Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi igazság van ebben szerintetek?

Figyelt kérdés

A 90-es évek közepe/vége óta viszont hazánkban szép lassan felnő egy új generáció, egy addig nem ismert, új társadalmi modellben,

kapitalizmusban és teljes szexuális szabadságban. Ennek következtében a mai nők az élet megannyi területén, így a párkapcsolatokban is teljesen új normatívákat, referenciákat sajátítanak el. Más környezetben szocializálódnak, megváltozik az értékrendjük. Ezért van az, hogy a kapcsolatok egyre rövidebb ideig tartanak. A fogyasztói társadalomban, ha egy adott termékkel nem vagy elégedett, nem elviszed megjavíttatni ahogy egykoron, hanem kidobod és veszel helyette újat. Ma már minden sorozatgyártott, így az emberi kapcsolataink is. Ha a partneredre ráuntál, a kapcsolatból kifacsartad a legtöbbet, amit a magad javára tudtál, akkor dobod és mész fel a társkeresőre, a Tinderre másikat nézni.


A másik súlyos probléma, hogy napjainkban egy élményközpontú világban élünk. Ennek megalapozója szerintem a reklámok és a reklámipar volt. Ha megnézitek, a legtöbb reklám nem magát a terméket kívánja eladni, hanem egy élményt akar eladni. Azt kínálja, hogy ha ezt és ezt a terméket megveszed, akkor ilyen és ilyen élményben lesz részed. A közösségi média terjedésével az élményközpontúság csak hatványozódott, olaj volt a már meglévő tűzre is. Mindenki a lehető legfantasztikusabb képeit teszi fel, a kalandjairól, a hobbijairól, az utazásairól, a nyaralásairól, a csodálatos életéről. Mindenki ebben utazik (már aki fent van ezeken), mindenki egy életérzést akar eladni, demonstrálni a külvilág felé és mindenki ezt is keresi.


Ezért van az, hogy ma már (különösen a 35 alatti korosztálynál) elsődleges szempont lett a nők párválasztási szokásainál, hogy az adott férfi milyen potenciális „élménycsomaggal” kecsegtet számára. Hol az a mámorító, pezsgő életérzés, amit a reklámban és az instagramon a barátnői képein látott, akik szerencséjükre már kifogták azt a pasit, akik ezt az ideális életet megadják számukra? Már csak neki kell megtalálnia. Kegyetlen világ jön a 80% számára.


2019. febr. 9. 13:32
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%

Természetesen lehet, viszont itt nem ez a helyzet, mert ha egyszerűen csak nem tetszene neki akkor nem generálódna ekkora energiával pótcselekvés.A leírás egészéből kiderül, hogy nem a valóság lefestése, hanem a körülmények okolása a cél, ami pedig nem ugyanaz.


Persze ez csak az én véleményem.:)

2019. febr. 9. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:

Élek a gyanúperrel, hogy ezen csak nincs idézőjel és ez egy cikk valahol, amiről a véleményünk lett kérve. Minden esetre nem most látok ilyet először.

32/f

2019. febr. 9. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
Lehetséges, viszont ha így is van akkor sem változik meg az íródás motivációja.
2019. febr. 9. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

Az valóban nem. :D

32/f

2019. febr. 9. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
67%

Kérdező, ki mit veti ágyát, úgy alussza álmát.

Nem irigykedni kéne mások párkapcsolataira és élményeire, hanem megtalálni a magadét. ;)

2019. febr. 9. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
100%

12-re: Bingó!


[link]


Itt van egy Running Man nevű hozzászóló, és egy az egybe az ő hozzászólásából vágta ki a kérdező a kérdése utáni kifejtést, csak éppen nem tette idézőjelbe (még mielőtt itt a marha nagy választékosságát méltatnátok többen.)

2019. febr. 9. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
Egyetértek.
2019. febr. 9. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
10%
Ezt hozta a feminizmus.
2019. febr. 10. 08:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
100%
18# Hogy nem elég férfinak lenned ahhoz, hogy barátnőd legyen? :D
2019. febr. 10. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:

Van igazság abban, ami le van írva, csak a stílus eléggé kioktató meg pejoratív a nőkre nézve, amikor egy csomó változás ezek közül pozitívum. Én pozitívumként értékelem azt, hogy egy tényleg befulladt, szar kapcsolatból már ki lehet lépni. És igen, a legtöbbször a nő választja a válást, csak éppen rohadtul nem azért, mert jaj, a férfi annyira megjavítaná vagy kevesebb elvárása van... az esetek többségében olyan "apróságok" miatt van a válás, hogy a férfi veri a nőt vagy megcsalta. Csak épp a férfinak tök jó benne maradni a kapcsolatban, mert úgy van, aki mosson-főzzön rá. Sztem embertelenség ilyen demagóg dumával arra kényszeríteni embereket, hogy egy olyan kapcsolatban dekkoljanak életük végéig, ahol megalázzák őket és elnyomják.


Az meg más kérdés, hogy rengeteg nő van, akinek nincsenek az egekben az elvárásai, csak az ő egy részüket nem is veszik nőszámba a "kevés elvárással rendelkező" férfiak, mert nem tökéletes a testük.

2019. febr. 10. 21:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!