Hogyan segítettétek a gyereknek feldolgozni a válást? Mennyi idő alatt tette túl magát rajta? Lesz még valaha olyan boldog, mint előtte volt?

Akkor talan ne valj el...

akkor talan mutasd meg a masik felnek is a valaszokat...

Hát amikor az én szüleim elváltak 20 éves voltam, viszont azt kívántam így utólag, hogy bárcsak váltak volna hamarabb. Anyám már évekkel ezelőtt is másokkal flörtölt, bulizni járt a barátnőivel, koncertekre, jobban eljárt szórakozni mint én. X évekig utána nem is főzött, nem vett nagyon semmit otthonra, mégis apám számlájáról fogyott a pénz. A saját pénzét zsebpénznek tartotta, apám pénzéből meg fizetett minden mást, mégis lehordta apámat minden szrházinak mindenki előtt. Ha nem elég, apámmal felújíttatta a halott anyja (nagymamám) házát, hogy jó lesz valamelyikünknek a tesók közül. Aha. Aztán apám megelégelte, hogy egy rongyként bánik velünk, meg a bipolaritásától függjön hogy kimerjünk e jönni a házból vagy ne, és elkezdődött a civil háború. Az egész város a válásukról beszélt, mert anyám, mindenkinek teregette az otthoni szennyest bosszúból, meg össze-vissza hazudozott rólunk, csak hogy ő jó színben tündökölhessen. Vitte a ház felét, a lakástakarék felét, egy autót, úgy, hogy semmibe egy árva garast nem tett bele, még jogsija sincs, plusz még ugye a felújított házába költözött, amit ugye most ad el, és költözik másik városba, mert gyűlöli ezt a pletykás várost. Tönkretette az egész családot már a válás előtt is, de a válás közben egy igazi mocsokláda volt, és nem csak apámmal, hanem mindenkivel, még azzal is aki soha nem volt vele rossz. Ránk soha nem gondolt, ugyan. Nárcisztikus hisztérika. Válás után pedig természtesen folytatta ezt a gusztustalan viselkedését, csak másokkal, mert neki ez a komfort.

Sosem lehet feldolgozni a szülők válását. Én már 42 éves vagyok, de mind a mai napig selejtnek érzem magam, mert csonka családban nevelkedtem. Irigylem azokat, akiknek együtt vannak a szülei.

És hogy ezt hogy dolgoztam fel? Sehogy, megbocsátok, de nem felejtek. Mai napig kihat a társas kapcsolataimra, ha már valakin felfedezni vélem a nárcizmud kisebb jeleit, pánikolok, menekülök. Nehéz volt továbbá megszoknom, hogyha nyugis a környezetem, vagy ha valaki csendes, nyugodt, mert mindig azt feltételeztem, hogy csenddel büntetnek, mint anno anyám, vagy a csend az csak vihar előtti csend