Akik itt a gyakori kérdéseken lehurrogják a magányos/szűz férfiakat (ne rinyáljon stb. ), őszerintük aki nem meleg, az egyenlő kell legyen azzal, hogy megy a csajozás?

Én egy olyan világban voltam fiatalon született balf...asz a csajozás terén amikor nemhogy netes társkeresők, még net sem volt.

Lúzerségben simán hoztam az itteni szintet.

Arra nagyon hamar rájöttem, ha nem megyek oda a nőkhöz megszólítani őket, a büdös életben nem lesz barátnőm.

Rengeteg elutasítást kaptam, (sokat tanultam belőle) nagyon nehezen jöttek a kapcsolataim.

De időben, 16 évesen már elkezdtem a csajozást!

És mire bejöttek a netes társkeresők, addigra volt már NÉMI tapasztalatom!

Minél később kezdesz, annál nehezebb lesz.

Ffi 42 éves

Az a helyzet, hogy erre a kérdésre nem lehet normális választ adni. De mi mégis kérdezünk, keressük a válaszokat, mert végső reménytelenségünkben, elkeseredettsegünkben nem tudunk mit csinálni. Talán hiszünk valamiféle csodában, vagy nem is tudom. Ezeket a dolgokat tényleg csak azok értik és érzik át, akik ebben szenvednek.

Vannak például olyan emberek, akik annyira félénkek, hogy nemcsak nőkhöz, de bárkihez alig, vagy nem mernek odamenni bármilyen helyzetben. Én ezen soha nem tudtam változtatni, gyökeresen biztosan nem, mindig ilyen voltam. Ezek a dolgok nagyon mélyen bele vannak kódolva az emberbe, a lélekbe. Gondolja bárki is, hogy ha meg tudnánk változni, akkor ezt nem tettük volna meg réges rég? De hozzá kell tenni, hogy arról sem én tehetek, hogy általában még válaszra sem méltattak a társkereső oldalakon.

Az lenne a normális, ha nem is vágynának nőkre az ilyen emberek, ha már ilyennek születtek. De ugye, az élet olyan, hogy minél kevésbé teljesül az embernek valamilyen vágya, annál jobban vágyik rá. Az is igaz, hogy egy ember valódi értékét nem a párkapcsolatai határozzák meg.

Nekem marhára, kegyetlenül meg tudnak tetszeni a lányok, nők már első ránézésre is, megismerni sajnos nem tudtam őket. Az ember valahogy meg is szokja a magányt a sok év alatt. Így bármiféle tapasztalat híján gőzöm sincsen arról, hogy milyen kapcsolatot szeretnék.

Akiket annyira zavarnak ezek a kérdések, azok inkább ne írjanak hozzászólást! Az olyan kifejezések, mint a "defektes", meg a "lúzer", nagyon rombolóak, és emiatt írtam, hogy ne írjanak ide az ilyenek, mert mint fentebb említettem, ezt a problémát csak az ebben szenvedők értik meg. Ha csak értetlenségből írnak ilyen szavakat, nem rosszindulatból, akkor is károsan hatnak.

Persze sok oka lehet annak, ha az ember nők nélkül kénytelen élni, nem csak ez, amit most itt a magamfajtákról írtam. Nem tudom, hogy miféle sors, karma ez, talán rossz bolygóra születtünk. A többség pedig örüljön, hogy nem ilyennek született.

23-as:

Köszönöm ezt a hozzászólást! Nagyon jól esik végre ilyet olvasni. Örülök, hogy a sok pióca között, akik csak azért járnak ide, hogy másoknak megpróbáljanak ártani gennyes hozzászólásaikkal, akad olyan is, aki végre normálisan, tisztán és empatikusan tud nyilatkozni a témában.

"Ezeket a dolgokat tényleg csak azok értik és érzik át, akik ebben szenvednek."

Ezt a mondatot aranyba kéne foglalni. Annyira igazad van, hogy nem is tudom kifejezni kellően.

Egy észrevételem van a témakörrel kapcsolatban.

