Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy győzzem meg, hogy váljunk el?
Figyelt kérdés
A feleségemmel 5 éve vagyunk házasok, de sosem szerettem igazán úgy érzem, csak életem mélypontján rátaláltam. Sajnos nem tudtam soha igazán megszeretni. Nagyon tisztelem és becsülöm, gyermekkora óta ismerem, de irritál. Évek óta rebesgetem, hogy váljunk el, hagyjuk egymást élni, de ő azt állítja hogy szeret és nem szeretne elválni. Összekaptunk a napokban azon, hogy ki mikor jön haza meg mennyit van otthon és mondtam neki, hogy ha elválnánk, egyikünk sem bajlódna a másik dolgaival. Ő nem akar válni, a másik indoka az, hogy szerinte nem gondoskodnék a gyermekünkről (ez persze nem igaz) . Én már nem vagyok épp annyira fiatal, bár öreg sem (37 éves vagyok) de ő még csak 26 és sajnálom valahol őt is, hogy viszonzatlan amit érez és nem tudunk boldogok lenni. Mivel győzzem meg hogy végre szabadítsuk fel egymást, hagyjunk egymásnak nyugalmat és váljanak el az útjaink?2021. márc. 25. 09:23
71/110 anonim válasza:
Szerintem nem az enyémnél kéne, nálad mentek nagyon félre a dolgok. Ez van ha valaki családtaggal él nemi életet.
72/110 anonim válasza:
#67
Vééégre, ismét dönthetsz mások tanácsára. Ugye egyedül ez sem ment volna, ahogyan a házasodás sem. Gratulálok.
73/110 A kérdező kommentje:
73
Igen,haver.
2021. márc. 25. 14:34
74/110 A kérdező kommentje:
IQ bajnokok! Kaptam választ, döntöttem. Nem kell több válasz. A kérdést törölhetik, mert kaptam segítséget. Aki meg annyira unatkozik mint ti, inkább menjenek egyet kirándulni.
2021. márc. 25. 14:35
75/110 anonim válasza:
És ez akarja a gyereket nevelni, amikor egy döntést sem képes önállóan meghozni. Trágárul viszont annál jobban tud. Szegény gyerek.
76/110 A kérdező kommentje:
75
De,tudok barátom. Nagyobb döntéseket meghoztam. Itt a között vaciláltam hogy legyen közös megegyezés békésen, vagy pereskedés útján, vitákkal. Utóbbi mellett döntöttem.
Igen, tudok trágárul is beszélni mindazokkal, akik annyit is érnek.
2021. márc. 25. 14:40
77/110 anonim válasza:
igen végül is saját maga döntött arról is, hogy elvesz egy idegent...ja nem.
78/110 A kérdező kommentje:
77
Nem volt idegen, ember. Amióta megszületett ismertem. És én döntöttem el, mert akkor annyira magam alatt voltam. Bárkit elvettem volna akit a családom elfogad és aki fiatalabb volt annál a lánynál.
2021. márc. 25. 14:45
79/110 A kérdező kommentje:
És rossz döntés volt, igen. És? Te fogsz ezen változtatni? A múlton kéne rágódjak? Tovább akarok élni.
2021. márc. 25. 14:46
80/110 anonim válasza:
Szerencse, hogy aznap nem Józsi futott veled szembe. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!