Ez így normális?

Mennyi idős? Lehet, hogy van benne sértettség, harag, ha eddig sem foglalkozott vele nincs megfelelő kötöttség. Ne hidd, hogy ilyen egyszerűen elfelejti, később meg lesz ennek a böjtje, de igen ez is normális.

Nem normális, de a háttérről ami ezt okozta semmit sem írsz. Ha nem egy alkoholista, agresszív ember az apja, vigyázz rá, hogy ne ellene neveld.

Nálunk is ez a helyzet, három hónapja vagyunk külön, és a gyerekek gyakorlatilag nem hiányolják az apukájukat. Amikor jön, a kisebbik örül neki, de amúgy egyáltalán nem emlegeti, látszólag nem hiányzik egyiküknek sem. Nálunk is ez volt, hogy nem igazán volt közös program a gyerekekkel, mindig én mentem velük mindenhova hármasban. Ha jött is az apuka nagyritkán, abban nem sok köszönet volt. Itthon se sokat törődött velük, a telefon meg a számítógép volt mindig a prioritás neki

#6 Nem vagy lelketlen. Gondolom nem véletlen, hogy így érzel/éreztél iránta.

#7 Ha veled őszintén meg tudja beszélni az érzéseit, kimondja, hogy hiányzik-e neki az apukája, ha nem kell elfojtania semmilyen érzést, akkor nem okozol neki törést. Nálunk a gyerekek kimondják az érzéseiket, hogy elhanyagolva érzik magukat az apuka által. Ezen pedig az sem változtatna, ha az apuka még itt lakna köztünk. #4 vagyok

Nekünk sem volt jó a házasságunk, utólag látom, hogy a férjem a munkába menekült, mert az egyszerűbb volt. Kb. fél év után, hogy külön éltünk, jött rá, hogy mégis a család a fontos, és kezdte elhordani a gyerekeket. De mindig fel volt háborodva, ha nem akartak menni és jött, hogy én nevelem őket ellene (pedig hát becsszó örültem, kicsit viszi őket, miután az online oktatás miatt napi 24-ben együtt voltunk sok hónapig nulla énidővel). Nem utálják őt a gyerekek, sőt, és jó dolguk van ott is, csak kényelmesebb nekik itthon mint ide-oda cuccolni. De ezt hiába magyarázom, mindig én vagyok a gonosz.