogyan történt ez?
Kifejtenéd?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!