Nevelőanyukák! Mondanátok a párotok első házasságából született gyereknek, hogy "Szeretnélek, ha hagynád! "?

Szerintem az a jó, ha nem "akarod" szeretni. Légy hiteles és őszinte. Egy ilyen szituációban Te ugye azért szeretet, szeretnéd, mert a párodhoz tartozik, de abban a pillanatban nem számítana ez a gyerek, nem lenne az életed része, ha a pároddal nem lennél kapcsolatban.

A gyerekeknek kiváló antennájuk van arra, hogy ki őszinte velük, ki nem. Még a nagyobbak is, akik már nagyjából elfogadják, hogy a szüleik elváltak, sokan úgy érzik, az a bizonyos 3. fél csak betolakodó és ezt tudni kell kezelni.

Minél inkább kedveskedő, nyájaskodó valaki, a gyerekek annál inkább nem fogják elfogadni, mert átlátnak a szitán.

Nálam elég színes a kép. A fiaimnak sosem lett klasszikus értelemben vett nevelő anyukája, nevelő apukája, mert se én, se az exférjem nem költözött össze senkivel, amíg kicsik voltak a gyerekek. Jelenleg együtt élek valakivel, akit a már felnőtt fiaim elfogadnak. Tudomásul veszik, hogy Ő hozzánk tartozik. Az a legjobb módszer, hogy nem kötelező Őt szeretni, csak normálisan viselkedni vele és ez bevált. Határozottan jó a viszony a párom és a velünk élő kisebb fiam között, pl szoktak együtt szerelni, dumálni is.

A páromnak is van kisebb, nagyobb gyereke, akik az anyjukkal élnek. A nagyok elfogadnak, kedvelnek, a kicsivel (10 éves) viszont nagyon érdekes, sajátos a kapcsolatom. Ő ugyan az anyukájával él most, de az apukájával, velünk szeretne lakni. Érzem, látom, hogy teljesen össze van zavarodva, sérülékeny, az anyukájával problémás a kapcsolata. Én inkább barátsággal, figyelmességgel fordulok felé, de véletlenül se szeretnék betolakodó lenni a lelkébe, mert neki van anyukája, őt kell anyjaként szeretnie. Ha esetleg majd összeköltözünk, akkor sem szeretném Őt klasszikus módon nevelgetni, mert ez a valódi szülei joga, feladata, viszont azt nagyon szeretném, hogy jó barátságban legyünk. Ebben hiteles is tudok lenni és valószínűleg ezt a kisfiú is érzi, mert gyakran szoktunk kettesben beszélgetni, játszani és sok közös programunk is van hármasban az apukájával.

Nálunk pont fordítva volt illetve van a helyzet.

13 éves voltam mikor a szüleim elváltak és édesapámmal testvéremmel összeköltöztünk apám párjával...

Eleinte rendes volt..de nem telt bele sok idő nagyon sokat bunkózott velünk.

én mindig nyitott voltam felé...és igyekeztem mindig megfelelni neki..de soha semmi nemvolt jó amit én csinálok...

18/L