Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek mire gondolhatott ez a lány?
Egyetemen csoporttársak vagyunk egy lánnyal aki nagyon tetszik nekem. Ő koleszos, én nem. Kb 2 hónapja hívtam el először táncos buliba, nagyon jól érezte magát, hazavittem, beszélgettünk, de nem történt semmi. Ez még vagy 5 alkalommal megismétlődött, majd közöltem vele, hogy szeretném megcsókolni, de nem lett belőle semmi. EZ volt november végén. Azóta egyszer kerestem telefonon, de kinyomott. Tudom, hogy vizsgaidőszak van és hogy sokat kell tanulnia, nem is akartam zavarni, de nem hívott vissza. Most 1,5 hónap után keresett, hogy menjünk négyesben bulizni a barátnőjével és még egy koleszos sráccal, de nemet mondtam. A buliba viszont elmentem(nélküle is mentem volna, általam ismerte meg a bandát) és összetalálkoztunk, de csak távolról köszöntem. A buli végén beszélgettem az egyik gitárossal és odajön hozzám, hogy szeretne velem beszélni. Megkérdezi, hogy akkor most hányadán állunk? Mondom, köszönöm érdeklődését, velem minden rendben, jól teltek az ünnepek. Erre közli, hogy nem kell a másik párra tekintettel lenni és ha van kedvem még tovább mehetnénk egy másik buliba. Mondom nem fog menni,mert ittam és ismerősök visznek haza. Erre azt válaszolja, hogy ne beszéljek félre,tudja hogy kocsival jöttem és nem akarom hazavinni. Erre azt válaszoltam, hogy nem én hívtam el bulizni és fel sem merült bennem, hogy haza fogom kísérni, nem így készültem.
Erre nyilvánosan elküldött melegebb éghajlatra....kínos volt.
Akkor nem kellettél neki, mostmár igen.
Mindketten hisztisek vagytok.
Szép látni az éjjel-nappal Budapest-en szocializálódott generáció mindennapjait...
Kritikán aluli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!