Van aki számára van remény a változásra. Vannak, akik huszonéves korukra valamikor megváltoznak, kifejlődnek, és onnantól olyan férfivá válnak, akit vonzónak találnak a nők. Csakhogy van egy szépséghibája a dolognak.

A JELEN SIKEREI A MÚLT KÁRHOZATÁT NEM GYÓGYÍTJÁK.

Tudom. Én is ilyen vagyok. 23 éves koromra lett először barátnőm. Milyen jó is lenne azt írni most, hogy minden rendben lett, és azóta boldog vagyok, életem pokoli időszaka pedig lezárult... de nem. A magányos évek, a keserűség, a fájdalom, a kudarcok, az elutasítottság ütötte sebeket nem gyógyítják be. Olyan mértékű mentális károsodást szenvedtem a kihagyott évek miatt, amit már félek, sosem fogok kiheverni. Akkora űr maradt bennem, ami akkor sem múlna el, ha ezer nővel feküdtem volna le. Akinek a tizenéves korában megvoltak a szükséges élmények, azok soha nem fogják ezt megérteni, mit érez a hozzánk hasonló sorsú egyén.

Frusztráció. Szorongás. Depresszió. Kisebbségi komplexus. Önbizalomhiány. Nőgyűlölet. Halálvágy.

A tudat, hogy te a hierarchia legalján vagy, megöli a lelkedet. És onnantól már nincs visszaút.

Én a mai napig képtelen vagyok normális kapcsolatot kialakítani. Ha közel engedek magamhoz egy nőt, és szóba kerülnek a múltbéli dolgok, nekem lelkileg végem van. Rögtön az jut eszembe, hogy neki már mennyi pasija volt 23 éves koráig, amikor nekem még semmilyen tapasztalatom nem volt a nőkkel. Rájövök, hogy ő is ugyanolyan nőtípus, akik annak idején semmibe néztek. Elkap a sírógörcs, amit egy idő után képtelen vagyok visszatartani, és kereshetek egy helyet, ahol szabad utat adhatok a fájdalomnak.

Ez nem a mostani énemről szól. Ez arról a szerencsétlen ballagó középiskolásról szól, aki a sor végén menetelt és legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá, mert tudta, hogy hiába a bizonyítvány és az eredmények, egyszerűen nincs mire büszkének lennie. Mert a legfontosabb vizsgán elbukott: a nők vonzalmának kiváltásában. Egy evolúciós zsákutcának éreztem magam.

Persze azóta már változott a dolog. Vállas vagyok, izmos, sportos. Arcom férfiasabb, markánsabb. Pattanásos arcom letisztult arc lett. Véznaság helyett erő.

De a lelkem? A lelkemet elvesztettem a folyamat közben. Elvesztettem a hitet, hogy létezik feltétel nélküli elfogadás. Elvesztettem a hitet, hogy létezik igaz szerelem - helyette tudom, hogy ezek az érzéseknek nevezett valamik nem többek, mint egyszerű ösztönök, amik így szolgálják az emberi faj fenntartását.

És a legrosszabb, hogy senki nem ért meg. Se az anyám. Se az apám. Se a barátnőm, akinek megpróbáltam elmagyarázni a dolgot. Se a pszichológusok nem tudnak segíteni. KÉT pszichológusnál is jártam, időt és pénzt nem sajnálva (márpedig nagyon sok pénzbe került), hátha meg tudnak gyógyítani lelkileg. Nem tudtak.

Amikor mindent megpróbáltál már, és semmi nem működött, akkor mégis mit csinálsz? Mit tud csinálni egy férfi ezzel a fájdalommal, a lelki betegségével? Semmit. Legfeljebb egy anonim fórumon kiírni magából, hogy legalább némileg enyhüljenek a tünetek...

Akkor hagy kérdezzek vissza, aki ide jön panaszkodni h neki nincs nője milyen megoldást remél erre a problémára ?

Csak azért mert napi 100 Miért nincs b nőm című kérdés van és ezt már élkepesztően fárasztó olvasni. Az oldal adminjai is azért nevezték át a topikot társkeresési problémákra (mert ez azelőtt ismerkedés volt).

Mer minden kérdés úgy kezdődőt akkor anno hogy ki akar velem ismerkedni.

