Aki nem tud boldog lenni egyedül az lelkiszegény?

Szögezzük le, az ember társas lény, hiába érzi magát jól valaki egyedül, mindig lesz egy kis pont, amit sötétség fog elfedni, azt pedig egy társ tudná csak betölteni azt az űrt.

De az igaz, ha nem tudsz önmagaddal egyedül boldog lenni, pl. félsz a magánytól, akkor 100%-ban párkapcsolatban se leszel boldog.

Ez a kifejezés nem a Bibliából van? Úgy kezdődik, hogy boldogok a lelki szegények...

Úgy gondolom, ha valaki egyedül is képes boldog lenni, akkor áll készen egy kapcsolatra. Mert aki a másiktól várja, hogy boldoggá tegye, az kapcsolatfüggő és egyéb negatívságok...

A haverod egy idióta barom. A boldogság egyrészt nem állandó, másrészt bármilyen körülmények között bárki tud boldog lenni, még te is. Az, hogy tudsz akár boldog lenni, sőt, talán vagy is néha, attól még tök normális, hogy nem érzed a dolgot teljesnek, pontosabban másféleképpen is boldog kívánsz lenni, mint ahogy eddig.

33/f

Azt gondolom, hogy az optimális állapot (mint általában) valahol középen van.

A tapasztalatom az, hogy aki azt vallja, hogy neki egyáltalán nem kell társkapcsolat, az nem is tud kötődni, intimitást megélni. Ez olyan, mint amikor valaki azt vallja, hogy jó neki parton, de csak mert nem tud úszni... lehet, hogy tényleg jól érzi magát a parton, de kimarad valamiből, ami egyébként szintén jó lenne, talán még jobb, csak nem tudja megélni.

Ezért az, hogy "jó nekem egyedül" sokszor inkább egyfajta önigazolás.

Viszont az sem szerencsés helyzet, ha valaki egy társtól teszi függővé a boldogságot, mert az nem igazán szokott működni. Számomra a társkapcsolat azt jelenti, hogy megosztom az életem a társammal - ha sz*r az életem, azt tudom megosztani. Ha meg jó, akkor azt...

Nyilván a világ nem fekete meg fehér, szóval a valóságban az úgy működik, hogy a jó és rossz dolgokat egyáltalán megosztjuk, az élményekben, örömökben közösen részesülünk, a rossz dolgokban pedig egymás támaszai vagyunk.

Az optimális állapot az én olvasatomban az, ha egy ember élete teljes akkor is, ha éppen egyedül van, vannak emberi (baráti) kapcsolatai, van kivel megosztania a jó és rossz dolgokat társ hiányában is, de ha van arra alkalmas személy (nem bárki, hanem az az EGY), akkor képes hozzá kapcsolódni és intimitást megélni vele.

Azt nem állítom, hogy aki egyedül nem boldog, az lelki szegény lenne... az embernek vannak barátaik, családja, stb. Ha nem is a pároddal, de más emberekkel boldog vagy, ha nem is az egyedüllétben, de úgy általánosságban megtalálod az örömöt mások társaságában, nem párkapcsolat körül forog a világ.

Aki teljesen magányos, nincsenek barátaik, szó szerint senkije, vagy legalább hobbija sem, aki lekötné őt és mindennapi örömöt csempészne az életébe, ja az ilyen valóban lelkiszegény.