Hogy lehet, hogy huszonéves csajok semmit sem akarnak elérni az életben? Csak tengődik a nyomorban napról-napra. Ez miért jó?

Én amolyan elszánt típus vagyok, nem mondanám magam munkamániásnak, de van egy jól menő vállalkozásom, azon kívül általában benne vagyok a normális szórakozásban (túra, nyaralás, utazás), de nem vagyok az a buliban hányós típus.

Próbáltam ismerkedni lányokkal, elég kiábrándító volt, hogy hol tartanak az életben, és abszolút nincsenek jövőbeli terveik, abszolút nem foglalkoznak semmivel, konkrétan:

1. lány, dohányboltban eladó, voltam a boltnál, a napja azzal telik, hogy a bolt előtt lúzer pasikkal cigizik (lúzer pasi alatt azt értem, hogy valami tuningoltnak mondott ronccsal jár, munkanélküli, max. pizzafutár).

2. lány, munkanélküli, állást keres 8 hónapja, az anyjával él egy egy szobás garzonlakásban egy putriban.

3. lány, fodrász, nála igazából az akasztott ki, hogy 20 percenként cigizik (és az egész családja, a 12 éves húga is).

4. lány, kórházban ápolónő, és egész nap a telefonja képernyőjét bámulja (szülőknél, egy 6 m2-es szobában él, nem mozdul ki a lakásból).

Ha bármelyikkel összejöttem volna, tudom, ha nem dolgozna, akkor se lennének pénzügyi gondjaink, de valahogy mégsem akarna kimászni a nyomorból, és számomra morbid lenne valami putriban élni egy láncdohányos csajjal, koszban, büdösben, ápolatlanul, és nevelni max 1 gyereket, akivel abban a környezetben csak a probléma lenne.

Miért nem tudnak megváltozni, és összeszedni magukat, normálisan élni?

28/F