Ok h Ő meg Ő nem tehet róla h neki nem megy a csajozás de ezzel érdemben nem lehet mit kezdeni.

Ez nem egy olyan probléma mint h X keretből milyen telefont szeretnék vagy a gépbe Videokártyát.

Mer előbbi egy technikai probléma lehet rá tippet adni h ok hát nem ért hozzá ennyiből ezt és ezt vedd meg.

De a párkapcsolati dolgot azt saját magadnak kell megoldani. Egyébként nekem pl volt dolgom olyan növel aki anno szabályszerűen zaklatott h hozzám is költözne.

Csak azt nem értette h én nem akarok tőle semmit.

Most akkor ennek örülnöm kéne ?

A kérdések és a hozzászólások célja nem az, hogy megoldást találjon, hanem hogy enyhítse a negatív érzéseket. Ez különösen megvalósul akkor, ha hozzá hasonló sorstársakra talál és tud velük kommunikálni.

Ha neked ezt fárasztó olvasni, akkor ne olvasd. Én Ex-Incel vagyok, az ezzel járó jelenlegi fájdalmakkal és boldogtalansággal, szóval abszolút meg tudom érteni, aki ilyen helyzetben van, és azáltal, hogy igyekszek kicsit lelkileg támogatni őket, én is jobban érzem magam.

Neked nem kötelező olvasni. Nyugodtan kihagyhatod ezt a topicot.

"Most akkor ennek örülnöm kéne ?"

Ez pedig tuti már csak provokáció a részedről. Nem igaz, hogy nem látod a különbséget. Igen, örülnöd kéne. Ez azt jelenti (ha tényleg így volt), hogy egy nőből képes voltál vonzalmat kiváltani, valamint erőteljes érzelmeket. Megtapasztaltad, milyen az az érzés, amikor vágynak rád, téged akarnak. Ez az, amit az itteni kétségbeesett áldozatok része sosem tapasztalt még meg.

De ha ez téged ennyire zavar, akkor kívánom, hogy a következő életedben cserélj egy általad lenézett "rinyálóval".

"Ez különösen megvalósul akkor, ha hozzá hasonló sorstársakra talál és tud velük kommunikálni."

V is a sok szerencsétlen (én kérek elnézést) sír egymás vállán hogy neki is rossz, meg neki is, meg neki is.

Ha 2 vak mellé beraksz még kettőt az előzőeknek semmivel nem lesz jobb, csak mondom.

Csak 1 helyre (tehát erre a fórumra) koncentráltál egy probléma típust, de ennyi. Ettől senkink nem lesz jobb.

Meg ugyan nem tudjuk oldani a problémánkat, de a sebeinkre talán némi enyhülést jelentenek, hogyha egymásra találunk mi sorstársak legalább itt a fórumon. Ezt érezni kell, igen, az érzés, ezt nem tudom másképpen megfogalmazni.

Olyan ez, mint amikor az élet bármilyen területén a hasonló sorsú, érdeklődési körű, hasonló nézetű emberek összejönnek. Itt bármilyen példát lehetne mondani. De talán ahhoz is lehetne hasonlítani, mintha vándorolnánk egy elhagyatott tájon, és teszem azt, megsérülnénk út közben. Tudjuk, hogy nincs senki, aki ott helyben meggyógyítana minket, de a fájdalomtól ösztönösen felkiáltunk, mert ez a dolog is a lélek mélyéről fakad, ha valaki a fizikai fájdalomtól kiált fel. Talán még azt is kiáltanánk, hogy "Segítség!", pedig jól tudjuk, hogy egyedül vagyunk, mégis ösztönösen felkiáltunk a fájdalomtól. Nos, ugyanígy van ez a lelki dolgokkal is.

Akiknek tehát nem tetszenek ezek a kérdések, megint leírom én is, nem kell rákattintani és elolvasni meg hozzászólásokat írni! Azt is leírom megint, hogy mindenki örüljön, tehát a többség, hogy nem ilyen, mert nem tudják, hogy miféle szenvedésekkel jár ez az egész! Ha tudnák, akkor nem írnának ilyen dolgokat.