Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi igazság van ebben szerintetek?
A 90-es évek közepe/vége óta viszont hazánkban szép lassan felnő egy új generáció, egy addig nem ismert, új társadalmi modellben,
kapitalizmusban és teljes szexuális szabadságban. Ennek következtében a mai nők az élet megannyi területén, így a párkapcsolatokban is teljesen új normatívákat, referenciákat sajátítanak el. Más környezetben szocializálódnak, megváltozik az értékrendjük. Ezért van az, hogy a kapcsolatok egyre rövidebb ideig tartanak. A fogyasztói társadalomban, ha egy adott termékkel nem vagy elégedett, nem elviszed megjavíttatni ahogy egykoron, hanem kidobod és veszel helyette újat. Ma már minden sorozatgyártott, így az emberi kapcsolataink is. Ha a partneredre ráuntál, a kapcsolatból kifacsartad a legtöbbet, amit a magad javára tudtál, akkor dobod és mész fel a társkeresőre, a Tinderre másikat nézni.
A másik súlyos probléma, hogy napjainkban egy élményközpontú világban élünk. Ennek megalapozója szerintem a reklámok és a reklámipar volt. Ha megnézitek, a legtöbb reklám nem magát a terméket kívánja eladni, hanem egy élményt akar eladni. Azt kínálja, hogy ha ezt és ezt a terméket megveszed, akkor ilyen és ilyen élményben lesz részed. A közösségi média terjedésével az élményközpontúság csak hatványozódott, olaj volt a már meglévő tűzre is. Mindenki a lehető legfantasztikusabb képeit teszi fel, a kalandjairól, a hobbijairól, az utazásairól, a nyaralásairól, a csodálatos életéről. Mindenki ebben utazik (már aki fent van ezeken), mindenki egy életérzést akar eladni, demonstrálni a külvilág felé és mindenki ezt is keresi.
Ezért van az, hogy ma már (különösen a 35 alatti korosztálynál) elsődleges szempont lett a nők párválasztási szokásainál, hogy az adott férfi milyen potenciális „élménycsomaggal” kecsegtet számára. Hol az a mámorító, pezsgő életérzés, amit a reklámban és az instagramon a barátnői képein látott, akik szerencséjükre már kifogták azt a pasit, akik ezt az ideális életet megadják számukra? Már csak neki kell megtalálnia. Kegyetlen világ jön a 80% számára.
Mit szísz, kérdező?
Nem rinyálni kéne és minden, innen-onnan összeszedett közhelyeket egybe gyúrni.
Mennyi idős lehetsz kérdező?
Én majdnem 40 vagyok. Tudod mit látok azokból, akik az "élmény vezérelt" világban nőttek fel? Hogy 35 felett hirtelen egyedül maradnak teljesen. És a végén örülnek, ha egy olyan emberrel össze tudnak jönni, aki legalább minimálisan elfogadható.
Persze, jól hangzik ez a farokról farokra pörgés, és azonnal dobni a másikat, ha nincs meg a fun factor, de hidd el, a többség nem így éli az életét, aki meg igen, az nagyon csúnyán megszívja egy idő után, mikor kifogy a lehetőségekből.
Az "élménycsomag" részéről a dolognak pedig annyit, hogy ennek így is kell lennie. Erről szól egy jó kapcsolat. A közös élményekről, a pezsgésről, a közös programokról. Ez tartja életben a kapcsolatokat, ez tartja fent a szerelmet. Szerinted az a követendő, jó párkapcsolati példa, ahol a nő szül 3-4 gyereket, otthon van egész nap, a férfi hazaér munkából, megvacsorázik aztán mennek aludni, reggel meg kezdődik elölről? Ne mondja már senki, hogy ez egy értelmes párkapcsolat. Miért lennék olyannal együtt, akivel nem tudok elmenni egy normális randira, vagy kirándulni egyet ha olyan kedvünk van? Miért kellene a napi rutinba beletemetkezve robotokként gyereket nevelni és ennyi?
Azok az idősebb párok, akiken tényleg látszik, hogy szeretik egymást és jó a kapcsolat mind így élnek. Idősebb munkatársaim között is van pár ilyen, mindig mesélik, hogy most itt meg ott voltak pihenni, most oda mennek randizni és pont ezért szeretik egymást 20 év után is. Mert nem hagyják kihülni a napi rutin miatt. Mert 20 év után is közös élményeket szereznek és romantikáznak meg eljárkálnak kettesben. Egy jó kapcsolat ilyen. Ezzel semmi baj nincsen.
Itt a motiváció a lényeg ami a sorokat szülte.
Szépen összeszedett gondolatmenet és fejlett kommunikációs készség árulkodik arról, hogy remekül intellektualizálod a racionalitással(anyagiak) összefüggő problémáidat amiket nem tudsz megoldani és téged zavarnak leginkább, mert arra az életminőségre vágysz amit kritizálsz.
Erre azt az egyszerű szót használja a köznyelv, hogy irigység.
Az irigység mindig abból fakad, hogy valaki nem bontakoztatta ki a saját képességeit és lehetőségeit, nem tette bele az élethelyzeteibe és lehetőségeibe a rendelkezésére álló maximális energiát, így a realitás összeütközésbe kerül a vágyakkal, mert a kettő között szükségszerűen megteendő útra nem lépett rá, vagy rálépett de az első botlásnál visszafordult.
Maga a kérdés és a hozzá tartozó intellektualizáció is alátámasztja ezt, ugyanis a problémáid megoldásába fektethető komoly mennyiségű felhasználatlan energiát magyarázatok gyártására fordítod, hogy miért nem érdemes csinálni sem, eltolva ezzel a felelősség felvállalását az életed minőségéért.
Tehát kritizálsz és mint itt is jól megmutatkozik, az öncélú kritika mindig pótcselekvés.Pótcselekvés, mert a megmérettetés elkerüléséből adódó felesleges energia felhasználására szolgál, hogy a feszültség csökkenjen.
És jól figyelj, nem azt állítom, hogy a soraidban nem lenne igazság, mert van.Én csupán azt vezettem le, hogy téged ez miért zavar igazából, ugyanis nem azért amit sugallni szeretnél, hogy kifordultak az értékrendek, a problémád csupán az, hogy te ennek nem tudsz megfelelni.
Ugyanis ha nem az lenne a problémád ami a belső feszültségedet generálja, hogy nem tudsz megfelelni a vágyott értékrendnek akkor nem ez lenne a reakciód sem, mert észrevennéd, hogy nem mindenki ennek az értékrendnek akar megfelelni és számos potenciális partner van a világban más értékrendekkel, ezért nem is élnél át frusztrációt.
#10. Az semmiképpen nem lehet, hogy inkább nem akarja? Pl képes vagyok fepvágni az ereimet, de nem akarom. Nem azért, mert fáj vagy félek, csupán úgy szoktam meg, hogy az ereim csukva vannak, nem nyitva, ezért meggyőződésemmé vált. Nekem sem tetszik a felvázolt rendszer, ezért problémás lenne bármelyikünk?
32/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!