Vajon mit gondolhatott a lány? Vajon megbánta, vagy azt hitte, hogy berezeltem, és azért csináltam?

Fel lettem jelentve nem csip-csup ügyben...

Több tanú volt. Rlőször mindenkit tanúnak idéztek be, aztán néhányukból gyanúsított lett. Kivéve engem, engem csak gyanúsítottként idéztek be. Azaz én voltam az utolsó a sorban!

Tanú volt a szerelmem is, ellenem vallott, sőt, az ő felelősségét rámruházta, mintha én vittem volna bele, és még hazudozott is, káromra.

Ezzel szemben én magammal nem törődtem, bevallottam, amit tettem (töredéke azoknak, amiket ők összehordtak, csak az igazat), és kifejezetten védtem a szerelmem, sőt, eltitkoltam nagyon sok dolgot, amiben bűnös volt, tagadtam, féltettem.

Azaz : én kiálltam mellette, teljes mellszélességgel, egy-két dolgot magamra is vállaltam.

Ő : nem állt ki mellettem, sőt, még hazudozott is, hogy levakarja magáról a gyanú legkisebb szikráját.

Vajon mit érzett, mikor iratismertetésen beleolvasott a vallomásomba?

Ahol védtem, falaztam neki?

Vajon mit érzett, hogy ő még nagyobb bajba sodort, mint amiben voltam, direkt, őszintén, míg én tartottam a hátam?

Vajon felfogta, hogy én megvédtem őt, miközben ő kegyetlenül hátbaszúrt?

Érez vajon most valami megbánást?

Vagy csak röhög, hogy jól kihasználta ezt a balekot (engem)?