Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kizáró ok, ha valaki istenhívő?
Attól függ, ha nem akarja rám erőltetni, akkor elviselem. Ellenkező esetben kizárt dolog.
Lassan 2020-at írunk, eléggé elavult a vallás és abszolút semmi értelme a szememben.
Például a Notre
Nálam igen.. aki istenhívő abból sokszor az következik, hogy tudományos szempontból buta, persze nyilván van kivétel, de a hajam égnek áll a baromságoktól, arról ne is beszélve, hogy nem tudom elviselni, ha valaki olyanokkal jön, hogy ezt meg azt azért ne, mert Isten szerint ez rossz/bűn.
Szóval igen, bár nyilván esett függő, de 95%-ra mondom, hogy nálam az.
Én hála istennek ateista lettem 🙂
Amíg nem próbál rámerőltetni semmit a párom, addig nem érdekel. Barátnőm hívő, és sosem tukmált rám semmit, szinte nem is beszélünk róla. Mondjuk ő nem is ilyen bálványhívő templombajárós
Azért nagyon kemény, milyen fogalomzavarban éltek sokan. A hit nem egyenlő valami bevett vallás gyakorlásával, pláne nem a vallási fundamentalizmussal. Sőt, az egyházzal sem, még mielőtt valaki a keresztes háborúkkal jönne.
Egyébként agnosztikus vagyok, szóval nem pont saját magam miatt kérdezem, csak rácsodálkoztam néhány korábbi gyakoris hozzászólásra.
Keresztényeknél ha tényleg hívő vagy, azaz folyton Istennel beszéled meg a döntéseid és jobban szereted, mint a párod valaha fogod, ami a másiknak elég esztelenségek tűnhet, akkor biztos nem fog működni már az elején se (na meg nincs is "fentről" támogatva). De még az elnézett "csak" vallásosság sem marad magánügy tapasztalatom szerint legkésőbb akkor, amikor már gyerekek is vannak (és felmerülnek olyan kérdések, mint meg legyen-e keresztelve, imádkozzunk-e este, mit mondjunk a neki a halálról, milyen suliba járjon és ott menjen-e hittanra és hasonlók... ami az egyik szerint létszükséglet, a másik szerint káros agymosás).
Az agnosztikusság viszont nem tudom miben áll nálad, azt nem ismerem - csak vérre menő filozófiai vitára gondolsz egy ateistával?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!