Mi ez a sok kesergés, nyavalygàs a mai fiatalok részéről, hogy nem tudnak csajozni/pasizni?

"De pàrra talàlt mindenki 17-20 éves kora között."

Aztán házasság, szültél két gyereket elhíztál a férjed megcsalt és harmincöt éves korotokra elváltatok. Gratulálok.

"Én is voltam 16, 18, 21 stb, de nőként akkoriban nem okozott gondot a pàrkeresé, viszont a férfiaknak sem."

Az a felszín, amit láttál. Nőként nyilván nem nagy cucc, mert hacsak nem vagy bűn ronda vagy sík hülye, akkor időről-időre elhív valaki randizni.

Férfiként viszont fiatalabb korban csak a macsók tudnak befutni. Aki kicsit is gátlásos, az meg van lőve.

És pontosan az ilyen srácokkal szokott az lenni, hogy ha nagy nehezen összeszedik a bátorságukat, hogy elhívják a lányt randira, akkor a lány nem egyértelműen válaszol, hanem terel és rébuszokban beszél.

Egy szimpla, "ne haragudj, de nem"-et el lehet viselni és tovább lépni. Viszont azt nem, amikor az első randira eljön, a végén "majd találkozunk újra", aztán csak köddé válik a nő és nem válaszol az üzenetekre meg nem veszi fel a telefont. Ez a legnagyobb gereinctelenség és én pl. elég sokszor megkaptam 16 és 24 éves korom között. Mert "nem akarják megbántani szegény srácot". Na itt van a baj. Pont ezzel a bizonytalanságban tartással van a baj, mert ettől megy el végleg a kedve valakinek, hogy próbálkozzon.