Mennyire jellemző az, hogyha valaki sokáig nem találja a párját, akkor később megfogja becsülni a partnerét és, ha boldogtalan volt a párja mellett életvidám lesz?

Ezt szerintem embere válogatja. Én például már képtelen lennék alkalmazkodni valakihez, így senkivel sem tudnék együtt élni. Következésképp kellően megbecsülni sem tudnám az adott nőt. Másnak meg lehet könnyen megy az átállás, elvégre nem vagyunk egyformák.

Én régen hittem benne, hogy van ilyen, és adtam esélyt az exemnek. Hát... nem hiába az exem. Már nem hiszek ebben.

Tapasztalatból mondom hogy ez egy baromság. Én is sokáig voltam egyedül, aztán végre találtam egy nőt, majd amikor vége lett rájöttem, hogy nem... Nem becsüli meg jobban az ember a kapcsolatát, én is ezt hangoztattam, hogy nem tudják az emberek milyen jó dolguk van, mert bármikor találnak társat csak rinyalnak. Pedig tényleg nem más embertől kell a boldogságot várni mert úgysem adja meg. Legalább is nem úgy ahogy azt elképzeljük. Sőt igazából én rájöttem hogy nekem nem való az egész, de legalább kipróbáltam tudom milyen, mitől jó és mitől rossz.