Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elakar válni ezért a férjem jogos?
Szóval 5 év házasság.
Úgy mentem hozzá, hogy már volt kettő gyereke.
Házasságunkból lett közös gyerek 3 éves.
Neki van egy 11 éves lánya és egy 8 éves fia, amikor összekerültünk az ő gyerekei nagyon kicsik voltak.
Ez ex feleség egyetemen tanult 3 évig nagyon kevesett látogatta a gyerekeket, ez idő alatt azon volt, hogy a gyerekeket, ellenem fordítsa mindig olyan apróka játékokat hozott, hogy az én totyogó kis bébim lenyelje.
Közöltem szépen, ezt ne tegye a férjemnek is mondtam, hogy sérelmezem ezeket a veszélyes picike játékokat, mert az én totyogó babám azt könnyen lenyelheti. Ez volt télen.
Nyáron az én hátam mögött, úgy hogy én nem tudtam róla mert vidéken voltam a szüleimmel, ő elment a volt feleséggel és a két gyerekkel nyaralni.
Ekkor ideges voltam, már akkor el kellet volna válnom.
Egyszer megtaláltam, hogy a volt -féleségének azt írta báránykám stb.....
Az anyóson folyamatosan csesztett, egy csicskának nézz ideges voltam az anyósomat és a lányát szembe köptem, és összepakoltam a cuccom, hogy haza költözöm a szüleimhez, inkább élek a szüleimmel mint egy rossz anyóssal és a féltékeny tini mostoha lányával.
A szüleim velem veszekednek, hogy most a férjem el akar hagyni és nem akarnak szàllást adni sem .
Mondtam a férjemnek próbáljuk meg újra a 3 éves közös gyerekünk miatt, azt mondja nem nem lehett nincs visszaút szembe köptem a lányát és az anyját, ő neki ez a két személy fontos az életbe és nics visszaút.
A szüleimtől egy árva Ft sosem kaptam, így hogy nincs férjem zavarja a csalódomat, és azt akarják mennyek vissza, de már nincs kihez.
Igazából elegem van férjemből és mosta tini lányából, elegem van anyósomból és szüleimből.
Akik ilyen nehéz helyzetben nem mellettem vannak, hanem rágalmaznak.
Van félrerakott pénzem, úgy gondolom veszek ki egy évre egy albérletet keresek egy tisztességes munkát és nevelem a gyereket inkább egyedül, mint hogy otthon éljek újra a szüleimmel.
Az ember nem köp csak úgy szembe akárkit, ők már nagyon nagyon megérdemelték, én nem váltam mikor közös nyaralás volt, nem váltam mikor pofon volt, nem váltam mikor anyósom csesztetett folyamatosan ő most válik mert idegesen összepakoltam a cuccum, és szembe köptem a szeretteit.
Te mit tennétek ilyen esetben.
26 lány vagyok.
26 lany :))
Tudod magadrol hogy meg gyerek vagy, gyerekesen is viselkedsz. Nem ertem minek a hazassag ennyi idosen azt meg meg rosszabb h 23 evesen gyereket valalltal tole. Cirkusz kategoriaban lenne a helye a hozzad hasonlo bohocoknak
Kicsit tényleg Borsod feeling.
Mindegy, én a napon barnulok, de hát valakinek ősszel sem kell napoznia...
Váláshoz nem kell semmi komoly indok. De nektek tényleg semmi értelme együtt maradni. Pláne, ha meg tudod oldani egyedül is.
Azért köptél, mert nem szálltál ki időben, és hagytad, hogy megalázzanak.
Neked kell tudni, miért hagytad. Tényleg van még miben fejlődni.
Még egy gondolat, amit eddig nem említettek: ne legyen egy 8 évesnek sem legója, vagy ne kapjon kindertojást, akinek kistesója van?! Figyelj rá, hogy ne kerüljön a kicsi kezébe!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!