Nagyon össze vesztünk az élettársammal, egy hete. Ma jön a maradék holmiért, amit még itt hagyott. Nem akarok megalázkodi, de ő makacs, mit csináljak hogy mégis maradjon?

Semmiképpen nem marasztalnám, de mielőtt elmenne, azért azt elmondanám neki, hogy szereted, és ha ő is így van ezzel, akkor még érdemes volna még egyszer megpróbálni!

És kész, ezen hagyni kell rágódni, nem kell könyörögni, leborulni stb.

Abban, hogy megkéred beszélgessetek, azaz beszéljétek át a dolgot, semmi megalákodás nincs. Nincs szükség arra, hogy könyörgőre fogd, vagy bőgőmasinára.

Mint ahogy az első hozzászóló írta,a jó kapcsolat titka a jó kommunikáció.

Az egyik félnek mindig fel kell emelkedni "felnőtt szintre", és kezdeményezni a kommunikációt, a probléma megoldását. Ahol most vagytok, az egy alsóbb szintű viselkedés eredménye. 1 hét után valószínűleg mindketten felnőttetek vissza, szóval esély van rá, hogy tudtok normálisan kommunikálni és higgadtabb, nem elborult aggyal gondolkozni. Máskor az ilyet egyszerűbb megelőzni úgy, ha még hamarabb felnő valamelyikőtök (mondjuk te, mert úgy látni most is neked sikerült hamarabb), és nem hagyni ennyit szenvedni magatokat.

Sose feküdjetek le haraggal!

Ha mi összezördülünk, valamelyikünk mindig kezdeményez. Ha mégis úgy fekszünk le, hogy egymással haragban vagyunk, akkor én egy szemhunyásnyit sem tudok aludni, ő sem, egymás mellett forgolódunk, végül hajnalban valahogy összeölelkezünk. :)

De ez idő alatt rengeteget szenvedünk, szóval nem éri meg ilyet csinálni. Nem jó azonnal elcuccolni sem hirtelen felindulásból. Nálunk párom sosem hagyott még el, pedig zavartam már el korábbna párszor. Azt mondta, egy hetet vár, és ha a szemébe mondom, hogy menjen el, mert nemakarok vele lenni (és nem szerretem már), akkor elmegy.Hát dúlhattam fúlhattam, nem is ment el. De 2-3 nap múlva már lehiggadtunk annyira, hogy megbeszéltük a dolgokat, és nem lett semmi a költözésből.

Majd írd meg, mi lett az eredménye a kezdeményezésednek! És inkább büszke légy magadra, hogy sikerült megoldanod/otok ezt a problémát, és nem jutottatok arra a sorsra, amire oly sok meggondolatlan, makacs, hirtelen ember...